hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. május 9. péntek   10:13
nincsen hozzászólás

szerző: Private Music Productions
John McLaughlin & the 4th Dimension a Petőfi Csarnokban
2008. május 22. 20:00 Petőfi Csarnok, Szabadtéri Színpad - Budapest

  Tagok:
  John McLaughlin - gitár
  Gary Husband - billentyű
  Hadrien Feraud - Basszus
  Mark Mondesir - dob
  
  Mahavishnu John McLaughlin, a világ leggyorsabb kezű gitárosa
  
  John McLaughlin egyedülálló, rendkívüli technikával rendelkező gitárművész, aki több zenei stílus megújítójának számít, sokak szerint hangszerén a világ legjobb muzsikusa.1942-ben született Angliában, családban nőtt fel, kilencéves korától zongorázni tanult, majd áttért a gitárra. Kezdetben főként a blues inspirálta, tizennégy éves korában flamenco-val kezdett foglalkozni - mely a legmagasabb technikai felkészültséget igényli a gitárosoktól, - majd ezután következett a jazz.A 60-as évek elején költözött Londonba, blues-t játszott Alexis Korner-rel, Georgie Fame-mel és Graham Bond-dal, absztrakt zenéket John Surman-nal és Dave Holland-del, gitározni tanította Jimmy Page-t (később Yardbids, Led Zeppelin), majd 1969-ben elkészítette a brit zene mérföldkövének számító íb>Extrapolation című lemezt. Ezt követően áttelepült New Yorkba, készített felvételeket Jimi Hendrix-szel, majd a Tony Williams Lifetime tagja lett, de egyre inkább foglalkoztatták saját zenei elképzelései. 1970 a kiugrás éve: Charlie Haden és Airto Moreira közreműködésével elkészül a My Goals Beyond című album, melyre már Amerika is felfigyel. A siker a király, Miles Davis meghívásának formájában érkezett, akinek oldalán részt vett a kor zenei trendjét gyökeresen megváltoztató In A Silent Way és Bitches Brew felvételein. Az új stílus lenyűgözte a világot. A jazz-rock robbanásszerű fúziója fantasztikus zenekarokat dobott a felszínre (Return To Forever, Weather Report), melyek sorát John McLaughlin zenekara, a Mahavishnu Orchestra vezette. (McLaughlin-t vonzotta a hindu vallásfilozófia, Sri Chinmoy guru híveként vette fel a Mahavishnu előnevet.) Az együttesben John McLaughlin egyedi, dupla fogólapú gitáron játszott, társai: Jerry Goodman (ex-Flock), Billy Cobham, Jan Hammer és Rick Laird. A Mahavishnu kezdeti éveit elképesztő siker övezte, melyet Carlos Santana-val kiadott duó-lemeze még tovább fokozott. Később új zenészek (Jean-Luc Ponty, Michael Walden) csatlakoztak a zenekarhoz, de már nem tudták meghaladni az eredeti felállás népszerűségét.
  
  Nem így a SHAKTI! McLaughlin ugyanis 1975-ben ezen a néven fiatal indiai zenészekkel alakított új zenekart, tagjai: L. Shankar, T.H. Vinayakram és Zakir Hussain. Ebben egy számára készült, egyedülálló gitárra cserélte hangszerét, melyen különleges, szitárszerűen zengő hangokat tudott játszani. A SHAKTI az indiai ragákat felhasználva, hosszú improvizációkkal tarkított fúziós zenét játszott, jelentős szerepet vállalva ezzel a későbbi, ún. worl-music irányzat elindításában.
  
  1978-ban Paco De Lucia és Larry Coryell társaságában létrehozta a Guitar Trio-t, melyben Coryell-t később időpont-egyeztetési okból Al Di Meola váltotta fel. A híres Friday Night In San Francisco album már ezzel a felállással készült, mely máig minden idők legsikeresebb és legnagyobb példányszámban eladott jazz lemeze. Később több sikeres szólólemez után visszatért Miles Davis-hez is egy lemezre, majd Trilok Gurtu-val, a népszerű indiai ütőhangszeressel arattak világra szóló sikereket. 1990-ben hazatért Angliába és megírta a Mediterranean Concerto-t, melyet a Skót Nemzeti Filharmónikus Zenekarral vett lemezre, 2000 után főként a káprázatos Remember Shakti-val koncertezett.
  
  Ezzel egyidőben már születőben volt az új lemez, az Industrial Zen, mely az elektromos gitárzene újabb mérföldköve. A 4th Dimension további tagjai: Gary Husband (ex-Billy Cobham, Jack Bruce, Gary Moore, Level 42), Mark Mondesir (Jeff Beck, Kevin Eubanks, Glenn Hughes) és az újonnan felfedezett basszusgitáros-zseni: Hadrien Feraud
  
  John McLaughlin a világ egyik legzseniálisabb muzsikusa. Ő maga Vishnu kiválasztottja, a mindíg megújulni képes, örök kísérletező Szellemé, akinek birtokában van az Isteni Szépség, Intelligencia és Alkotóerő.
   Trilok Gurtu
  
  John McLaughlin albumai:
  Graham Bond: Solid Bond 1963
  Graham Bond: Rarities 1963
  Georgie Fame: Fame at last 1964
  Big Jim Sullivan: Sitar Beat 1967
  Georgie Fame: The third face of Fame 1968
  Kenny Wheeler: Windmill Tilter 1968
  David Bowie: Love you till Tuesday 1968
  Jack Bruce: Things we like 1968
  John McLaughlin: Extrapolation 1969
  Jimi Hendrix: Hells Sessions 1969
  Tony Williams Lifetime: Emergency! 1969
  Tony Williams Lifetime: New York 1969 1969
  Miles Davis: In a Silent Way 1969
  Miles Davis: Panthalassa 1969
  Miles Davis: Bitches Brew 1969
  Wayne Shorter: Super Nova 1969
  Miroslav Vitous: Infinite Search 1969
  Miles Davis: Big Fun 1969
  Lifetime: Turn it over 1970
  Miles Davis: Live Evil 1970
  Miles Davis: A tribute to Jack Johnson 1970
  Miles Davis: Directions 1970
  John McLaughlin: Devotion 1970
  with John Surman: Where fortune smiles 1970
  Miles Davis: Get up with it 1970
  Joe Farrell Quartet: Song of the Wind 1970
  Larry Coryell: Spaces 1970
  Larry Coryell: Planet End 1970
  Miroslav Vitous: Purple 1970
  Wayne Shorter: Moto Grosso Feio 1970
  Carla Bley: The Jazz Composers Orchestra 1971
  John McLaughlin: My goal´s beyond 1971
  Mahavishnu Orchestra: Inner Mounting Flame 1971
  Mahavishnu Orchestra: Birds of Fire 1972
  John McLaughlin & Carlos Santana:
  Love, Devotion, Surrender 1972
  James Taylor: One man dog 1972
  Santana: Welcome 1973
  Mahavishnu Orchestra:
  Between Nothingness and Eternity 1973
  John McLaughlin/Carlos Santana Band:
  Live in Chicago 1973
  Mahavishnu Orchestra:
  Between Failure and Frustration 1973
  Mahavishnu Orchestra: Live at Budokan 1973
  Mahavishnu Orchestra: Apocalypse 1974
  Mahavishnu Orchestra:
  Visions of the Emerald Beyond 1974
  Stanley Clarke: Journey to love 1975
  Jeff Beck: Diamond boogie 1975
  Shakti with John McLaughlin 1975
  Mahavishnu Orchestra: Inner worlds 1975
  Stanley Clarke: School days 1976
  Stanley Clarke: Live 1976 - 1977 1976
  Shakti with John McLaughlin:
  Handful of Beauty 1976
  Shakti with John McLaughlin: In concert 1977
