beszámoló [koncert]  2008. március 12. szerda   12:56

nincsen hozzászólás

  Igazi összművészeti kalandnak lehettünk részesei ezen a szerelmes februári estén, mikor is a Hajó felé irányítottuk lépteinket, ahol a magyar világzene két remek együttese a Napra és a Zuboly adott közös koncertet miközben Fekete Dóra ruhakölteményeiben gyönyörködhettünk.
  
  Az estet Ágoston Béla zenekara a Zuboly nyitotta meg, segítségükkel együttes erővel kapirgáltunk egyet a popzene szemétdombján, ahol meglepő kincsekre leltünk. A Zuboly napjaink egyik legizgalmasabb zenei társulása, újrafelhasználható anyagokból dolgozik elkerülve a mentális környezetszennyezést, mégis új értéket állítva elő. A popzene rég megunt, vagy megunhatatlan slágereit rángatja elő kétes félhomályos zugokból, hogy a jazz-el és a népzenével összeházasítva valódi nagyvárosi folklórt teremtsen. Így válik szerethetővé hacsak egy pillanatra is Michael Jackson, vagy egyszerűen a sörünk felett elmerenghetünk, vajon melyik régi popslágernek a dallamát halljuk éppen, egy Bartók-féle népzenei gyűjtés szövegére. Mindez annyira rólunk szól, annyira mai, és olyan tehetséges zenészek adják elő humorral, hogy nem lehet elmenni a zene mellett szó nélkül. Az ember nem is gondolná, hogy egy régi Híradó-szignálból mennyi minden juthat az ember eszébe, és biztos, hogy Jean Michel Jarre nem a budapesti tömegközlekedésre gondolt, mikor megírta az Oxigen-t. Bár DJ Busa rap-elését nem mindig lehetett érteni, azért jó néhány poén értő fülekre talált, Ágoston Béla pedig mindig jó irányba vitte el hegedűjátékával vagy szaxofonszólójával a produkciót, ami néha inkább hasonlított egy zenekari próbához. Olyan érzése volt ugyanis az embernek, hogy a zenészek vannak a legjobban meglepődve azon, hogy színpadon állnak, de ha már így alakult, rögtönöznek valamit. Végig nem lehetet eldönteni, hogy ez a rögtönzés tudatos, vagy a csillagok állásának köszönhető, ám ez a tökéletlenség az egész koncert előnyére vált, ezért a megjegyzés még csak véletlenül sem negatív kritikának íródott. A koncert második részében Fekete Dóra jelmez és öltözéktervező bemutatóját láthattuk a Zuboly zenéjére komponálva. Rastahajú legények leányokkal táncoltak színes hippis színházi jelmezszerű ruhakölteményekben, mintha a Grimm testvérek mesealakjai elevenedtek volna meg, igazán látványos izgalmas műsor volt, a Zubolyhoz jól illettek Fekete Dóra ruhái, és a ruhákhoz jól illett a Zuboly.
  
  Kisebb átszerelés után színpadra lépett az év másik nagy reménysége a Napra, kivételesen nem Balogh Kálmánnal a cimbalom mögött, hanem fiatal és méltó tanítványával Czimber Ferenccel. Nem véletlen lett idén Fonogram díjas Both Miklós csapata, kitűnő érzékkel vegyítik a népzenét a modern hangzással, erőteljes, alaposan kidolgozott produkciót láthattunk, remek zenészekkel, és újabban láthattunk a számokhoz komponált vetítést is a háttérben. Ez alatt a két-három év alatt összekovácsolódott a zenekar és láthatóan nagyon is komolyan gondolják azt, amit csinálnak. Lassan már a világzene kifejezésre is szuicid gondolatai támadnak az embernek, felidézve eddigi tapasztalatait, amikor egy-egy zenekar a világ összes folkzenéjének minden egyes darabját próbálja egy nótába sűrítve a közönség felé prezentálni, ami inkább fejgörcsöt eredményez egy alacsonyabb tűrésszintű teremtés koronájának. Ám a Napra az elkoptatott világzene kifejezést alaposan felülírja. Ennek a zenekarnak van saját arca, összetéveszthetetlen hangzásvilága, keveset merít, de mélyet. A Napra Kelet-Európa népzenéjéből és cigányzenéjéből táplálkozik, még a népies műdal motívumait is sikeresen beemelve a zenébe. Both Miklós mindezt fura sajátságos ritmusvilágával fogja össze, nem felejtkezve el a VHK-s korszakáról az egészet egy csipetnyi pszihedéliával megfűszerezve. Most legyen hangos a sajtó Krámli Kinga nevétől, aki remélem még sokszor sok helyen fog nekünk népdalokat énekelni, mert megérdemeljük. Merem megkockáztatni, hogy Sebestyén Márta után az egyik legtehetségesebb fiatal népdalénekes, aki színpadra született.
  
  Mindezt a közönség hálásan reagálta, örült, táncolt, vagy csak egyszerűen élvezte a zenét. Hál istennek jó sokan voltunk, és láthatóan senki sem kapott fejgörcsöt a végére, és az öngyilkos gondolatokat is inkább másnapra tartogattuk.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: