beszámoló [koncert]  2003. december 25. csütörtök   14:16

nincsen hozzászólás

  Új év, új koncert. Lassan hozzászokunk ahhoz, hogy az amerikai Darkest Hour koncertje miatt nem kell távoli országokba utaznunk, hisz minden évben megtisztelnek minket egy budapesti fellépéssel is. Idén ez október végére esett, s a Kultiplexben négy másik banda társaságában megint valami fergetegeset produkáltak a srácok.
  
  Magyar csapatok hangoltak rá minket a bulira. A Wall Of Sleep és a Casketgarden személyében. A mosonmagyaróvári Casketgarden ismerősen csengő death/trash riffjeivel egyből mozgásba hozta a népet. A headbangelők tábora azonnal rámozdult az At The Gates-es, Arch Enemy-s stílust képviselő banda ritmusaira. Nem láttam a teljes produkciót, de a Metal Age-nél kijött This Corroded SoulOf Mine album dalaiból csemegézhettünk. Nekem kifejezetten tetszett amit élőben nyújtanak a tagok, a játékstílus skandinávos témáival időnként kellemes dallamokat csempészve bele - nagyon penge, s a technikai tudás a váltások, pörgetések sem hagy sok kivetnivalót.
  
  A Wall Of Sleep már egy teljesen más kategóriát képviselt. A valamikori Mood zenekar frontember, Holdamf Gábor irányításával, a csapat a legsúlyosabb doomot produkálja az országban. A koncert a négyszámos Overlook The All EP dalaira épült, de volt pár a korongon nem hallható nóta is. A Life Lies Low nem kifejezetten a belassulástól nagy”, hisz ez éppen egy gyorsabb darab. A kicsit vidám, jól táncolható” dalon kívül persze voltak megatonnás belassulások. Néha az Isis jutott eszembe. Ez a hömpölygés, a riffek súlya egy más atmoszférába varázsol, automatikusan mozog a tested és átadod magad a banda akaratának. Nagyon hangulatos és igazán mély” mondanivalókkal teli fellépés volt, de már sokan várták az amerikaiakat, s sajnos ezt nem rejtették véka alá.

  Az estét egy másik külföldi csapat a Suppression folytatta. A csapat ha lehet annak nevezni a kettőst minden tekintetben egyedülállót alakít (grind/piss in your pants party music”-nak nevezik zenei stílusukat). Ryan (Ryan Parrish Darkest Hour) ezen project-je, egy kaotikus, hatalmas zörej-kavalkád összevisszasággal örvendeztette meg a közönség azon részét, akik kíváncsiak az újra, és akik megtisztelik a társaikat azzal, hogy végighallgatják produkciójukat még ha nem is tetszik nekik -. A másik rész sajnos, nem éppen civilizált módon hangot adva véleményüknek hangos bekiabálásokkal zavarta meg a fellépést. (Talán nem így kellett volna...) Akik odafigyeltek azok értékes részekre is bukkanhattak a valóban elég kaotikus zeneszámok között. Én találtam kifejezetten dallamos részeket is... A sexy song”, a Rape Myself hatalmas volt, és volt egy szám” amikor egy sexy budapesti is felkerül a színpadra. Felhívtak a srácok egy tagot a közönség soraiból, és riffjeikre illetve dobtémáikra neki kellett énekelni. Iszonyat király volt, dőlt a nevetéstől az egész terem. Szerintem kifejezetten előnyére válik a színtérnek ha ilyen különleges előadásokat is láthatunk, nem csak a jól megszokott koncert-átállás-koncert sorozat adja az esti bulik vonalát.
  
  A következő fellépő a Bridge To Solace volt. Mostanában egyre több helyen látni őket, s itt is éppen egy külföldi koncertsorozat után vagy közben jártak a srácok. A produkció hozta a szokásos gyilkos riffeket, az album fergeteges dalait. A How Long Do We...-ban, majd a Will You Rewrite...-ben is volt szerencsénk megcsodálni Ádám egyre tökéletesebb énekhangját. Remélem továbbra is hallhatjuk majd ezeket a számokat a koncerteken. A Rethink, Redefine, Revolt-ra stagedive versenyt hírdettek a fiúk. A legbrutálisabb és legszebb ugrást bemutató tag egy BTS CD boldog tulajdonosa lehetett. Nagyon állat pörgés mutatkozott persze a színpad előtt, de a CD nem lehetett másé, mint Norbié híresen keményen küldi a témát -. Az In The Shadow... után ismét verseny következett, de most headbang-ben kellett bizonyítani a metálosok” hatalmas táborának. A Paper Bags... adta a zenei alapot, s többen bemutatták micsoda hajkoronával bírnak. A szám egyébként nagyon gyilkosan szólt, én is majdnem előremerészkedtem... Összességében hihetetlen élmény volt az egész és még csak ezután következett az est fő bandája.

  A Darkest Hour szerintem még nem nyújtott gyengét” idehaza, így a várakozás nem volt meglepő. A tempóban és dalokban semmi kivetnivalót nem találtam. Igényes, technikás, igazi durva hardcore-t küldenek, skandinávos elemekkel fűszerezve és valami fenséges íze van a muzsikájuknak. Jön a libabőr, mozdul a test, kezed a magasban és hangosan ordítod a szöveget Johnnal. Leírhatatlan azaz érzés ami a koncerteken hatalmába kerít, megvadít s egy másodpercre nem pihensz amíg szól a zene. Felejthetetlenre sikerült ez a koncert is, hisz érezni lehetett, hogy a srácok odateszik magukat maximálisan. Az új Hidden Hands Of A Sadist Nation albumukat jöttek el most bemutatni, mely a Victory Records gondozásában került piacra, de olyan régebbi klasszikusokat is hallhattunk többek között, mint az An Epitaph.
  
  Az egész csapat iszonyat keményen művelte a zenét, de John az énekes kifejezetten kitett magáért. A végén a dobcucc egyik darabjával ugrott a tömegbe és bodysurf-fel fejezte be a fellépést. Valami hihetetlen energia lakozik a fiúban, de a végére annyira kimerült, hogy az egész terem unszolására se került elő, s így nem volt ráadás. Volt azonban elég zúzás a koncert alatt is. Akinek nem volt elég azt meghívták Ádámhoz, ahol elvileg folytatódott a buli. A legsúlyosabb mégis talán a Dawncore-ral közös Split nótája volt. A With Friends Like These-t egy a magyar csapattól tanult volt egy közös turnéjuk is k...a anyáddal” indították és aztán szétbontották az igen masszív Kultiplex minden egyes apró darabját. Orkán erejű circlepit ízesítette a nótát, majd a csapat bedarálta az egész közönséget és jól megrágva köpött minket vissza a valóságba.
  Egészségünkre!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: