hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2008. március 13. csütörtök   16:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A MU Terminál B est III. évfolyam
2008. március 20-21., 20:00 MU Színház - Budapest

  A fiatal táncosok számára ezúttal Fejes Ádám és Hámor József koreografált egy-egy új darabot. A MU Terminál olyan tánc-, és mozgásszínházi műhely, ahol a táncművészeti iskolákban végzett, fiatal táncosok egy évadon keresztül dolgoznak együtt koreográfusokkal, rendezőkkel és a klasszikus balettől, a kortárs táncon át a jógáig különböző oktatókkal. Megadja a pályakezdők számára azt a szakmai tudást, amelyet csak a folyamatos táncképzés és a színpadi munka adhat.
  
  A MU Terminál alkalmat kínál tapasztalt koreográfusoknak, független alkotóknak is, akik megfelelő körülmények között, az alkotásra koncentráló műhelymunkában valósíthatják meg elképzeléseiket, kísérletezhetnek, és új tapasztalatokra tehetnek szert a fiatalokkal való munka során.
  
  A MU Terminál III. 2007/2008-as évfolyamának tagjai: Asztalos Dóra, Czédulás Eszter, Gulyás Anna, Hoffman Adrienn, Horváth Adrienn, Kiss Róbert, Tuza Tamás. A III. évfolyam első, A Estjén Fodor Zoltán: Tér-forma-nyelv, és Fejes Ádám: Újoncok című koreográfiáit mutatta be. Fodor darabját a 2007-es év legjobb 10 kortárs koreográfiája közé választotta, és Lábán díjra jelölte a szakmai zsűri.
  
  Fejes Ádám: Csókol anyád, csomag nincs!
  
  Koreográfus: Fejes Ádám
  Előadók:
  Asztalos Dóra
  Czédulás Eszter
  Gulyás Anna
  Hoffman Adrienn
  Horváth Adrienn
  Kiss Róbert
  Tuza Tamás
  
  Zene: montázs
  Látvány: Fejes Ádám
  Jelmez: Juhász Dóra
  
   A „Csókol anyád, csomag nincs” egy kollégiumi szleng volt, melyben a remény és a reménytelenség egyszerre fogalmazódott meg. Hiszen, ha csomag nincs is, anyád még lehet, sőt még csókol is! Ez az ellentmondás jellemzi legjobban jelenlegi érzelmi állapotomat, és ez az, ami kihat a táncosokkal történő együttműködésem minden pillanatára is.
  
   - szünet -
  
  Hámor József: Terminál képek
  
  Koreográfus: Hámor József
  Előadók:
  Asztalos Dóra
  Czédulás Eszter
  Gulyás Anna
  Hoffman Adrienn
  Horváth Adrienn
  Kiss Róbert
  Tuza Tamás
  
  Zene: Kunert Péter
  Látvány: Fejes Ádám
  Jelmez: Juhász dóra



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 6.
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. október 9.
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben
2024. október 10.
Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nyikolaj Luganszkij a 19. századi szalonok világát is megidéző repertoárral érkezik a 10. jubileumi Cziffra Fesztiválra
100 éves José Eustasio kultikus regénye, az Örvény
Liszt 213: Különleges ünnepi harmónium- és orgonahangversenyre készül a virtuóz orgonaművész, Mészáros Zsolt Máté
Visszaköltözik az egykori Arizona Mulatóba Madám Bizsu! – Ősbemutatóra készül a Thália Színház
Magyar Nemzeti Férfikar: új néven folytatja Magyarország legnagyobb hivatásos férfikara, a Honvéd Férfikar
Liszti-hiszti - Eckhardt Gábor rendhagyó gyerekkoncertje
Barokk művek, barokk orgona és egy hegedű – Zene Világnap-i hangverseny a Pannonhalmi Főapátságban
Egy hét múlva Játék a kastélyban premier a Centrál Színházban
 kiemelt 
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
  
A svéd Imminence az alternatív metalcore műfajának egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát

Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
IST IST: Light A Bigger Fire tour - Manchestertől a Dürer Kertig
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 moby    animals    dad    julie taymor    soulburners    michael fassbender    hazai termék    cadaveres    zz top    whiplash    nevermind    black breath    bill clinton    tiamat    sunn o)))    lajkó félix    slamo    cryptopsy    duff mckagan    ihm    waking the cadaver    vulture industries    pomogácsok brutal monsters    európai unió    ék  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!