beszámoló [koncert]  2007. október 31. szerda   16:25

nincsen hozzászólás

  „We´ll get hard” - szólhatott újra a szlogen. Mostanság dúskálhat a jóban az egyszeri hard rock rajongó, bő egy héttel ezelőtt a Dokken/Kingdom Come buli után ezúttal svájc egyik legnívósabb rockcsapata jött el hozzánk.
  
  Felvezetésről a szinten helvét Redeem gondoskodott, akik esetében nem rebeghető el a nomen est omen kifejezés - vagyis nem igazán váltják meg a világot. Ehelyett jól elhallgatható, helyenként erős pillanatokat tartalmazó rockzenével töltötték ki a Gotthard-ig hátralévő időt, úgy, hogy nagyjából minden nótáról eszembe jutott valamilyen ismertebb együttes. Ezek felsorolásától most megkímélek mindenkit, egyrészt nem lenne rövid a sor, másrészt nem lenne fair a csapattal szemben. A külső tekintetében hárman kétféle irányzatot követtek: míg az énekes/gitáros és a dobos a leginkább glam-esen nézett ki, addig a basszusgitáros átlagos utcai ruházatban pengetett egykedvűen. Emiatt, s az eltérő színpadi habitus okán nem éreztem azt, hogy túlzottan egy húron pendült a brigád, de hát egy koncert alapján nem láthat be az ember a kulisszák mögé, úgyhogy elképzelhető, hogy tévedek. Abban viszont aligha, hogy jelenleg a Redeem nem több egy bemelegítő csapatnál, kérdés, mikor elégelik meg ezt a státuszt.
  
  A Gotthard-ra viszont az előbb említettek szöges ellentétét lehet elmondani: itt állt előttünk egy olyan csapat, amely már 1990 nyomja az ipart, ennek ellenére ezidáig talán még nem érték el azt a megbecsülést és ismertséget, amely zenéjük minősége alapján predesztinálható lenne. Látszólag ez a legkevésbé sem foglalkoztatja a srácokat, legalábbis itt a fedélzeten úgy kezdtek bele a zenébe, mintha legalábbis 4000 ember előtt játszottak volna. Az új albumot nyitó Master Of Illusion rögtön felrázta az igényes rockra szomjazó közönséget, s bizony a program többi részében sem adtak okot a tespedésre, ugyanis jöttek szépen sorban a húzós számok: Gone Too Far, Top Of The World, Hush Steve Lee minden szám refrénjénél hathatós segítséget kapott a közönségtől, nem is fukarkodott aztán az elismerő tekintetekkel és szavakkal, a rajongók iránti őszinte szeretet áradt belőle. Torkából meg a jobbnál jobb melódiák, legnagyobb mesterei bizonyára David Coverdale (Whitesnake) és Steve Tyler (Aerosmith) voltak, de érdekes mód a lírai Hush-ban némi Tina Turner-hatásra figyeltem fel mind vokális, mind zenei szinten. Ritkán látni ilyen excentrikus, ám mégis borzasztó szimpatikus énekest, Steve tett róla, hogy emlékezetessé tegye az estét.
  
  Ahogyan Leo Leoni is. A banda mókamikije kétségkívül ő, amellett, hogy folyamatosan vágta a különböző grimaszokat, pózokat; rendkívüli érzéssel és egyúttal (svájci óra) pontossággal játszott össze bárdista társával, Freddy Scherer-rel, na és persze a többiekkel: Mark Lynn basszusgitárossal, Hena Habegger dobossal, valamint az ismeretlen turnébillentyűssel. Utóbbi kvartettet túlzott színpadi aktivitással nemigen lehetett megvádolni, ám ahogy zenéltek, abba nem lehetett belekötni. Billentyűsük a hard rockban szinte kötelező Hammond-hangzás mellett sokféle hangszínt, effektet felvonultatott fel a nóták pillanatnyi hangulatának megfelelően. Merthogy messze nem egysíkú a Gotthard zenéje: ha úgy tartja kedvük, szívesen nyitnak egy modernnek, zúzósnak tetsző riffel, hogy aztán egy érzelmes refrénbe csorogjon át a nóta, vagy éppen egy blues-osan pattogós témával dobják fel az adott részt. Mindegyik momentumból akadt az este folyamán, de azért a jö öreg, klasszikus hard rock vitte a prímet, olyan nótákban testet öltve, mint a Domino Effect, az All We Are, a ráadásban elnyomott Lift U Up, vagy éppen a fentebb említett dalcsokor. A kétszeri ráadást is beleszámítva összesen 20 számot játszottak el, a publikum nem is maradt hálátlan: a kötelező tapsvihar mellett egy szál rózsával is megajándékozta Steve-éket (vagy csak Steve-t?).
  
  S a végére még egy rövidke gondolat: pár éve még Tony Martin előzenekaraként jártak itt nálunk; ezúttal saját turnéval, hatalmas sikert aratva. Ha ebből indulunk ki, akkor következő alkalommal már a Petőfi Csarnok színpadán fogjuk köszönteni őket. Vélhetően eljut ennek a remek koncertnek a híre a most otthonmaradottakhoz is, s akkor máris egy nagyobb helyen kell megrendezni a soronkövetkező Gotthard bulit! Hogy többen is elmondhassuk majd: Weve Got(t)hard!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: