szerző: TokiTherion, The Vision Bleak - 20. jubileumi koncert 2007. december 12. - Petőfi Csarnok, Budapest
Idén harmadik alkalommal tették tiszteletüket nálunk a grandiózus, szimfonikus metal nagymesterei. A Therion 20. születésnapjának tiszteletére indított koncertturné keretein belül érkezett Budapestre, ráadásul egy DVD felvétellel egybekötött produkciónak lehettünk részesei ezúttal. Turnéjukra elkísérte őket a német The Vision Bleak zenekar is. Az előzetes információk, hírek alapján egy fantasztikus estének néztünk elébe, ami nem csak hogy megvalósult, de túlis szárnyalta az elvárásaimat.
Ha a Therion hazánkba látogat, akkor mindig óriási tömegek mozdulnak meg és teszik tiszteletüket a koncertjeiken. Erre számítottam ezúttal is, ezért időben a helyszínre érkeztem, hogy ne keveredjek a hatalmas fagyoskodó tömegbe egy félórás sorban állás erejéig sem. Viszont legnagyobb meglepetésemre alig lézengtek kapunyitáskor páran a PeCsa előtt, simán bejutottam pillanatok alatt. Ez már kezdett valami rossz érzéssel eltölteni, félvén attól, hogy pont egy ilyen utókornak megörökítendő eseményen fog kongani a terem az ürességtől.
Amikor a The Vision Bleak a húrok közé csapott, még csak alig pár tucatnyian figyeltük őket. Szerencsére később, ha visszafogott lendülettel is, de azért már elkezdtek szálingózni az emberek befelé. A német gothic zenekar közel sem játszik olyan rossz muzsikát, mint amennyire ismeretlenül cseng a nevük számomra. Zenéjüket én leginkább a doom és a Rammstein stílusának keverékeként tudnál aposztrofálni. Elsőre elég kása volt a hangzás, nehezen jött át az ének, de két-három szám után belejöttek ők is, és a közönségnek is egyre jobban tetszett, amit hallott. Fél órás produkciójukkal bebizonyították, hogy van mit keresniük egy ilyen nagy kaliberű turnén.
Amíg tartott az átszerelés kezdtem végre megnyugodni, hogy talán összegyűlik egy komolyabb tömeg, és habár teltház közelsem, azért úgy ezer ember összejött a parketten. Nem sokkal nyolc óra után felcsendült a Rise of Sodom and Gomorrah introja, majd bevonult a gárda. A színpadkép, a látvány egészen rendben volt, de mintha ennél azért többet ígértek volna előzetesen. Például a beígért táncosok helyett csak egy hastáncos hölgy lebegtette kendőjét a színpadon, és a kórus is többet jelent az én értelmező szótáramban, mint egy ember. De ez semmit nem vont le a Therion teljesítményéből, egy fantasztikus estének lehettünk szem -és fültanúi. Az alapjáraton három énekessel - Lori Lewis, Snowy Shaw, Thomas Vikström kiálló banda rögtön az első számnál, a Son of The Sun-nál lenyűgözött. Snowy fantasztikus énekes és nagy showman. Elképesztő hangját már csak a még elképesztőbb megjelenése tudta felülmúlni. Lori dekoltázsa sokszor elterelte a hallgatóság figyelmét a lényegről, de a hangja is mennyei. Vikström, aki Mats Levén helyett került be a turnéra pedig szintén valami hatalmasat nyújtott. Ők hárman már önmagukban is bearanyozták az estét, hát még a két vendég énekes: Piotr Wawrzeniuk és Messiah Marcolin.
A koncert első felében egy best of-nak lehettünk tanúi, olyan fantasztikus, megkopni nem tudó dalokkal, mint a Wine of Aluqah, a Messiah hangjával megkoronázott Kali Yuga, az akusztikus verzióban előadott Lemuria, a Via Nocturna, az An Arrow from the Sun vagy az egyik legjobb Therion nóta, a Typhon. A Wisdom and the Cage közben Snowy-t egy kalodába zárta két maskarába öltözött hölgyemény, és még mielőtt siratni kezdtük volna szegényt, sikerült kiszabadulnia fellélegeztünk. Akadt még néhány ilyen meredek jelenet a koncerten, amik többnyire mind Snowy nevéhez fűződtek. Volt, hogy pusztán szőrmebugyiban lépett ki a színpadra, fokozva a meleget a teremben. De akármit is csinált, a hangjával mindig jóvátette.
Ferdy Doernberg sem volt egyszerű látvány. Kopasz fején egy szép nagy fordított kereszt világított, billentyűjátéka viszont sokszor elég halovány volt, a mellett, hogy tévesztett is néha-néha. Igaz, nem mondhatni, hogy sok ideje lett volna összecsiszolódni Christofer Johnssonékkal. Mindenképpen meg kell említeni Kristian Niemann gitárjátékát, egyszerűen zseni a srác. Ugyanolyan intenzitással jöttek át a szólói, mint lemezen. Testvére, Johan elég unott képpel állt ezúttal is a deszkákon, mintha azt lehetett volna leolvasni az arcáról, hogy ő már baromira menne aludni.
A best of szett befejeztével egy tíz perces szünet következett, amiért nagyon hálásak voltunk, mivel az előzetesen betermelt folyékony kenyeret nehéz lett volna három órán keresztül tartani. A szünetben egyébként egy gyönyörű dal csendült fel: Camille Saint-Saëns, egészen pontosan az Allegro Maestoso Presto.
Pihenő után jött a beígért Theli album, az első daltól az utolsóig. Itt Piotr énekelte azt, amit a lemezen is, Snowy a keményebb tételeket hozta, a többiek pedig osztoztak a maradékon. A rajongók által a legjobb Therion albumnak titulált lemez az elejétől a végéig maximálisan tűzbe hozta a közönséget. Ha bár közelsem voltunk sokan ott azon az estén, fogadni mernék, hogy még így is fantasztikusabb volt a hangulat, mint egy lengyel, vagy német bulin, ahol több ezren vannak. A Theli blokkból természetesen a To Mega Therion tarolt leginkább, de a többi, eddig élőben sosem hallott nóta is nagyon ütős volt.
Ezek után persze még mindig nem volt vége, jött a teljes hosszában eljátszott Adulruna Rediviva, majd az egyik legnagyobb ABBA sláger, a Summer Night City. Záráskánt visszahívták a színpadra Messiah Marcolin-t, aki elnyomta az ősrégi Mercyful Fate klasszikust, a Black Funeralt.
A fentebb felsorolt néhány negatívum sem tudta megakadályozni, hogy ez a koncert tegye fel nálam a 2007-es évre a koronát, én pedig adjam azt át a zenekarnak, akik az év legjobb fellépését produkálták szerintem.
A híresztelések szerint a koncerten készült felvételek sajnos csak évek múlva látnak napvilágot, de addig is: HAIL TO MEGA THERION!