  Shakti with John McLaughlin: Natural Elements 1977
  John McLaughlin: Electric Guitarist 1977
  One Truth Band: Electric Dreams 1978
  John McLaughlin-Larry Coryell-Paco de Lucia:
  Meeting of the Spirits (VHS) 1979
  Paco de Lucia: Light and Shade 1980
  John McLaughlin-Al DiMeola-Paco de Lucia:
  Friday Night in San Francisco 1980
  Paco de Lucia: Castro Marin 1980
  John McLaughlin: Belo Horizonte 1981
  Chick Corea: Music Forever & Beyond 1981
  John McLaughlin: Music spoken here 1982
  John McLaughlin-Al DiMeola-Paco de Lucia:
  Passion, Grace and Fire 1982
  John McLaughlin-Al DiMeola-Paco de Lucia:
  Live 1983
  John McLaughlin: Mahavishnu 1984
  Miles Davis: You´re under arrest 1984
  Bill Evans: The Alternative Man 1985
  Miles Davis: Aura 1985
  Dexter Gordon:
  The other side of Round Midnight 1985
  John McLaughlin & Mahavishnu:
  Adventures in Radioland 1986
  Gil Evans: Gil meets John and Lee 1986
  Zakir Hussain: Making Music 1986
  Danny Gottlieb: Aquamarine 1987
  John McLaughlin:
  The Mediterranean Concerto 1988
  John McLaughlin Trio:
  Live At The Royal Festival Hall 1989
  Miles Davis: Black Devil 1991
  John McLaughlin Trio: Live in Europe 1991
  John McLaughlin Trio: Que Alegria 1991
  John McLaughlin: Time Remembered 1993
  The Free Spirits feat. John McLaughlin:
  Tokyo Live 1993
  John McLaughlin: After the Rain 1994
  John McLaughlin: The Promise 1995
  Sting: Fragile 1996
  John McLaughlin-Al DiMeola-Paco de Lucia:
  The Guitar Trio 1996
  Pavarotti & Friends: For war child (video) 1996
  John McLaughlin: The Heart of Things 1997
  John McLaughlin: Remember Shakti 1997
  John McLaughlin:
  The Heart of Things - Live in Paris 1998
  Remember Shakti: The Believer 1999
  Remember Shakti: Saturday Night in Bombay 2001
  Remember Shakti: Silk box 2001
  Miroslav Vitous: Universal Syncopations 2003
  John McLaughlin: Thieves and Poets 2003
  John McLaughlin: The Montreux Concerts 2003
  André Ceccarelli: Carte Blanche 2004
  John McLaughlin: This is the way I do it (DVD) 2004
  Remember Shakti: The way of beauty (DVD) 2006
  John McLaughlin: Industrial Zen 2007
  
  Jegyár: 8.000.-
  
  Jegyrendelés:
  
  -A központi jegyrendelés:
  Ticketportál Jegyiroda, Bp. V., Egyetem tér 5. (hétfő - péntek10:00 - 18:00)
  Tel: 30/533-9933 és 302-2942
  
  -Ticket Express:
  VI. Andrássy út 18. (hétfő-péntek 10:00-18:30)
  
  Call Center:
  Azok számára, akik rendezvény közelsége miatt már nem tudják Interneten keresztül megrendeli jegyüket, illetve azok akik otthonról kényelmesen szeretnek jegyet vásárolni. A szám munkaidőben hívható!
  
  A Call Center hívószáma 06-30-30-30-999
  
  Private Music Productions Call center hívószáma éjjel-nappal: 06-70-576-1280



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Private Music Productions

Tex

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 a félszemű    miserium    owen wilson    bognár szilvia    the sherlocks    pater sparrow    over help    cseh tamás    fishing on orfű    jaden smith    javier bardem    ill nino    hecate enthroned    blackgates    igor    alexandra    tony macalpine    war is the answer    anna& the barbies    poem    halloween    manowar    nailed to obscurity    jimi hendrix    moonspell  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!