beszámoló [koncert]  2008. február 12. kedd   10:42

nincsen hozzászólás

  Három kontinens gyermekei tették tiszteletüket Pest legújabb, nívós és egyedi jazzmulatójában. Bátran nevezhetem a helyet így, mert a tulajdonosai gondos kezekkel varázsolták poros-lomos pincéből korszerű és tágas Jazzmulatóvá, ahol kedvező árak, előzékeny kiszolgálás, kellemes smooth jazz, optimális méretű színpad és kiváló hangosítás várja a látogatót. Hát kell ennél több?
  
  Az est főszereplője a free és avantgard jazz körökben elismert Adam Pieronczyk volt, aki nem csak számtalan szakmai elismeréssel és díjjal bír, hanem temérdek neves jazzmuzsikussal is játszott már együtt, pl.: Archie Shepp, Bobby McFerrin, Tomasz Stanko, Joey Calderazzo, Fabrizio Cassol, Paul Urbanek, Vladislav Sendecki, Leszek Mozdzer, Piotr Wojtasik, Tadeusz Sudnik, stb. Társával, Anthony Cox-szal közös zenei utazásuk során szándékosan nem fárasztották a hallgatóságot klasszikus értelemben vett jazzel, hanem azon túlnyúlva, szabadabb irányvonalak mentén szólaltatták meg hangszereiket. Hibátlan és könnyed előadásukban felfedezhettünk remek, izzasztó disszonanciával fűszerezett szólókat és más agyafúrt zenei megoldásokat is. És pont ez volt a lényeg: a kiváló ritmus- és bőgőjáték szabályszerűsége ütközött a fúvósok sok esetben szabad értelmezésű, de cizellált szólamaival. Ez a szabadelvűség magáért beszélt, és a zenének az effajta interpretálása mintegy felszabadította Cox-ék előadását, új értelmet adva eredetileg megkomponált dallamaiknak.
  
  Már az első pillanatban feltűnt Krzysztof Dziedzic dobos karizmatikus egyénisége és ötletes játéka. Roppant precízen és tudatosan pakolta meg Gretsh-ét és komikusnak tűnő kiegészítőit, a bádogvödröt és a kondáskolompot. Felfokozott hangulatú ütemei sok estben nem szokványos
  ritmikában törtek elő. A csapat kiváló bőgőse, Anthony Cox keze alatt pedig a női fejes bőgő nem csak impozáns hangszer volt, hanem annál lényegesen több is. A magabiztos és pontos muzsikus összes erényével rendelkezik, aki szerényen, a háttérben meghúzódva, precízen és könnyedén hozta Dziedzic-csel közösen a nem mindennapi alapokat.
  
  Az est másik szólistája az ausztrál pozanos és didgeridoo-művész, Adrian Mears volt, aki szintén remek játékos, és kiváló duót alkotott Adammal. Kár, hogy didgeridoo-jának hangját csak egy rövidebb szösszenet erejéig hallhattuk. És legvégül a project atyja, a kísérletező kortárs jazz lengyel kiválósága, a szaxofonos, zeneszerző Adam Pieronczyk. Az ő nevével nem csak a krakkói jazztársadalomban, hanem azon túlmutatóan a nemzetközi színtéren is sokszor találkozhattunk. Remek, harmóniagazdag, szabadfogású játéka szinte iskolát tudott teremteni. Az előadáson hallott tételeket a csapat a szabadabb szólisztikus megfogalmazás köré építette, egyenlő arányban szólaltak meg Garbarekesen cizellált és Brötzmann- valamint Braxton-féle, kissé formabontó zenei megoldások is.
  
  A produkció láttán le kell szögeznem: nem panaszkodhattunk az előadás minőségére, vehemenciájára, kiegyensúlyozottságára, sőt témaválasztékára sem. Épp ellenkezőleg: a produkció maximálisan kielégítette az elvárásainkat. Nem volt kérdés ezek után, hogy a Take Five-ben töltött esténk hibátlan volt, még azzal a hangosan mulatozó párossal együtt is, amely miatt Adamék szépen és feltűnés nélkül kurtították meg a tervezett előadásukat.
  
  Ezek után mi mással is zárhatnám soraimat, mint hogy legközelebb is biztos találkozni fogunk a Take Five-ban. Jazz is Free!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: