beszámoló [koncert]  2001. július 5. csütörtök   10:46

nincsen hozzászólás

   Túl nagy merészség lenne azt állítani, hogy a Megadeth már rég kifutóban lévő zenekar, mint azt néhány rajongó állítja. Igaz lehet, hogy nehezen tudják megemészteni a zenekarban lévő változásokat, mind személyileg, mind zeneileg. Ezt csak azok a Megadeth rajongók tudják megcáfolni, akik végignézték és hallgatták ezt a röpke másfél órát.
  
   Mustaine, Pitrelli, Ellefson, DeGrasso négyese abszolút hatást gyakorolt arra a több ezer emberre, akik eljöttek és kíváncsian lesték a régi megszokott dalokat, és az új The World Needs a Hero album anyagát is. Ne feledkezzünk meg arról a technikai gárdáról sem, akinek a háttérmunkája nélkül kicsit göröngyösebb lett volna ez a koncert...
  
   A koncert napján már délután felsorakozott néhány igazi fanatikus Megadeth rajongó, hogy találkozzanak kedvenceikkel akár egy pillanatra is, és ha lehetséges, néhány autogramot is szerezzenek tőlük. De azért a többség nem a fanatikus emberekből tevődött össze. Ők inkább megvárták az estét, és a fennmaradó időt söntések hűs és eső ellen védett zugaiban töltötték el. Az esti 8 órai kezdés azért eltolódott egy kicsit, így akik még kint békésen beszélgettek, egy rövid ideig élvezték a friss levegőt, és ezután belemerülhettek a benti trópusi éghajlatba. Szerintem tudták ezt, hogy bent csak néhány törülközővel és pálmaleveleket mozgató Hastáncosnővel lehet kibírni. A bejáratnál sűrű sorokban álló arcok vártak bebocsátást. Sajnos a biztonságiak kivétel nélkül mindenkit feltartóztattak, és élvezettel megmotoztak. Ennek ellenére azért csak bejutottunk, és elvegyültünk a nagyterem felé tartó tömegben, ahol 20.30-körül minden elsötétült. (A színpadot egy hosszú kordonnal szigetelték el, nehogy valakinek az a kóbor gondolata támadjon, hogy fanatikus őrületében megérintse egy pillanatra a zenészeket és onnét beugorjon a tömegbe.) A színpadon elsőnek DeGrasso jelent meg, s ült be a dobok mögé, majd Ellefson, Mustaine és Pitrelli követte a sorban, természetesen mindenki elfoglalta a neki megfelelő posztot (Mustaine-t körülvéve.). Ekkor már a fények és a közönség szinte egyszerre izzott fel. Az izzás hatására a rajongók többsége elvesztette a nedvességtartalmának több mint a 15%-át, de ezt a hiányt csak koncert végén tudták pótolni. A Dread and the Fugitive Mind (2001), Kill the King (2000), Wake up Dead (1986), In My Darkest Hour (1988), Cursh Em (1999) című számokkal kezdtek, ami meghatározta az est további részét is. Ez az előre remekül felépített program nem feltétlenül csak a The World Need a Hero albumra épült, hanem a Megadethistákra gondolva beépítették vegyesen a régebbi számokat is. Ezek a számok igen is meghatározzák a Megadeth megalkuvás nélküli jelenét. Ezt az egész élményt még az is fokozta, hogy a DeGrasso háta mögött kifeszített hatalmas több méter átmérőjű vásznon felfedezhettük a MEGADETH feliratot, és zenekarra jellemző koponyát is. De Grasso-t körülvevő 6-6 db tisztességes méretű Marshall ládák nem csak a színpad méretének a csökkentését szolgálták, hanem a gitárok erőteljesebb hangjának a kiemelését is, valamint a színpadi képet oly csúnyán lerontó monitorok látványának hiányát is.

   A Megadeth név méltó ahhoz a pusztításhoz, melyet a színpadról leáradó iszonyatos hangerő okoz (technikusoknak köszönhetően, megközelítőleg 100 000 watt) a Megadethisták dobhártyáin. Akik nem bírták ezt a hangerőt (nem sokan voltak), azok kimenekülhettek az előtérbe azzal a tudattal, hogy ott talán halkabb valamivel. De sajnos nagyot tévedtek, az viszont igaz, hogy ez a betonbunker (amit PeCsa-nak nevezünk) nem engedte át a hangot, de ez csak a külső falakra volt jellemző. A belső falakra felhelyezett tükröket is alaposan próbára tette. Az est folyamán 22-23 számot sűrítettek be a budapesti fellépésükbe. Ezzel a produkcióval járják körbe mostanság az egész földtekét egy iszonyúan sűrű koncertturné keretében, Szinte mindennap más országban játszanak, egyszer-kétszer van két nap különbség a koncertek között, de akkor is azért mert akkor éppen két földrész között utazgatnak (pl.: Európa... Japán stb...) Lesznek nemsokára Bécsben, Balingenben, Athénban, Isztambulban, Ouluban, Moszkvában, Glasgowban, Dublinban, Nottinghamban, Párizsban, Londonban, Tokióban, Osakában és sorolhatnánk még a majdnem végtelenségig.
  
   A Megadeth hangzása általában sokunkhoz csak konzervként jut el, de most így élőben győződhettünk meg Mustaine sok éves munkásságáról is. Ez azért nem az első Budapesti fellépésűk volt, mert 1993-ban is Budapesten jártak Metallica-val, akikkel egy közös és emlékezetes koncertet adtak, ezek után azért még néhányszor ellátogattak hazánkba nemcsak turistaként. A lírai és a keményebb daloknál is előtérbe kerültek a feszített és atompontos ritmusok. Aláfestő basszusok és szenvedéllyel teli gitárszólók , látvány elemként nem utolsó gitár-párbaj amely sokszor kísérte végig az elhangzó számokat. Mustaine rekedtes hangja időnként elvesztette a tőle megszokott határozottságot, időnként bizonytalanná vált, (de betudhatjuk a mikrofonnak is.).
  
   A számok közötti szünetekben-mert volt belőlük elég- irdatlan mennyiségű kéz emelkedett fel a magasba .A Time (1999 ), és a Silent Scorn ( 2001) című számok megtörték a Megadethes zúzást, hogy ismét visszatérjen az eredeti jól megszokott hangzáshoz . Az akusztikus gitár színpadi elemnek sem utolsó látványa és velejáró csendessége a TIME című számban volt felelhető, melyet csak a dob kísért. A közönség soraiban ekkor már gyufák és öngyújtók fényei világították be a termet. Az igazi beindulások: Moto Psycho (2001), Almost Honest (1997), Trust (1997), amiket nem véletlenül tettek a koncert végére. A Trust szám végénél Mustaine feje fölé emelte a gitárját és így búcsúzott szertartásosan a Megadethistáktól, akik nem elégedtek meg ennyivel, újabb és újabb számokat követeltek. A koncert így három ráadás számmal folytatódott, amelyeket szünet nélkül ,kissé mixesen egymásba mosva játszottak el, a Symphony of Destruction (1992), Peace Sells ( 1986), Holy Wars... in Budapesty (1990) számok lejátszása után már csak az öltözőbe kötöttek ki. Mi lassan elhagytuk a biztonságiak ösztönzésére a nagytermet, és kifáradtunk a Sörkertbe, ahol Szaszáék borzolták az újpestiek és az apácák lelki egyensúlyát.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: