beszámoló [koncert]  2008. március 7. péntek   13:17

nincsen hozzászólás

  2007 elején az Ektomorf fergeteges bulit nyomott a hajón, így természetes volt, hogy az újabb hadjáratra is rengetegen lesznek kíváncsiak. Ráadásul a világ legjobbjai közé feltört magyar csapatot az Ambushing Europe turné keretében elkísérte a rap/metal alapbandája, az amerikai Stuck Mojo, valamint két további reménység, az amerikai Vengince, és a német Tenside is.
  Sajnos a Tenside előadásáról lemaradtam, mert vagy rögtön kapunyitáskor belecsaptak már a húrokba, vagy eleve rövid program jutott rájuk, mert mire beértem, már a Vengince zúzott a színpadon.
  
  Nem is akárhogy, mert a csapattól azt a fajta thrashcore/hardcore-t kaptuk az arcunkba, amit a Cataract vagy a Hatebreed is játszik. Igaz, ezen két csapat mindegyike megeszi reggelire a Vengince-t, de a kaliforniaiaknak sincs semmi szégyenkezni valójuk, mert igazán tökös bulit adtak.
  Két kislemez után egy debütalbum az eddigi termésük, de a koncert alapján reméljük lesznek még további alkotások is.
  A csapat nagyon élt a színpadon, keresztül-kasul bemozogták a deszkákat, bár látszik hogy még kicsit koordinálatlanok voltak, nem értek még össze a színpadon. Ugyanis néha kicsit összeütköztek a zenészek a nagy szaladgálások közben. A frontember remekül tartotta a kapcsolatot a közönséggel, a gitárosok pedig döngették a tufa, de annál hatásosabb thrashcore témákat, sőt néhány szóló is elröppent. Volt egy billentyűs emberük is, akinek túl sok funkcióját nem láttam, de néha előrejött a hangszere mögül bíztatni a közönséget, és másodvokálos szerepet is bevállalt.
  Súlyos előadást láthattunk a Vengince-től, a közönség is szemmel láthatóan értékelte a produkciót: ment az ököllengetés, fejrázás, ugrálás. A banda rendkívül közvetlen volt, de ami viccesebb, a koncert után ott sündörögtek a közönség körében, és próbáltak a lemezükkel seftelni, „ócsóé!”
  
  A Stuck Mojot nyugodtan nevezhetjük a stílusuk nagy öregjének, mert bár a rap/metal megformálásába sok banda keze tette be a lábát... De Mojo-éknak van egy olyan jellegzetes világuk, amellyel valóban a saját stílusukat tudták kialakítani. Vicces volt, ahogy a hangcuccaikat álcahálókkal takarták le, gondolkodtam is rajta, hogy így vajon hogyan fogják megtalálni a kapcsolóikat, potmétereiket rajta, ha így beleolvad a környezetbe a cucc, hehehe...
  Némi furcsa intro (Stayin´ Alive), és ”Nailz” Underwood dobos robotszerű gépies mozgáskultúrájával való megismerkedés után színpadra lépett a Stuck Mojo, és máris érezni lehetett, hogy itt valami fantasztikus hangulatú buli lesz!
  A csapat jókedve a közönségre is pillanatok alatt átragadt, Lord Nelson még a mikrofonját is beadta néha a rajongóknak, akik szemmel láthatóan tökéletesen tisztában voltak a Mojo életművel. A nagydarab énekes amúgy félelmetes jelenség volt, olyan brutális fejeket tudott vágni, hogy még egy bronxi sittes is összecsinálná magát, ha látná...!
  
  A gitárosok rendkívül vidáman pörögtek és ugráltak, különösen Rich Ward arcáról nem lehetett levakarni a mosolyt. Én nem igazán rajongok ezekért a rap-es, hiphop-os témákért, lemezen sem érzem azt, hogy hülyére kéne hallgatni a Stuck Mojot, de a showt és a hangulatot nagyon összerakták ma este! Nagyüzemben ment a stagediving, és a közönség fején való hempergés is.
  Természetesen bemutatkozott az új album, de a régi klasszikusokat is felvonultatták. A mai napra a 2 Minutes Of Death, Twisted, Metal Is Dead, Rising, Open Season, Throw The Switch, That´s When I Burn, Monster, Enemy Territory, Southern Pride, Not Promised Tomorrow dalokból alkottak egy csokrot nekünk. Nem tudtam mire számítsak a Stuck Mojo-tól, meg azzal sem voltam tisztában, hogy itthon vajon mennyien ismerik őket, de maximálisan pozitív lett az összkép. Rich Ward rengeteget hálálkodott a koncert közben és után is, látszott hogy nagyon jól esett nekik az a szeretet, amit Magyarországon kaptak. Már lassanként az Ektomorf készülődött a koncerthez, de Rich még mindig a színpad szélén dedikált és fotózkodott bőszen a rajongókkal. Kiváló előadás volt, remélhetőleg mihamarabb viszontlátjuk őket újra.
  
  Az Ektomorf nem árult zsákbamacskát, náluk a tavalyi koncert után biztosra lehetett venni, hogy alaposan odasújtanak megint. Zotyáékat hatalmas üdvrivalgás fogadta, akárcsak tavaly, és bár most nem voltak annyian a hajón mint akkor, de a létszámra így sem lehetett panasz. Természetesen a megszokott Outcast-tal kezdtek, utána pedig jöttek szép sorjában a többi földbe betonozó slágerek, mint az I Choke, I´m Against, aztán meglepetésre előhúztak egy vadiúj számot, amelynek a címe Love And Live. Túl sokat nem lehet elmondani róla, olyan mint a többi. Súlyos és dühös. A program az Ambush In The Night, We Rise, Set Me Free, Show Your Fist, Fuck You All, You Leech, The Holy Noise, I Know Them-mel folytatódott, a ráadásra pedig még egy Red I, és a kötelező jellegű magyar nyelvű dal, a Nem Engedem.
  A banda híres arról, hogy iszonyatos koncerthangulatot tudnak produkálni, és ez természetesen így is történt. Hatalmas zúzás, ugrálás, vad pogó, és stagediving vette kezdetét az első számtól kezdve, és csak a konferálások ideje alatt állt be egy kis pihenő. Csaba, Tamás, és Joci teljes fordulatszámon pörögtek, Zotya pedig a közönség fanatizálásban vette ki a részét. Nála ismeretes, hogy sosem szokott kertelni a mondanivalójával, most a Nuclear Blast-et úgy intézményileg, és az összes magát felsőbbrendűnek tartó kiadót küldte el a retkes francba...!
  
  Érdekes amúgy, hogy épp a Nuclear Blast-re mondta azt, hogy „majdnem tönkretették a zenekart”, mert nyilvánvalóan kell hogy legyen valami alap a szavak mögött ha valaki, Zotya már csak tudja, hogy milyen kavarások és problémák voltak a kiadóval , de nélkülük az Ektomorf sosem tudott volna világhírnévre szert tenni, atom hangzású lemezeket rögzíteni, és eljutni arra a szintre, ahol most van. Szóval ez már az ő dolguk, amúgy tényleg igazuk van a kiadók fölényeskedéseivel kapcsolatban, de ezek alapján gyanítom, hogy rövidesen kiadóváltás lesz náluk... Vajon mi lehet a következő lépés? A Roadrunner mondjuk? Vicces lenne, az Ektomorf elmenne dallamosabb irányba, Zotyát meg elzavarnák énektanárhoz, hehehe...! Na de hagyjuk ezt, inkább várjuk ki az események végét.
  
  Zotya egyébként meglehetősen küszködött a hangjával, úgy éreztem alkalmanként. Vagy rekedtség, vagy az agresszív énekstílus okozhatja nála, de ez mit sem zavarta, lelkesen rótta a köröket a színpadon, és osztotta a pacsikat, akárcsak a társak. Egyedüli furcsa jelenség a színpad szélén helyet foglaló, irgalmatlan szilikonbetétekkel felvértezett, amolyan kiöregedett pornósra emlékeztető szőke hölgyemény volt, aki bőszen fotózgatott és közben folyamatosan enyelgett a széken, mintha valami felvételen lenne... Nem tudom, ki volt ő, talán valamelyik zenész barátnője, de legalább az első soroknak némi extra látványosságot szolgáltatott...
  Nem egyszerű nyakfájással indultam hazafelé a hajóról, tény hogy az Ektomorf koncertjét bármikor érdemes megtekinteni, ha épp errefelé járnak. A Stuck Mojo nekem óriási pozitív csalódás volt, mert nem számítottam tőlük ekkora hangultra, és ilyen oldott játékra, és mégis képesek voltak belopni a szívembe magukat. A Vengince személyében is egy szimpatikus, és nem kevésbé súlyos bandát ismerhettünk meg, szóval remek este volt a mai. És biztos vagyok benne, hogy akárcsak a tavalyi A38-as koncertet, az ideit is még sokáig fogják emlegetni az Ektomorf zenészei.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: