beszámoló [koncert] 2023. november 17. péntek 15:01
1 hozzászólás
szerző: MorelloWolfheart, Before The Dawn, Hinayana 2023. november 15, Barba Negra
A finn melodikus death metalos Wolfheart zenekart többször is láttuk már itthon a szintén hasonló műfajban alkotó Insomnium hűséges Sancho Panza-jaként. Vagyis előzenekarként több turnén is nyitottak már az Insomnium-nak (akiket a napokban amúgy szintén üdvözölhetünk a Barba Negrában), például a 2019-es Rockmaratonon és a 2022-es Ultima Ratio feszten is egy csomagban érkeztek hozzánk. Mostanra azonban elérkezett az idő, hogy a Wolfheart önálló turnéra is vállalkozzon (6 megjelent nagylemez után ez már észszerű is), ők pedig a szintén finn Before The Dawn-t és a texasi Hinayana-t hozták magukkal.
Remek kombináció volt, hiszen mindegyik zenekar a hörgős death metalnak a melodikusabb irányvonalát vallja magáénak, vagyis a durva, zúzós zene mellett azért minduntalan fülsimogató, melodikus gitártémák is színesítik az összképet. A Barba Negra kisebb színpadán családiasnak mondható közönség gyűlt össze, a szellős félház azért semmiképp nem mondható soknak, viszont az is tény, hogy az említett csapatok nem a melodikus death metal első vonala (a már említett Insomnium pénteki koncertjére például nagyobb létszámot jósolok).
De a célnak megfelelt így is, a mai koncerten megjelenők biztos, hogy nem bánták meg, hogy eljöttek. A furcsa nevű Hinayana például megfelelően nyitotta az estét, ők már képesek voltak néhányakat erőteljes headbang-elésre ingerelni, amit ők maguk is bőven megtettek a deszkákon. Casey Hurd zenekara kimértebb, belassultabb, masszív riffekben gazdag irányzatot vallanak magukénak, a frontember hörgős énekével kísérve. De Erik Shtaygrud gitárosnak köszönhetően azért a melódiák is jelen voltak.
Több új dalt is játszottak az idei Shatter And Fall albumukról és a jelek szerint a hallgatóságból is sokan ismerték is ezeket a tételeket. Még némi pogó is beindult, szóval a közönség is a jelek szerint kezdett hangulatba jönni.
A Before The Dawn már egy szintlépést jelentett a Hinayana-hoz képest. Nem csak azért, mert ők már 8 nagylemezzel a hátuk mögött érkeztek, hanem zeneileg is változatosabbak, izgalmasabbak voltak a texasiakhoz képest. Egyrészt dalszerzésben is változatosabb, figyelemfelkeltőbb megoldásokat találhattunk náluk, másrészt Paavo Laapotti tiszta éneke és öblösebb hörgése is szélesebb skálán mozgott. Érdekesség, hogy a Before The Dawn eredetileg a Wolfheart agytröszt Tuomas Saukkonen szólóprojektjeként indult 1999-ben, de a frontember a Wolfheart 2013-as megalapításával feloszlatta a projektet. 2021-ben viszont újjáalakultak és azóta is teljesértékű bandaként léteznek, mint azt ma is láthattuk.
A tagok, azaz Juho Räihä gitáros és Pyry Hanski basszer is rendkívül lelkesen zúztak a deszkákon, de a központban azért mégis Paavo Laapotti volt. Nem csak azért, mert a termetes frontembert önmagában is elég szépen kitöltötte a helyet, de az „ezer tó Molics Zsoltija” tényleg látványos énekteljesítményt mutatott be. Paavo nem egy nagy torokcsoda, de a dallamos énekrészek nagyon jól álltak neki és a zenének is. A sebzett bölényként bömbölő hörgései és a méteres befont hajának pörgetése is látványos volt, szerintem a színpadi takarító személyzet tehermentesítve érezhette magát.
Bár ez a mostani felállás 2021-2022 óta van együtt, azért nem csak a legfrissebb Stormbringers albumukról játszottak, hanem a korábbiakról is, különösen a 2007-es Deadlight-ról. Az Unbreakable, Destroyer, My Darkness, Faithless, Dying Sun, Chains, Downhearted, The First Snow, Winter Within, Wrath, Deathstar és Deadsong dalokból álló program nagyon jól mutatta be a banda erejét.
A nézőtér is egyre jobban megélénkült, szemmel láthatóan a szövegeket is sokan ismerték. Jó választás volt a Before The Dawn a Wolfheart elé, szerencse, hogy újraélesztették ezt a projektet, mert van létjogosultsága annak, amit csinálnak. Remélem nem lesz megállás, a Before The Dawn útja teljesértékű zenekarként folytatódni fog és még további új lemezeket is kaphatunk tőlük.
A közönség nagyon elégedett volt a koncerten, lelkesen búcsúztatta a csapatot, akik nem győztek hálálkodni a lelkes fogadtatásért. Paavo Laapotti ugyanakkor senki sem akarta stagediving-ra biztatni. Ki érti ezt...?
Ha már emlegettem az „ezer tó Molics Zsoltiját”, érkezett a színpadra az „ezer tó Jason Momoa-ja”, ugyanis Vagelis Karzis gitáros 2020-as csatlakozásával kétségtelenül poszterre valóbbá vált a Wolfheart. A görög származású gitáros ebben a finn csapatban találta meg a helyét és rögtön sokat is tett a zenekar hangzásának formálásaként. Bár a banda zenei agya továbbra is Tuomas Saukkonen gitáros/frontember, de Karzis felel a melodikus gitármotívumokért és a szólókért, valamint tiszta énekkel is dúsítja olykor a számokat.
Tuomas mellett Lauri Silvonen a másik központi karakter, hiszen a basszusgitáros is rendkívül látványosan, lelkesen zúzott, a vokálokból ő is kivette a részét, sőt a konferálások java részét is ő végezte. Szóval ez a Tuomas Saukkonen elég magának való fickó lehet (nem véletlenül minden projektje szólóként indult be és terebélyesedett ki valódi zenekarrá), igazából csak a zenélésre, a gitárriffekre és a hörgős énekre koncentrált, konferálni is csak a legutolsó szám előtt hallhattuk. Minden mást meghagyott a többieknek.
Legjelentősebb albumuk talán a 2013-as, debütáló Winterborn, nem véletlenül erről hangzott el ma a legtöbb dal. Érdekes módon a legfrissebb King Of The North-ból és az azt megelőző Wolves Of Karelia-ból csak keveset hallhattunk. A The King és a bulit nyitó Skyforger, valamint a The Hammer hangzott el ezekről a lemezekről, minden más korábbi szerzemény volt.
De nem volt ezzel gond, a rajongók nagy lelkesedéssel kezdtek zúzni a Ghost Of Karelia, Zero Gravity, Abyss, Boneyard, Routa Part 2, Strength And Valor, Aeon Of Cold és a The Hunt dalokra. Lauri Silvonen circle pit-ekre is ingerelte a közönséget, aminek sokan eleget is tettek. Némelyek kicsit túl hevesen is, a biztonságiaknak kellett kicsit nyugalomra inteni őket. A hangulatot azonban semmi nem törte meg, Vagelis Karzis látványos pózokkal zúzott a deszkákon, Lauri Silvonen is alaposan kiheadbangelte magát, Tuomas Saukkonen pedig a maga visszafogottságában zenélt. Nem is volt nagy búcsúzkodás, egyszerűen csak levonultak a színpadról, úgy látszik a híresen maguknak való finnek most sem hazudtolták meg magukat.
Nagyon jó kis este volt a mai a melodikus death metal rajongóinak, a Wolfheart, a Before The Dawn és a Hinayana koncertjét is érdemes volt végignézni. A műfaj rajongói pénteken folytathatják a bulit az Insomnium-mal...
15:01
