beszámoló [koncert] 2007. november 24. szombat 13:40
nincsen hozzászólás
szerző: BandiMitsoura 2007. október 26. Almássy Téri Szabadidőközpont
Mint tudjuk, az Almássy Téri Szabadidőközpontot hosszú és keserves agónia után végleg és könyörtelenül bezárják, átadva a legendás helyet a turizmusnak. Ebből az alkalomból tartanak több hónapos házzáró fesztiválsorozatot a szervezők. A fesztiválsorozat egyik állomása a Miczura Móni és zenekarának a Mitsoura-nak fellépése, akik szokatlanul hosszú várakozás után arcátlanul rövid koncertet adtak.
Bár a hely számomra a csapolt félbarna sör és a májkrémes-hagymás szenyó fogyasztása miatt is vonzó, mégsem ezért látogatom (látogattam) elsősorban az Angol Beteg Teret. A sehol meg nem hirdetett előzenekar koncertje is elmaradt és erről is csak szájhagyomány útján értesültünk, meg néha azokból a koppanó hangokból, ahogy néhány türelmetlenebb sorstársam lepattant a nagyszerűen kidekorált elhúzható ajtóról, ami a nagyterembe vezet. Mindegy, fogjuk rá, hogy rossz napjuk volt a szervezőknek, a zenekaroknak, és nekem is. Végül is közel két órás várakozás, a sokadik májkrémes szenyó és sör elfogyasztása után végre mégiscsak élvezhettük Mónika hangját.
Mitsouráék ez évben adják ki új lemezüket, a második stúdióalbumot, minek lemezbemutató koncertje már meg is történt úgy nyárutó tájékán. A lemez kiadása ugyan késik, ám a koncert gerincét zömmel az új dalok alkotják. Üdítő jelenség Miczura Mónika megjelenése a mai világzenei palettán a nemcsak egy hatéves számára is egyből felismerhető összetéveszthetetlen hangja, hanem a színvonalas produkció miatt is, amit zenekarával nyújt a magyar és immár nemzetközi közönségnek.
Móni Monori Andrással (kaval, szaxofon), Moldvai Márkkal (elektronika, billentyűs hangszerek) Szalai Péterrel (tabla, ütős hangszerek) és Lukács Miklós cimbalmos kollégával lépett színpadra. Jó ránézni erre a lányra, kék csillogó stólájával és fényes fekete hajával indiai asszonyként pillantott a közönségre és nyitotta dalra a száját. A vizualitást tovább fokozta Mandula Éva videóanimációi, aki az indiai és roma festészet motívumait használja lelkesen. Látszik, hogy ezek a zenészek komolyan veszik művészetüket, fiatal ám felkészült csapatot láthatunk-hallhatunk, és olyan összetett audio-vizuális élményt kapunk, hogy az ember elégedetten kortyolja a félbarnát.
Az első lemezzel nálam borotvaélen táncolt a zenekar, bár nem a minőséget illetően. Ugyanis Besh O Drom-os korszak óta megszoktam Mónitól az autentikát, és ezután nekem majdnem sok volt az elektronika így szólóban. Ám tudomásul kell venni, hogy Móni ezt a járt-járatlan utat választja, és akkor már nyugodtabban dől hátra a karosszékben az ember, hogy az elektronika segítségével tegyen egy képzeletbeli utazást Indiába, egészen a roma nép gyökeréig. A második lemez, így élőben először hallgatva ígéretesnek tűnik. Ilyen konzervatív majomként örömmel vettem, hogy a hagyományos hangszerek nem szorultak háttérbe, sőt még erőteljesebb lett a cimbalom, és a szaxofon is. Telt, mély, dögös hangzást kaptunk, a zenéből sikerült kiirtani az előző lemezen még csírában lévő tánczenei elemeket és Móni hangja is régi fényében tündökölt. Néhány ismerős számot is játszottak, mint a Lei Toi-t, vagy az Iboly-t erősen áthangszerelve.
A második lemez általában eldönti, hogy lesz-e folytatása a zenekarnak, és ha igen, milyen. Mitsoura-ban érezni energiát, az új számok logikus és méltó folytatásai a megkezdett életműnek, ezért várakozással tekintünk az új lemezre, és kíváncsian várjuk a folytatást.