szerző: BandiBig Daddy Wilson, Ripoff Raskolnikov, Nagy Szabolcs és Little G. Weewil 2008. február 4. - A38
Hazánkban kedvelt és szeretett blues zenészek adtak egymásnak találkozót a Hajón ezen a morcos februári napon a budapesti bluesmanok és blueswomanok nagy örömére.
Az amerikai származású fekete énekes Big Daddy Wilson már nem először, és reméljük nem utoljára teszi tiszteletét hazánkban. Ez a mindig elegáns úriember otthonosan mozog nemcsak a blues világában, hanem többek között a soul és a gospel is hallhatóan hatással volt művészetére.
Ripoff Raskolnikov az osztrák származású gitáros-énekes szintén kedvelt fellépője a magyar közönségnek, mint mesekönyvből kilépett jóságos hajóskapitány, az elmaradhatatlan vörös művirágcsokorral a szivarzsebében tiszteletbeli kapitánya immár az Artemovszk 38 hajó legénységének. Ő volt az, aki a 80-as évek végén megnyitotta fellépésével a Tilos az Á-t, és azóta is vissza-visszatér hol Ian Segallal Tom Waits-dalokat játszani, hol pedig saját dalaival szórakoztatja a közönséget alkalmi muzsikustársai kíséretében. Nemrég jelent meg új lemeze Everything Is Temporary címmel, melyet magyar zenészekkel rögzített.
Nagy Szabolcs a magyar bluesélet elmaradhatatlan zongoristája, aki többek között Hobóval, Fekete Jenővel játszik, és a Tom Waits-projektek visszatérő zenésze.
Little G. Weewil alias Szűcs Gábor hazánkból elszármazott blues gitáros-énekes nyitotta meg az estét. Mintha egyenesen az 1930-as évek poros Amerikájából lépett volna elénk, autentikus déli úriember-öltönyében, ritka példáját mutatja annak, amikor egy zenész nemcsak a zenéjével, hanem megjelenésével is igazolja saját magát. Első benyomásra azonban túl fiatalnak tűnt ahhoz, hogy úgy gondoljuk, hiteles produkciót tud nyújtani, ám mikor énekelni kezdett, felkaptuk a fejünket. Nagyon erős, öblös zengő blues-os hanggal áldotta meg a Magasságos, Joe Cooker rekedtes hangjához hasonlítanám, bár (még) közel sem olyan karcos.
Nem véletlenül mondta Jimi Hendrix annak idején, hogy a bluest könnyű játszani, de nehéz érezni. Little G. Weewil (csakhogy maradjunk a művésznevénél) tudja játszani a bluest, a hangja is remek, ám egy kissé iskolásnak tűnt a produkció, kötelező körök megvoltak hibátlanul, csak valahogy a spiritusz hiányzott ezen az estén, bár a koncert arra alkalmas volt, hogy megfelelő hullámhosszra állítsuk a fülünket-szívünket.
Kisebb átszerelés után színpadra lépett az alkalmi blues-triumvirátus Big Daddy Wilson, Ripoff Raskolnikov, és Nagy Szabolcs, és kezdetét vette a közös örömzenélés. A repertoár zömmel saját dalokból állt, hol Big Daddy dalaira rögtönzött improvizációt a két muzsikustárs, hol a gaz Raskolnikov gitárfutamaira épült a zene. Big Daddy-nél is többször előkerült az akusztikus gitár a közönség örömére. Nagyon jó hangulatú örömzenélésnek lehettünk tanúi, sok-sok improvizációval, mindhárom zenész tehetségének legjavát nyújtva. Raskolnikov gitárjátéka és dalai olyan atmoszférát teremtenek, mely alól nehezen vonja ki magát az ember, de minek is tenné, mikor minden szám egy-egy gyöngyszem, amit nem szabad hagyni kárba veszni, hallgatni kell őket. Big Daddy blues-os soul-os érzelemvilágával tette még színesebbé az estét, néha a produkciót árnyalva egy-egy gospel-es megnyilvánulással, szóval hozzátette mindazt, amit egy amerikai fekete bluesénekestől joggal elvárhat az ember. Mindezt tovább színesítette Nagy Szabolcs zongorajátéka, aki néha meglepő mélységekkel-magasságokkal töltötte meg az amúgy sem egyhangú zenét. Aztán pár szám erejéig Little G. Weewil is tiszteletét tette a triumvirátusnál, majd megkezdődött a one more song ráadássorozat, ami talán még azóta is tart.