hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2025. március 10. hétfő   20:43
nincsen hozzászólás

szerző: Móni
Royal Republic a Barba Negrában
2025. február 11. Barba Negra

   A négy tagú svéd csapat gyakran ad koncertet hazánkban, most új albumuk megjelenésének apropóján szervezett, LoveCop turnéjuk egyik állomása volt a Barba Negra. A közel 200.000 feliratkozóval rendelkező csapat a rock műfajában nyomul, de a zenélésen kívül semmit nem vesz komolyan.
  
   Az estét a Storm Orchestra nyitotta. A francia alter rock trió igazán jól melegített a bő fél órában, amit kaptak. Természetesen nem maradhatott ki a januárban debütált SuperplayerSuspect című daluk sem. A banda a koncert után szívesen vegyült a rajongókkal, ami tovább fokozta az igazán jó klubhangulatot.
  
  Az átszerelést követően érkeztek a 2007-ben alakult Royal Republic tagok, akik megjelenése is saját paródiájuknak tűnt. A rockkerek kötelező öltözéke szándékosan van eltúlozva, ami saját bevallásuk szerint annyira ronda, hogy már szép. Az énekes, Adam Grahn bajusza a Magnum sorozatot idézi, de a klipek stílusa is sokszor hajaz a 80-as évekre. Eddig 5 albumot jelenítettek meg, így bőven volt miből összeállítani a 18 dalból álló repertoárt.
  Mindenki űrhajós, és ellenállhatatlan szeretne lenni – halljuk a férfiak fontos gondolatait.
  Ez is a varázsuk, talán. Minden szövegüknek van valamennyi igazság tartalma, és társadalom kritikája, ami jól adagolt, de a mosolyok mögött, mégis elgondolkodtató a görbe tükör. Grahn szerint véletlenül találnak rájuk az emberek, de utána már nem tudnak tőlük szabadulni, mert addiktívak.
  
   Az látszott, hogy gyakorlottan, és teljes odaadásban zenélnek ők így együtt. Hannes Irengard gitározik, Jonas Almén játszik basszusgitáron és Per Andreasson dobol, aki világító hangszerével adott a diszkó érzésnek. A műfajokat egyébként is szándékosan keverő együttes sokat használta látványelemként a fényeket is, a teljes koncert alatt.
   A Wow! Wow! Wow! és a Boomerang című dalokat egy akusztikus blokkban adták elő. Az Ain’t Got Time alatt pedig Grahn lement a közönség közé, akiket énekeltetett is. Mivel ez a nóta az új albumon van, lelkes rajongónak kellett lennie a talpán, aki ezt máris elsajátította. A hangulatot fokozták a Fireman & Dancer és a Boots című dalok is, majd egyszerre elérkeztünk a fináléba, ahol a Laserlove, a Metallica feldolgozásból született Battery és a RATA-TATA kapott helyet.
  
   Grahn szerint a zenekaruk négy férfi házassága, akiknek a színpad a hálószobájuk, utalt ezzel arra, hogy olyan erőteljes energiákat szabadítanak fel közösen, amit mindannyian élveznek. A stílusukat úgy írta le, hogy Van Damme és Celine Dion kereszteződéséből jött létre, ami jól szemlélteti, hogy néha egymástól távol lévő dolgokból is lehet jó egyveleget gyúrni.
  
   Ha eddig kimaradt, a LoveCop klipjét mindenképp érdemes megnézni. Klasszikus 140-es Mercedes, susogó nacis, nem kigyúrt, de belső megélésben nagyon sportos srác próbál minket meggyőzni az ellenállhatatlanságáról. Mosolyoghatnánk is ezen, de ki ne találkozott volna már ezzel a jelenséggel élőben? Nagyon kellenek a világukban az ilyen felszabadító produkciók. Várjuk vissza a fiúkat.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hooverphonic a Dürerben
Eleine, Klogr, Final Stage
The Vices ismét a Dürerben
Airbourne, Asomvel
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth
Punk legendák a Dürerben: Circle Jerks, Negative Approach és Descendents
Planet of Zeus a Dürerben
Tarja Turunen / Marko Hietala
 kiemelt 
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
  
Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation

Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 weezer    living dead army    funeral for a friend    after rain    die apokalyptischen reiter     natalie portman    nasty    dharma    rhapsody    god dethroned    martin lawrence    ozzy    grand magus    utazó rajziskola    vortex    jan rechberger    maci laci    soulburners    elwood stray    tegnapután    suhanj! alapítvány    the poster boy    grieved    légió    pygmalion  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!