hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2008. március 27. csütörtök   15:58
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
The Idoru, Embers
2008. március 08. Merlin - Budapest

  A Kultiplex bezárásával új helyszínt kellett találnia a BPRNR gárdájának az olyan koncertek lebonyolítására, mint amilyen ez a The Idoru féle buli is volt. Ez az új hely pedig végül a Merlin lett, ami ha egyelőre szokatlan is, jó pótlásnak szolgálhat a későbbiekben szegény megboldogult Kulti helyett.
  
  Hiába érkeztem pontosan a helyszínre, hosszú időbe telt mire beküzdöttem magam a klubba, hála a szervezésnek. Nem is nagyon sikerült felvennem rögtön a buli ritmusát, így az elsőként fellépőket sem tudtam behatóan tanulmányozni.
  Az azért kevés idő után is rögtön lejött, hogy tehetséges bandák vezették fel az estét. A Solution modern metaljával kellőképp megadta az alaphangulatot. Lemezről eddig még nem hallottam a bandát, de energikusnak tűntek az alatt a kevés idő alatt is, ami nekem jutott belőlük.
  A My Small Community-vel hasonló helyzetben vagyok. A Mind The Gap romjain alakult csapat változatos zenét nyomat, Bőven merítenek rock, metal és hardcore elemekből. Remélhetőleg hosszabb élet vár a MSC-re, mint elődjére.
  A Shell Beach egykori Subscribe, Blind Myself vagy éppen The Idoru tagokból állt össze. Zenéjük leginkább a screamo jelzővel kategorizálható. Nekem valahogy nem jött át mit is akarnak, a célközönség valószínűleg nem én vagyok. Mindenesetre szép sikerük volt az egybegyűltek körében, ha legközelebb elcsípem őket, már talán számomra is jelentőségteljesebb lesz a dolog.
  
  Aztán elérkezett az éjszaka fő fellépője, legalábbis számomra mindenképpen az Embers jelentette a csúcsot ezen az estén. Nem mondhatni, hogy hatalmas tömeg gyűlt össze a színpad előtt, de akik ott voltak, legalább nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a magyar metalcore csúcsát jelentő riffek okozta mámorba. Szilárd próbálta a mikrofon mögül minél nagyobb aktivitásra serkenteni a közönséget, sajnos kevés sikerrel. Sebaj, mert a The Gods Are Traitors dalai moshpit és circlepit nélkül is nagyot ütnek! Nagyon örülök neki, hogy végre van egy ilyen bandája is kicsiny Magyarországnak. Még akkor is, ha nem az eredetiség miatt fogja feljegyezni őket a történelem. Elnyomtak a srácok egy új dalt is a közelgő új albumról, úgyhogy azt hiszem, nem panaszkodhatunk, embereink tényleg kitettek magukért ezen az estén is. Várjuk a folytatást!
  
  Végülis a többség számára a The Idoru fellépése jelentette a csúcsot. Azt kell hogy mondjam, teljesen laikus vagyok Bödecs András és legénysége zenéjét illetően. Nem áll tőlem nagyon távol zenéjük stílusa, de mégsem tud semmivel megfogni. Egyszerűen csak hidegen hagy és ez mellett még András nyalóka hangja sem hoz minket közelebb, és ezt nem sértésnek szánom! Mindegy, a lényeg, hogy a megjelent emos csajok és srácok legalább szeretik őket, és lelkesen énekelgették az általuk már jól ismert sorokat.
  
  A koncertek utáni disco szerűség katasztrofálisan rossz volt. DJ Jogsit meg a haverját remélem a jövőben messziről sikerül elkerülni.
  
  Végülis úgy érzem, mindenki megkapta azt, amiét jött. A közönség és a fellépők sem panaszkodhatnak. Részemről pedig minél hamarabb Emberek koncertet szeretnék látni!
  
  
  
  (A fotók nem a koncerten készültek)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

The Idoru

Embers

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mighty boosh    csík    letz zep    fátyol hermina    terrorized    ék    gazember lászló    biffy clyro    stubborn    harloch    hooligans    headbanger´s ball    grindrise fest vi    sorbon sexual    eluveittie    pintér gábor    beyond the black    iggy pop    varg vikernes    nibutra    ignite    blu-ray    pater sparrow    efott    billy the kid  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!