beszámoló [koncert]  2008. január 2. szerda   13:10

nincsen hozzászólás

  A 2007-es év utolsó hónapja egy kiemelkedő koncerteseménnyel kezdődött, ugyanis az elég nagy népszerűségnek örvendő The Black Dahlia Murder és az újonnan felkapott Job For A Cowboy látogattak el Budapestre, hogy megzúzzák a Kultiplex fiatal hallgatóságát. Számomra a komplex zenét játszó The Red Chord jelentette inkább a vonzerőt, így korán érkeztem, hogy véletlenül se maradjak le a fellépésükről.
  
  Nos a kapunyitás előre meghirdetett időpontjára való helyszínre érkezés túl korainak bizonyult, és kint várakozhattam a hidegben, valamint a tolakodó közönséggel harcolva préselődhettem be a Kultiplex-be. Mint később kiderült, az elég suttyó módon viselkedő, főként petyhedző állú sihederekből álló, szivárványsapkás, csónakláncos közönséggel való küzdelem az est visszatérő eleme lett. Ugyanis voltam olyan balga, hogy a The Red Chord koncertjének kezdetekor az első sorban álltam, és az első másodpercekben ezt az elővigyázatlanságot valaki egy jól irányzott jobbhoroggal és elgáncsolással honorálta. Utána hátrébb botorkálva sem volt jobb a helyzet, a nagy számú jelenlévőnek köszönhetően csak nyomorogva lehetett figyelni a koncerteket. Na és az a mondat végképp betette a kaput, amikor mellettem az egyik szembe hajtott hajú leányzó konstatálta kis barátnőjének a The Red Chord zenéjét hallgatva, hogy Te, ebben nem is énekelnek. Nem tudom, mikor fog már leáldozni a metalcore trendnek, de lassan már tényleg ideje lesz
  
  A koncertre visszatérve, az amerikai The Red Chord fél órában demonstrálta eddigi munkásságát. Az 1999-ben alakult banda idén adta ki Prey For Eyes címre hallgató harmadik lemezét, és a rövid bulin mindegyik albumukról játszottak szerzeményeket. Az öttagú brutálbrigád nagy vehemenciával adta elő a komplex, matekos számokat: Guy Kozowyk énekes kidagadó erekkel üvöltötte az énektémákat, Mike Gunface McKenzie és Mike Keller gitárosok laza kézmozdulatokkal reszelték az elborult gitárriffeket, Brad Fickeisen dobos és Greg Weeks basszer pedig a fifikás megoldásaik mellett biztos alapot szolgáltattak a muzsikához. Ugyan a hangzás elég kásás és tompa volt, de így is átjöttek az olyan kiváló szerzemények, mint az új lemezről a címadó és a Dread Prevailed, a Clients albumról az Antman, a Fixation On Plastics és a Blue Line Cretin, valamint a Dreaming In Dog Years az első lemezről. Tehát egy király koncerttel kezdődött az este, szívesen megnézném a The Red Chord-ot máskor is hosszabb műsoridővel és nyugodtabb körülmények között.
  (Barna)
  
  A Job For A Cowboy nevét már első látásra zseniálisnak tartottam, a zenéjüktől azonban nem ájultam el teljesen, amikor belehallgattam pár szerzeményükbe. Szó mi szó, tehetséges legényekből áll ez az amerikai brigád, de főként bevált sablonokból építkeznek, minden különösebb egyéniség nélkül. Erről bizonyosodtam meg a Kultiplexben is. Mikor színpadra járultak a cowboyok, leginkább egy heringekkel teli konzervhez hasonlított a hely, a levegőt jobb híján egymás elől szívták el a mazochista hajlamú nézők. Igazából csak a zenekar volt kényelmes helyzetben, ők mással mit sem törődve darálták le programjukat, mi több, pengeéles hangzást kaptak az ülepük alá. Úgy voltam velük, hogy az első szám kimondottan tetszett, a második már kevésbé, s ezután már inkább Brent Riggs basszusgitáros fülbevalóján meregettem a szemeim, valamint, hogy a lehetőségekhez mérten meg tudjak állni a lábamon. A záró Knee Deep (zseniális dallammenete) még utoljára a zene fele irányította a figyelmemet, tehát jó szájízzel hagyhattam el a konzervet.
  
  A The Black Dahlia Murder-en már moccanni sem lehetett, csak a hátsó ajtón tudtam valahogy bepréselődni, s némi helyet találni magamnak. Így azonban nem láthattam, hogy Trevor Strnad vajon megint egy szál fürdőnadrágban, mezítelen felsőtesttel vezényli-e le a bulit, ahogy azt a Brutal Assault-on tette idén (rettentő ízléses dolog volt). A látással szemben a hallással nem volt gondom, egy rosszul megszólaló csapat metalcore-t igyekezett belepréselni a füleimbe, illetve feldobni, de a zajmasszának köszönhetően ennek ellentettjét érték csak el: kis híján elaludtam. Egy éve nem adtak rossz koncertet, sőt, a Brutal Assault-on is végignézhetőek voltak, de ezúttal idő előtt hagytam el a termet. Sok pályatársukhoz hasonlóan ők is hozott(-lopott) anyagból dolgoznak, de zeneileg mégis a jobbak közé tartoznak ez a maga (ugyebár) zajos módján most is megmutatkozott. Van a tarsolyukban minden, mint a bucsuban: őrjítő grind-tempók, krákogás, göteborgi riffek, gurgulázós, virga gitárszólók; úgy látszik a jelenlévő, szépszámú tini titánoknak (valaminek köszönhetően) bejön ez a kavalkád, hát ütnek, zúznak, vágnak, rúgnak is reá rendesen. A magamfajta idősebb korosztály pedig a hátsó sorokból nézi őket, no nem csak nosztalgiából, inkább testi épségének megvédése végett. Az idő előtti kivonulásommal nem vesztettem sokat, szinte ugyanúgy szóltak, mint amikor benn voltam. Érdekes, de ez van.
  
  A koncert végeztével aztán ruhatárnál is folytatódott a küzdelem a kabátok kivételéért, úgy tűnik, még maradt bőven tartalék a fiatalokban, amit nem sikerült felemészteni az este alatt. Zeneileg megkaptam, amire számítottam, de a körülmények messze nem voltak ideálisak. Legközelebb, talán már ezzel sem lesznek problémák.
  (Eugene)

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: