hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. február 14. csütörtök   17:55
nincsen hozzászólás

szerző: ArmaGedeon
Richie Kotzen az A38-on
2008. március 11. A38 - Budapest

  Azon a márciusi estén nem csak a fanatikus húrbűvölők örülhetnek, de a csajok is, mert egy jó kezű és -képű gitáros srác látogat el hozzánk. Ő az, aki a (szintén csaj-orientált) Poisonnál és a Mr. Bignél is virgonckodott egy cseppet, ám valamiért egy helyen sem tudta hosszabb időre megvetni a lábát.
  
  A zsenik mind csecsemőkorban fertőződnek meg a zenével, máskülönben nem lennének zsenik; a pennsylvaniai fiút is hétévesen ragadta el a rocknroll, ő pedig a gitárt ragadta meg rögvest első együttesét tizenkét esztendősen verbuválta. A kis türelmetlen. De még a legnagyobbak is döcögő útkereséssel kezdik: édesapja egy szőnyegboltot üzemeltetett, és annak nyitóbuliján léptek fel, amit a helyi rádió is közvetített. (Még egy apró adalék: Richie saját bevallása szerint egy percnyi polgári munkát nem végzett, a betevőjét kizárólag a zenélés nyújtotta!) Aztán egy évre rá piacra dobta bemutatkozó albumát, és hirtelen egy rakás magazin címoldalán kezdett pózolni, mint ígéretes tehetség, mezei néven: rocksztár.
  
  Ám az igazi sztárság akkor vette kezdetét, amikor 1991-ben csatlakozott az épp leszállóágba tartó Poisonhoz (ez az a glam banda, amelynek Unskinny Bop című napfény ízű röffenete nélkül akkortájt nem létezhetett házibuli!); a Native Tongue CD-n szerepelt (1993), valamint annak világkörüli turnéján. De rossz volt az időzítés, Kotzen süllyedő hajóra szállt (platinalemezek ide vagy oda!), a nagy összeölelkezésnek hamar vége szakadt, s a Poison azóta sem tudott kikecmeregni a mocsárból. (Megjegyzem, valami hasonló történt a Mötley Crüe-vel is ha már glam rock van terítéken , azzal a kis különbséggel, hogy Tommy Lee-ék bő egy évtizeden keresztül nagy halnak számítottak, és számítanak még ma is, míg a Poisonnak maximum öt jó éve volt, és hát pólókat is a Mötley adott el többet.)
  
  Egyébként a kilencvenes évek verebei azt csipogták, hogy azért rúgták ki a Poisonból, mert romantikus kapcsolatot ápolt a dobos, Rikki Rockett nőjével. Így megy ez rockerkörökben: nem volt elég a köröttük lihegő seregnyi glamster-lányka? Ennyit a bulvár-szálról, ne többet!
  
  Egy raklapnyi szólóanyag elkészülte után 1999-ben jött Stanley Clark jazz legenda és Lenny White, akikkel karöltve megalakította a Vertú nevű formációt; számos nívós fesztiválon léptek fel, többek között a Világot Jelentő Deszkák egyikén is, a Montreux-i Jazz Fesztiválon. Nagy kanyar a kommersz Poison után! (Félreértés ne essék, nem ócsárolom én a glam bandát, gyerkőc fejjel jómagam is rommá hallgattam a Flesh And Blood című kazettájukat, és most sem pirulok bele, ha felteszem, na!)
  
  Amikor Paul gitárprofesszor Gilbert elköszönt a Mr. Big-től (vagy épp fordítva), Kotzen ugrott be a helyére, s olyannyira összemelegedtek, hogy mindjárt majd fél tucat stúdió és egyéb albumot készítettek vele! 2006 közepén pedig nem kisebb zenekar, mint a Rolling Stones előtt léphetett színpadra szólóban a Bigger Bang Japán turnéján!
  
  Egy szó, mint száz, nyugodtan kijelenthetjük: egy multitalentummal van dolgunk, aki a gitár mellett énekel (nem is akárhogyan!), zongorázik, bőgőzik és dobol! Technikás, virtuóz hangszeres, rhythm n blues-ban, soulban gyökerező (majd később a jazz felé kanyarodó) játékára legnagyobb hatással Eddie Van Halen volt, ének terén pedig Paul Rodgers vagy Rod Stewart. Gyermekeinek neve: Fender Stratocaster és Fender Telecaster.
  
