hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
kultúra [kiállítás]  2008. március 5. szerda   10:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Opusculum - Világok találkozása / Képtárgyak, szobrok
2008. március 10 – 29. Godot Galéria – Budapest (VII. Madách út 8.)

  A jelenlegi kiállításon szobrokat és elforgatható képeket láthatunk. Mindegyik mű opusculum, olyan művecske, amely a művész egyéni értelmezése szerinti kísérlet a tér sajátos értelmezésére. A köszörült, hegesztett és hegesztéssel megrajzolt vas és acél szobrok 2006-ban, illetve 2007-ben készültek. A síkok és térrétegek között megbúvó arcok a létszituációk, a kapcsolatok, a rejtőzködés témájának új nézőponzokat felvető alkotásai, akárcsak a tondó formába tömörített rajzok és festmények. Ezek jellegzetessége a többnézetű kompozíció. E művek megalkotásánál különös kihívást jelentett az elforgatás révén létrejövő módosulás, amely a képelemek új viszonyát alakítja ki.
  
  ´´Szurcsik József pályája a 80-as évek második felében indult. 1985-ben fejezte be a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, 1988-ban pedig a művésztovábbképzőt. Ebben az időben már leáldozóban volt az új festészet, és a fiatalok - Gallusz Gyöngyi, Kótai Tamás, Szíj Kamilla stb. - egy szikárabb újkonceptuális, némiképpen minimalos stílusban kezdtek el dolgozni, de ebben az időben jelentkezett a szocreálon ironizáló ´´kék acélosok´´ (Kungl György, Kicsiny Balázs stb.) csoportja is. Szurcsik azonban más utat választott. Korai, némiképpen társadalomkritikus munkái inkább az új tárgyiassághoz kapcsolhatók, annyiban viszont eltér tőlük, hogy míg az előbbi irányzathoz köthetők demitizálták, tárgyiasították a témáikat, Szurcsik inkább mitizálta az övéit. Monumentális, örökkévalóságot sugárzó emberköveit, falembereit a régmúlt mítoszok hangulata lengte, lengi körül, akárcsak a néhány évvel korábban induló Gaál József munkáit. Nem véletlenül említik méltatói monumentális kőfigurái kapcsán az egyiptomi művészetet, hiszen maga a grafikus-festő is hivatkozik erre: ´´az egyiptomi művészetet kimondottan szeretem. Nekem ez jelenti a csúcsot. Tetszenek a gyönyörűen leegyszerűsített formák. Elgondolkodtató, mi lehet az, ami a dolgokat több ezer éven keresztül fenntartja? Hát a hatalom. Maga a társadalmi berendezkedés, a politikai rendszer konzerválja a dolgokat. De vajon hol itt az egyéniség szerepe? Mert a 20. században én még mindig azzal a tudattal ébredek, hogy egyéniség! A divat azonban meghatározza mozgásterünket. Mindenkinek ugyanaz a farmernadrág kell, és szép fokozatosan feladjuk sajátosságainkat.´´ A 90-es évek közepén, második felében elfordult a félprofilban ábrázolt fejeitől, pontosabban akkor is fejeket festett és rajzolt, csak áttételesen, tárgyakból, spakliból, halakból formálta meg őket. 1995-ben a szentendrei Művésztelepi Galériában tizenkét festményen és ugyannyi tusrajzon emberfejű halakat ábrázolt, egy évvel később a Vigadó Galériában emberarcú, spaklikat megjelenítő olajképeit láthattuk, melyek egyszerre voltak tárgyak és félprofilban ábrázolt archaikus figurák. 1997-ben pedig olyan színes - kék, zöld, piros -, sokszor repesztett háttér elé helyezett éles, hegyes késeket festett, melyeknek hol a pengéje, hol a nyele formál emberfejet (Féltékenykés, 1997). E látszólagos kitérő után ismét visszatért a félprofilban ábrázolt emberfejekhez, melyek hol spirálba csavarodnak, hol tölcsérformából dudorodnak ki, vagy éppen kitüremkednek a vászonból, 1997-től ugyanis színes, repesztett technikával kezdi festeni plasztikus hatásúvá váló képeit (Nagy titkokőrzői, 1997).´´ - Lóska Lajos
  
  A kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjának része.
  
  Megtekinthető keddtől péntekig 10 és 18, szombaton 10 és 13 óra között.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 udo    samiam    raunchy    peter berg    strike anywhere    christian epidemic    volt 2012    tommy emmanuel    fürgerókalábak    waking into nightmares    karen carroll    manu chao    thy catafalque    crimson fire    bill clinton    nemes márton    live on ten legs    ossian    kovary    james newton howard    barba negra track    elviszlek magammal    the vices    fókatelep    kmfdm  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!