hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2007. december 3. hétfő   10:45
nincsen hozzászólás

szerző: Eugene
Manring / Gauck / Szabó Trió – „A mélység birodalma”
2007. október 26., Budapest – Millenáris Teátrum

  Szabó Sándor ezúttal is nagy fába vágta a fejszéjét. Az 1956-ban született gitármester idejekorán elkezdte hangszere korlátait feszegetni, lett légyen szó különleges bundnélküli vagy éppen baritongitárokról. Sokféle stílusirányzatba belekóstolt, de idővel rájött, hogy az improvizáció voltaképp műfajok felett áll, legalábbis azok mozaikjából is összeállhat kerek egésszé. Hazánkban elsőként kezdett szólóban modern akusztikus gitárzenét játszani, ám mivel az akusztikus gitár, mint hangszer semmilyen említésre méltó tradícióval nem rendelkezik a magyar zene kultúrájában, nem véletlen, hogy elsősorban külföldön aratott sikert a különböző kultúrák húros hangszereinek technikáját egybeolvasztó gitározásával. 2002 óta egyik szervezője hazánkban évente rendezett Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztiváloknak, valamint neves külföldi gitárosokat igyekszik Magyarországra csalogatni.
  
  Ahogy tette most Michael Manring-gel és Ralf Gauck-kal. A cím második fele már valamennyire előrevetítette, hogy a mély hangoké lesz a főszerep, s lám: mindkét úriember a basszusgitár mestere. Máshogy viszonyulnak a hangszerükhöz, másképp szólaltatják meg azt, ám kísérletezőkedvük, innovációra való igényüknek mértéke nagyjából azonos, azaz igen magas szinten van. Ebből kaptunk most egy kis ízelítőt. A koncert két blokkra lett osztva, mindhárom résztvevő két önálló blokkot adott elő, valamint trióban is kétszer járultak a közönség színe elé. A szólódarabokat ezúton egy kalap alá veszem, viszont a közös játékokat (azok eltérő jellegéből eredően) külön-külön vesézem ki.
  
  Az estet Szabó Sándor nyitotta meg; elekro-akusztikus gitáron adott elő egy önálló blokkot érdekes effektekkel színezve. Elsőre úgy tűnhetett, mintha csak hangokat rakosgatott volna egymás után, de az utolsó hang lecsengése után helyére került minden: ekkor derült ki, remekül felépített kompozíciót kaptunk Sándortól, amelyben a jazz elemek mellett egyéni ízek is bőven felbukkantak. Érdekes volt látni, ahogy belemerült a hangokba, teljesen átélte az általuk keltett hangulatot, hiába, ezeket a témákat nem is lehet merev tekintettel előre bámulva előadni. S ha már merevség, a szettek végét jelzendő a projektor állókép formájában mindig megörökítette a művészek utolsó mozdulatait hangszerükön, amely rendkívül hatásosnak bizonyult.
  
  Ezt követően mélyebb vizekre eveztünk: Ralf Gauck lépett színpadra. Ahogy ez a Németországból érkező mackós termetű úriember megragadta nem kevésbé mackós termetű bundnélküli akusztikus basszusgitárját, s komótosan leült a székre, minden figyelem rá szegeződött. Volt is miért. Metalos beállítottságú révén pár extrémebb zenét játszó csapattól már volt szerencsém basszusszólót, -improvizációt hallani (pl. Necromantia, Misanthrope), de itt Gauck által egy valóban szakavatott kézben szólalt meg a basszusgitár. Róla tudni kell, hogy egyből szólistaként lett ismert, tehát nem egy zenekarban figyeltek fel formabontó játékára, remek képességeire. Játékát az egyszerű közönség is élvezhette, mivel az mentes volt minden felesleges hangtól, kirívó bűvészkedéstől: hallhatunk például ismert slágereket Sting-től, a Beatles-től, de saját kompozíciói is terítékre kerültek. A feldolgozások komoly kihívást jelentettek látszólag, emberünk azonban remekül megbirkózott velük: remekül játszotta mind a kíséretet, mind a vezérdallamot. Színpadi léte is nélkülözött minden hivalkodást, jobbára a hangszerébe mélyedve pengetett rezzenéstelen arccal, igaz, egy-egy szenvedélyesebb melódiánál ő is belelendült. Valahogy így volt szimpatikus ez az előadás, s hogy mennyire másképp is lehet szimpatikus egy művész és egy előadás, az kiderül egy kicsit lentebb. Kétféle gitárt is használt: a már említett testesebb Stoll márkájú hangszert, valamint a Paul McCartney által közismerté lett Violin Bass-on is prezentált pár számot. Hangzásban nem érzékeltem számottevő különbséget köztük, de Ralf bizonyosan tudja, miért nyúl hol ehhez, hol ahhoz a gitárhoz.
  
  Az amerikai Bass Player magazin által 1994-ben az év basszusgitárosának választott Michael Manring szintén magas szintű tudásról tett tanúbizonyságot, de nála kifejezetten azt éreztem, hogy minden egyes szösszenetében meg akarja mutatni a basszusgitározás korlátait. Szép számmal akadtak szájtátást, áll-leesést kiváltó momentumok, így az ő show-ját (mert ez bizony inkább volt show, mint előadás) egy kicsit másképp nézem, mint Ralf Gauck-ét. Mondjuk úgy, mint egyfajta érdekességet, amelyet aztán tényleg nem lehet minden nap látni. Gauck kimértebb játékstílusával ellentétben Manring ujjai csak úgy cikáztak a húrokon: öt a gitár nyakán, öt a húrok közepette hol slap-pelve, hol simán pengetve. Különbség mutatkozott a két művész vérmérsékletében is: Michael gyakran kísérte biccentésekkel produkcióját, sőt némely technikai bravúrnál egy-egy közönség felé intézett cinkos mosoly is megjelent az arcán, mindamellett nem győzött köszönetet mondani a rövid bemutatók után a zengő tapsvihart hallva. Önteltségnek a nyomát sem lehetett rajta látni, annál inkább az őszinte meghatottságot. Na, így lehet másképp szimpatikus egy show.
  
  Csemegék után újabb ínyencség érkezett: az első közös szettben Manring és Gauck játékát Szabó Sándor guzhengen (egy ősi kínai citera) egészítette ki. Mindegyikük a közös produkciónak vetette alá magát, s egy leírhatatlan hangulatú dolog keveredett ki az egészből, egy olyan, amelyet egyhamar nem felejt el az ember. A másik kollektív muzsikálásban Sándor visszaváltott eredeti hangszerére, így egy érdekes gitárhármast láthattunk, mivel semmiképpen sem szokványos, hogy két basszusgitár és egy akusztikus alkosson egy triót. De hát ez az est a formabontásról szólt, úgyhogy az előzőekhez méltó módon zárult ez a remek esemény.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. október 18.
Axel Rudi Pell: jubileumi lemez, 2020-ban koncert
2020. október 19.
Helloween United - 2020-ban a Sportarenaban (Papp László Budapest Sportaréna)
2020. október 25.
A CONCERTO Music bemutatja: The Epic Apocalypse Tour 2020
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Myrath, Eleine
Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves
Marko Hietala, Oceanhoarse
Dream Theater
Darkest Hour, Fallujah, Bloodlet, Une Misére, Lowest Creature
Vinnie Moore
Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe
Maxxwel, CoreLeoni
 kiemelt 
The Dead Daises Glenn Hughes-zal, 2021. Barba Negra
  
Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mick jagger    andrew garfield    nina hagen    sanctuary    nikson    public image ltd    bill nighy    striker    dawn of destiny    feszt.hu    live evil    neaera    einherjer    aetarnam    make do and mend    dj case    the get up kids    rakamaz    barabás lőrinc eklektric    jancsi és juliska    yellow spots    karai anna    heaving earth    kalála    gothica fesztivál  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!