  Bár emberünk csupán 38 éves még, de több mint félszáz (!) albumhoz köthető a neve, és számos kritikus a világ egyik legjobb gitárosának tartja! Richie Kotzen Pat Torpey (dob) és Johnny Griparic (basszus) zenészekkel áll most ki az A38 Hajó fedélzetére. Az előétel pedig Kállai János instrumentális rock/metal zenét játszó csapata, a K3 trió. (A formáció tavaly Under a Spell címmel jelentette meg új albumát, melynek egyik érdekessége, hogy a Dream Theater billentyűse, Jordan Rudess is közreműködik rajta, mint vendégzenész!)
  
  Kell ennél jobb étvágygerjesztő?
  
  Diszkográfia:
  
  Szólóban
  (1989) Richie Kotzen
  (1990) Fever Dream
  (1991) Electric Joy
  (1994) Mother Head´s Family Reunion
  (1995) Inner Galactic Fusion Experience
  (1996) Wave of Emotion
  (1996) Times Gonna Tell (EP)
  (1997) Something to Say
  (1998) What Is
  (1999) Bipolar Blues
  (1999) Break It All Down
  (2001) Slow
  (2003) Acoustic Cuts
  (2003) Change
  (2004) Get Up
  (2004) The Best of Richie Kotzen
  (2006) Instrumental Collection: The Shrapnel Years
  (2006) Aisenshi ZxR
  (2006) Into The Black
  (2007) Return Of The Mother Head´s Family Reunion (Japan & Europe)
  (2007) Go Faster (USA)
  
  Greg Howe-al
  (1995) Tilt
  (1997) Kotzen/Howe Project
  
  Arthurs Museum
  (1988) Gallery Closed
  
  Poison
  (1993) Native Tongue
  
  Mr. Big
  (1999) Get Over It
  (2000) Deep Cuts
  (2001) Actual Size
  (2002) In Japan
  (2004) Influences & Connections - Vol. 1
  
  Vertú
  (1999) Vertú (project Stanley Clarke, Lenny White)
  
  Forty Deuce
  (2005) Nothing to Lose
  
  Egyéb közreműködések
  (1996) Sticky Wicked (és TM Stevens)
  (1996) Ground Zero (és TM Stevens)
  (1996) Only You (és TM Stevens)
  (1999) Not So Innocent (és Jesse´s Powertrip)
  (2000) Mikazuki in Rock (és Mikazuki Tekkodan)
  (2000) Submarine (és Gregg Bissonette)
  (2003) All That I´d Be (és Steve Saluto)
  (2004) Nowhere To Go (és Takayoshi Omura)
  (2006) Rough Beat (és Steve Saluto)
  (2006) Avalon (és Richie Zito)
  (2007) Live For Tomorrow (és Marco Mendoza)
  
  Válogatásalbumok
  (1991) Bill & Ted´s Bogus Journey: Music from the Motion Picture
  (1992) L.A. Blues Authority-”L.A. Blues Authority”
  (1992) The Guitars That Rule The World - Vol. 1
  (1994) L.A. Blues Authority Volume V: Cream Of The Crop
  (1996) Crossfire - (A Tribute to Stevie Ray Vaughn)
  (2000) Bat Head Soup: A Tribute to Ozzy
  (2001) Stone Cold Queen: A Tribute to Queen
  (2002) One Way Street: A Tribute To Aerosmith CD
  (2002) An All Star Lineup Performing The Songs Of Pink Floyd
  (2004) Spirit Lives On: The Music Of Jimi Hendrix Revisited Vol. 1
  (2005) Numbers From The Beast - An All Stars Salute To Iron Maiden
  
  Videók
  (1989) Rock Chops
  (1993) Seven Days Live (Live Poison; újrakiadás: 2006)
  (1994) Mother Head´s family Reunion (Videoclip a Mother Head´s family Reunion albumról)
  (1996) Wave of Emotion (Videoclip a Wave of Emotion albumról)
  (1997) Something To Say (Videoclip a Something To Say albumról)
  (2001) Don´t Wanna Lie (Videoclip a Slow albumról)
  (2001) Shine (Videoclip a Mr. Big´s Actual Size albumról)
  (2002) Hi-Tech Rock Guitar
  (2005) Live In South America
  
  Jegyek elővételben válthatók a tex.hu és a ticketportal.hu oldalakon 5.200 Ft, a koncert napján 5.700 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

TEX

Ticketportal

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cult of luna    ill nino    steve lukather    pintér csaba    vanessa hudgens    sucker punch    motörhead    emarosa    mortillery    mike portnoy    civil sziget    jens bogren    harlem gospel choir     brittney jones    hegyalja fesztivál    loreena mckennitt    jeszenszky istván    bérczesi    bury tomorrow    godflesh    faith no more    waking up    rite    scarlett johansson    dj case  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!