hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2008. március 7. péntek   15:20
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Richie Kotzen verseket olvas fel a csajoknak


  Richie Kotzen, a világhírű gitáros-énekes nem nagyon szeret beszélni másról, csak a zenéjéről, hiszen mint mondja, a nótái önmagukról beszélnek. Ezekből is kiderül, hogy vagány külseje ellenére érzelmes srácról van szó, amit az is bizonyít, hogy saját bevallása szerint szabadidejében nagy előszeretettel hív meg kissé lökött és fura csajokat a házába, akiknek sokakkal ellentétben nem a bélyeggyűjteményét mutatja meg, hanem verseket olvas fel nekik. Arról persze nincsenek bővebb információink, hogy az ágyban is ugyanezt teszi-e Ugyancsak jól tükrözi a lelkivilágát, hogy az egyik tévéinterjúban elmondta, megkönnyezte azt a pillanatot, amikor a Rolling Stones turnéjának a vendége volt és a színpadon a gitáros Keith Richards mögött álhatott. Akkor úgy éreztem, hogy ez a világmindenség közepe számomra! mondta. És mit csinál, ha éppen nem lelkizik? Kosárlabdázik! A helyi srácokkal szokta pattogtatni a labdát és mint mondta, egyértelműen ő a legpocsékabb játékos!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
´Éljük át a pillanatokat, és merüljünk el a zenében!´ - Megjelent a Transylvanium új nagylemeze
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 paul greengrass    depresszió    the devil wears prada    x ambassadors    petijegy    severe torture    friendly fires    nemes andrás    batman    dream theater    dodheimsgard    harloch    szabad az Á    thin lizzy    the rite    devourment    ozzy osbourne    fesztivál    ashes of ares    the smurfs movie    auróra    life as we know it    savages    self deception    fran palermo  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!