hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2023. június 8. csütörtök   06:19
nincsen hozzászólás

szerző: Vik
Pantera koncertek a Barba Negra Red Stagen
2023. május 30. Barba Negra Red

  Május utolsó két napján a pokol cowboy-ai befoglalták a vörös színpadot; 30-án és 31-én dupla műsort adtak. Ritka az, amikor egyszerűen akkora az érdeklődés, hogy egyszerre nem férne be mindenki a helyszínre. Ez az innovatív megoldás jó döntésnek bizonyult. Az első koncertről a beszámolót alább olvashatjátok.
  
  Az első koncertre tettünk látogatást, amely teltházasként volt megjelölve; nem véletlenül. Még a kapunyitás után is kanyargózott a sor a Barba Negra előtt. Odabent sem volt szellősebb a helyzet, annyira, hogy a nagysátorba sem fértünk már be. Hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, iszunk valamit. Negyvenöt percbe telt, mire elértük a pultot. Persze, sorban állás közben is lehetett bulizni. Szerencsére az egyik kivetítő a nagysátoron kívül van felszerelve, így, ha az ember “kiszorul” akkor is figyelemmel tudja követni a koncert egy részét.
   Az előzenekar másik csapat volt a két koncert esetében, első nap a Live Life Hard, másnap pedig a Teeth Marks nyitotta az estét. Mindkét zenekar magyar, így a hazai hangok sem maradtak le a műsorból. A Live Life Hard egyébként tavaly halloweenkor (október 31) fellépett a Pantera Tribute esten, a Metal Halloween nevű esemény keretében, tehát igazán nem meglepő, hogy ők lettek az egyik előzenekar. A banda tagjai Partos Bence (vokál), Vörös Attila (gitár), Takács “Jozzy” József (gitár), Lisztmajer Ádám (basszusgitár) és Geröly Mátyás (dobok). Dalaik közül néhánynak angol, másoknak magyar a szövege. A műsort 19:00-kor kezdték, és ekkor már tele is volt a nagysátor.
  
   Mire megérkezett a Pantera, feszült várakozás uralta a nézőteret. A Live Life Hard utáni átszerelés alatt már mindenki izgatott volt, nem csoda, hiszen huszonöt év eltelt az utolsó Budapesti Pantera koncert óta. 20:00-kor (vagy pár perccel később) megérkezett a nagyra becsült headliner. A hatalmas érdeklődés és a generációkat összekovácsoló összetartás részben annak köszönhető, hogy a Pantera 1981 óta, azaz több mint negyven éve van jelen a metálzene világában, és az idő alatt ennek a műfajnak oszlopos tagjává vált. A zenekar majd’ húsz év szünet után tért vissza a színre, 2022-ben. A jelenlegi fellépő felállás a következő: Phil Anselmo (vokál), Rex Brown (basszusgitár), Zakk Wylde (gitár) és Charlie Benante (dobok). Tizennégy dalt adtak elő, a műsor körülbelül két órára nyúlt. A nyitány A New Level volt, ezt követte a Mouth for War, a Strength Beyond Strength és a Becoming. A közönség elég hamar megőrült, még a sátoron kívül is, nem csupán az első sorokban. Phil Anselmo megköszönte, hogy ennyien eljöttünk, talán ő sem számított ekkora érdeklődésre. Középtájt olyan dalokat hallhattunk, mint az I’m Broken, 5 Minutes Alone, és a Yesterday Don’t Mean Shit. Ekkor jelentették be azt a dalt, amit Phil szerint már több százszor hallhattunk; ez pedig a Fucking Hostile, (talán) a legismertebb alkotásuk. A Planet Caravan feldolgozásával a Black Sabbath előtt tisztelegtek, majd egy magyar vendég is megjelent a színpadon. A másik népszerű sláger, a Walk előadásában segédkezett a Tormentor és Mayhem vokalistája, Csihar Attila. A váratlan kollaboráció sokakat meglepett, és még hazafelé a Héven is sokaknál ez volt a téma. Az utolsó két záródal pedig a Domination/Hollow és a híres Cowboys from Hell.
  
  Ez a koncert sokaknak igazi időutazás volt a múltba, de a fiatalabb generáció is tiszteletét tette; tíztől hatvanéves korig mindenki jelen volt, és akár, ha egy kis időre is, találkozott a zenei ízlésük. Van valami megmagyarázhatatlan érzés abban, ha az ember egy ilyen nagymúltú zenekar koncertjén vesz részt.


Kulcsszavak:
  live life hard     pantera 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Pantera: Phil Anselmo nem a déli zászlót szólta le, hanem a ´white power´ feliratot

Pantera dupla koncert a budapesti Barba Negra Red Stage-en

Duplázik a Pantera Budapesten

Német és osztrák koncertjeit is lemondták a Pantera-nak

Magyarországon is fellép a Phil Anselmo-val és Rex Brown-nal felálló Pantera

 programajánló: 
2023. szeptember 30.
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
2023. október 5.
Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Architects a Budapest Parkban
Kreator, Biohazard, Terror, Sacred Reich, Remorse, A.M.D., Archaic
Depeche Mode – amikor 50.000 szív egyszerre dobban
Guns ’N Roses, Phil Campbell And The Bastard Sons
Ismét tatárjárás Magyarországon – The HU a Budapest Parkban
Rammstein
Vektor, Needless, Beneath The Void
Flogging Molly – táncolsz akkor is, ha nem akarsz
Gojira, Conjurer, Urne
Zenei zsenialitás éjszakája: X Ambassadors és O´Sullivan
Def Leppard és Mötley Crüe – együtt lépett fel Budapesten a rock két meghatározó alakja
Bring Me the Horizon koncert az Arénában
Skillet koncert a Barba Negra Red Stage-n
 kapcsolódó fotók: 

LIVE LIFE HARD - 2023. május 30. BARBA NEGRA RED - FOR THE FANS FOR THE BROTHERS FOR LEGACY

PANTERA - 2023. május 30. BARBA NEGRA RED - FOR THE FANS FOR THE BROTHERS FOR LEGACY
 kapcsolódó videók: 

PANTERA
 kiemelt 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
  
Hamish Hawk, a skót bariton énekes-dalszerző, hamarosan Magyarországra látogat

Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 atkinson    Őrült szív    royal thunder    nick mccarthy    rumproof    the burning aces    rdø    black blitz    gutted    első osztályú vidéki srácok    infection    abnormality    transformers: dark of the moon    a félszemű    rage against the machine    slipchaos    cliteater    ned evett    the slot    belga    aceldama    twilight force    gerard depardieu    josé carreras     impericon never say die tour  

r47
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!