beszámoló [koncert]  2007. december 23. vasárnap   11:15

nincsen hozzászólás

  Nem egy hétköznapi jazz produkciót és nem egy hétköznapi muzsikus csapatot láthattunk a Millenáris Világsztárok sorozatának november 24-ei fellépésén. K. Popek jó pár albuma után is szívesen merít kortársai szerzeményeiből. De ami a legfontosabb, hogy a nemzetközileg elismert Piotr Wojtasik trombitás zeneszerző (Jazz Music Institute of the Music Academy) tanártársával évek óta gyümölcsöző munkakapcsolatot tudott kialakítani. Erre a legjobb példa az utóbbi időszak közös lemeztermése: Places; Letters&Leaves; House Of Jade és a You Are In My Heart. Előadásukban zömében átirat hangzott el: Abullah Ibrahim: Calypso Miror-ja; B. Martinio: Estate-je; Fred Henke: Dragon-ja; Countney Pine: Each One-ja; Kenny Barron: Voyage-ja, valamint néhány más dal, ráadásnak Tommy Turrentine: June Bug dalát tették mikroszkóp alá. Ezekből is látható, hogy K. Popek és kvartettje szép számmal nyúlt le, dolgozott fel kortársaitól dalokat.
  
  A kiváló hangosítás és diszkrét félhomály fogadta a Millenáris közönségét, valamint K. Popek és P. Wojtasik mellett felsorakozott muzsikus team-et, akik maximálisra emelték az est produkcióját. Popek és Wojtasik mellett nem kis nevek szerepeltek: itt volt Victor Lewis is, akit már a 2006-os House Of Jade című albumon is hallhattunk Randy Porter David Friesen - Krzysztof Popek - Piotr Wojtasik társaságában. Továbbá az sem véletlen, hogy az elmúlt időszak ragyogó tehetségű bőgősét, Cameron Brownt is sikerült maguknak megnyerni. Vele csak élő fellépéseken találkozhatott a nagyérdemű. A csapat legújabb felfedezettje a briliáns technikájú vendég művész, Stephen Scott zongorista volt, aki ez alkalommal Randy Porter, Kirk Lightsey, vagy Jasper van´t Hof zongoristákat helyettesítette, és mégsem jött zavarba elődei játékát ismerve, sőt a produkció magas követelményszintje mellett is kiválóan teljesített. Az előbb felsorolt muzsikusok mélyvízbe dobva is nagyot tudnak alkotni, és pont ezért különbséget nem is véltem felfedezni a hallott koncert és a cd-ik között.
  
  A látott zenekart jó értelemben két részre tudom felosztani. Elsőnek a csapat klasszikus trió felállását (Stephen Scott zongora, Cameron Brown bőgő, Victor Lewis dob), akik bravúros és hibátlan alapot is biztosítottak az alapító lengyel párosnak. Ez a hármas, így együtt többek voltak, mint egyszerű robotikus kísérő zenészek. A felkészültségük és tudásuk garantálta a kiváló produkciót. De meg merem kockáztatni velük kapcsolatban, hogy a közös team munkájuk a későbbiekben is kézzel fogható lesz. Bravúros és pontos dobtémák hangzottak el Victor Lewis-től, és Cameron Brown bőgőjátéka is magáért beszélt - élvezetes volt látni, ahogy beszélgetett hangszerével. És nem véletlenül került a sor végére Stephen Scott zongorista játéka sem, aki szintén nagyot alakított. Nem csoda tehát, ha erre a hármas gránit/bazalt alapra Popek és Wojtasik felépítménye könnyednek és gond nélkülinek tűnt, bár nem volt az, még akkor sem, ha az előadásuk több mint háromnegyed részében átiratokat játszottak. Ez a koncepciójuk bevált és emellett valószínű, hogy tudatos volt, nem véletlenül halmozza el sorlemezeit majd hallgatóságát ezekkel a dalokkal. A hangszerek hangszínei remekül egészítették ki egymást, a legjobban a nyitó dallal Abullah Ibrahim: Calypso Mirorral tudom érzékeltetni azt a könnyed komplexitást, mellyel megszólaltatták ezt, és az este legtöbb dalát. Végül is az alapító muzsikus elméknek a zsenialítása tényleg abban rejlett, hogy megtalálták a legideálisabb muzsikus társakat, akik sok szempontból hibátlan jazz produkciót, remek témákat, bravúros szólókat mutattak be, és ezáltal még messzebb vitték a lengyel jazz jó hírét.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: