beszámoló [koncert]  2007. november 4. vasárnap   10:52

nincsen hozzászólás

  Október 21-én végre hazánkba ért az Eastpak Antidote Tour, melyen négy banda erőlködött közös erővel az A38-as hajó elsüllyesztésén: Sonic Syndicate, Dark Tranquillity, Soilwork, Caliban.
  
  A nagy nap már délután meglepetésekkel szolgált, leginkább negatív meglepetésekkel.
  Az ősemlős bevásárlóközpontban meghirdetett dedikálásra ugyanis elég foghíjasan jöttek az illetékes bandatagok. Viszont külön köszönet jár Roland Johanssonnak, Robin Sjunnesonnak (Sonic Syndicate), valamint Ola Frenningnek és Daniel Antonssonnak (Soilwork), hogy megjelentek és állták az amúgy nem túl nagyszámú rajongók lelkes rohamát.
  A következő negatív meglepetés a hajó előtt érte a népet, ugyanis a plakátokon a Calibant jelölték meg headlinernek, ami elsőre furcsának tűnt, hiszen egy ilyen metalcore bandának nincs valami nagy rajongói bázisa hazánkban, pláne, ha azt nézzük kik léptek fel még aznap este.
  A végső és legkínosabb meglepetés azokat érte, akik nem érkeztek meg időben a hajóhoz, ugyanis a hatalmas érdeklődés miatt voltak, akik belépőjeggyel a kezükben kényszerültek hazamenni, mivel túl nagy tömeg préselődött a hajóra. Hát a PeCsa talán okosabb ötlet lett volna erre a bulira, bár lehet, hogy senki sem számított ekkora érdeklődésre.
  Na de a negatívumok után törvényszerűen valami nagyon jónak kellett következnie és így is lett.
  
  Az a Sonic Syndicate nyitotta az estét, amely tavaly a Nuclear Blast tehetségkutató verseny győztese volt és idén már a második lemezük is megjelent. Kisebb családi vállalkozásnak számít a zenekar, ugyanis három testvér (Richard, Robin és Roger Sjunneson) is tagja a bandának. Az ultradallamos death/metalcore egyvelege hamar lázba hozta a közönséget. Roland Johansson és Richard Sjunneson énekeseknek nem kellett sokat győzködni a tömeget: az olyan dalok, mint a Jailbreak, a Denied vagy a Double Agent 616 elérték a kívánt hatást. A NewYorker próbababáknak öltözött srácok még valami mozgási koreográfiát is próbáltak a műsorba csempészni, de ebben már nem volt köztük olyan nagy az összhang. Összességében egy nem túl eredeti, viszont annál szimpatikusabb csapat mutatkozott be nekünk, és én csak remélni tudom, hogy számukra innen csak felfelé vezet az út.
  
  Rövid átszerelés után színpadra lépett az este egyik csúcszenekara, a Dark Tranquillity, amely a leghosszabb ideje működő banda azok közül, akik a göteborgi stílusban utaznak, tehát szinte a komplett dallamos death metal mezőny. Ennek fényében kicsit megalázónak tűnik, hogy mindössze előétel szerep jutott nekik az estén, legalábbis papíron. Szerencsére a közönség nem így gondolta. A nyitó Terminus rögtön felszabadította az indulatokat. Kiéhezett rajongók százai ugráltak együtt Mikael Stanne frontemberrel, aki jellegzetes védjeggyé vált mozgásával még mindig képes meglepetéseket okozni. A hangzással sem volt semmi gond, tökéletesen szólt minden, bár az A38-on már hosszú ideje nincs is ezzel probléma (csak a sör lehetne olcsóbb, he-he). A DT repertoárjának gerincét a Fiction album adta. Jöttek sorba az olyan dalok, mint a The Lesser Faith, a Miserys Crown vagy a Focus Shift. Persze megvillantottak olyan nótákat is, melyek egy DT koncertről sem hiányozhatnak: The Treason Wall, The Wonders At Your Feet, és naná hogy a Punish My Heaven. A szűk háromnegyed órás koncertet végigtombolta a közönség, hihetetlen sikere volt a bandának, és látszott a DT tagjain, hogy ők is élvezték az egészet. Most már csak egy kívánságunk van: egy önálló Dark Tranquillity koncert Magyarországon!
  
  Mi jöhet még? Mi jöhet még??? Képes lesz a Soilwork ezt még megfejelni valamivel? - tettük fel a kérdést magunkban, és igen, jó talajmunkáshoz illő módon rátettek még egy lapáttal az estére.
  A Bastard Chain nyitó nótára még sokan kapkodták a fejüket jobbra-balra, hiszen aki nem ismeri a Predators Portrait albumot, az nem is ismerte az egyik legnagyobb Soilwork nótát. Ülj le, egyes! Van mit pótolni!:)
  Ezután persze már az egész hajó bekapcsolódott a hörgésbe/éneklésbe. Nem is lehetett egyhelyben kibírni az olyan nóták közepette, mint a One with the Flies, a Light The Torch, a Rejection Role, a Stabbing The Drama vagy az a Distance, ami alatt majdnem tényleg elsüllyedt a hajó, olyan eszméletlen ugrálás kezdődött.
  A mókamester Ola Flink sörrel köpködte képen Speedet, majd kergetőztek is egy kicsit a színpadon, jó nagyra nőtt gyerekek! Ezek után a kis pihentető marhaságok után ismét elképesztően nagy slágernótákat vettek elő: Follow The Hollow, As We Speak. A közönség extázisba került, most már boldogan hal meg mindenki.
  Az új gitáros, Daniel Antonsson remekül pótolta Peter Witcherst, de erről azok is meggyőződhetnek, akik nem voltak ott aznap este. Elég, ha beszerzik a Soilwork fantasztikus új albumát, a Sworn to a Great Divideot, amiről egyébként csak az Exile ment le, és habár ez a szám kicsit elüt a Soilwork megszokott stílusától, aznap este egyáltalán nem lógott ki a sorból.
  A végszót a Nerve adta meg. A közönség egy emberként énekelte a jól ismert sorokat, majd sajnos ez is véget ért. A Talajmunkásokon látszott, hogy élvezték az estét, és ígéretük szerint jönnek hamarosan újra hozzánk. 2007 egyik legjobb koncertjén voltunk túl!
  
  Tizenegy óra magasságában lépett színpadra a Caliban, akik állítólag azért lettek nálunk is főfellépők, mert késtek. Sokan viszont nem is bánták, hogy így alakult, mert így még elmehettek az utolsó busszal, villamossal, metróval. Hát igen, a Calibanra rendesen megcsappant a közönség, de akik maradtak, azok is elég álmosan figyelték a kommersz metalcore riffeket. Néhányan ugráltak még elől, de már közel sem volt olyan a hangulat, mint a DT vagy a Soilwork produkciója alatt. A trendi Andy Dörner énekes próbálta még tűzbe hozni a közönséget, de inkább csak a feje fájt már az embernek, és a koncert végét várta. Viszont a show egy órája alatt a közönség soraiból többen mászták meg a színpadot, mint Michelle Wildot teljes pornókarrierje során. Volt, aki arra kérte Andyt, hogy köszöntsön valakit szülinapja alkalmából, volt, aki léggitározni akart a bandatagokkal vagy éppen csak a tömegbe vetni magát, és volt, aki seggrészegen azt sem tudta mit akar a színpadon. Ez valahogy jobban megmaradt bennem, mint a Caliban produkciója.
  
  Összességében elégedetten távozhatott mindenki a hajóról (aki bejutott), ugyanis többnyire fantasztikus koncerteket láthattunk. Az élmény maradandó!
  
  (Toki)

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: