hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. november 2. péntek   11:30
nincsen hozzászólás

szerző: Millenáris.Hu
Joshua Redman a Jövő Háza Teátrumában
2007. november 10. Budapest – Millenáris Teátrum

  A híres szaxofonos Omer Avital basszusgitáros, és Greg Hutchinson dobos társaságában szórakoztatja a Tisztelt Nagyérdeműt.
  
  A Los Angeles Times a szaxofonos, zeneszerző és zenekarvezető Joshua Redmant a 21. század jazz világának egyik legenergikusabb képviselőjeként jellemezte.
  A kanadai születésű alig 38 éves zenész tízévesen kezdett fújni, pubertás évei közepén a Berkeley High Jazz Ensemble soraiban találta magát. Joshua nemcsak kiváló zenész, hanem Harvardon végzett szociológus is, aki már-már a jog felé kezdett kacsintgatni, mikor úgy határozott, hogy bizony belőle híres szaxofonos lesz. És így is lett. Először is 1991 novemberében az első helyen végzett a Thelonious Monk International Jazz Tehetségkutató Versenyen, majd két évig folyamatosan turnézott és stúdiózenészként dolgozott. 1993-ban két szólóalbuma is megjelent. A Joshua Redman tavasszal, a Wish pedig ősszel, amelyen Pat Metheny-vel, Charlie Hadennel és Billie Higgins-szel játszott.
  
  Tíz év alatt összesen hét albumot készített és jelentetett meg. Ezek a Moodswing, a Spirit of the Moment: Live at the Village Vanguard, a Freedom in the Groove, a Timeless Tales , a Beyond, a Passage of Time és az Elastic voltak.
  2000-ben a SFJAZZ Spring Season művészeti vezetője lett, mely titulus mindig hét évre szól. 2004-ben megalapította a SFJAZZ Collective-t, amely mintegy kísérleti szakkörszerű zenekar működött, és akik egy újfajta zenei irányzatnak hódoltak. 2007-ig a zenekar művészeti igazgatója volt. 2005-ben megjelent Momentum-ot Grammy Díjra jelölték.
  
  Joshua zenészkarrierje során többek között olyan művészekkel muzsikált együtt mint Marcus Miller, Brian Blade, Ray Brown, Chick Corea, The Dave Matthews Band, Bill Frisell, Jack DeJohnette, Aaron Goldberg, Herbie Hancock, Quincy Jones, Big Daddy Kane, B.B. King , a The Lincoln Center Jazz Orchestra, vagy Stevie Wonder.
  Szerepelt Robert Altman Kansas City című filmjében, írt filmzenét Louis Malle legutóbbi filmjéhez, a Vanya on 42nd Street-nek és játszott Clint Eastwood Űrcowboyok és Midnight in the Garden of Good and Evil című filmjeinek zenéjében.
  
  Az idén áprilisban jelent meg az akusztikus triójának debütáló albuma a Back East.
  Redman tavaly azért költözött vissza New Yorkba a nyugati partról, hogy három különböző felállásban rögzíthesse a Back East anyagát. Az elsőben a basszusgitáros Christian McBride-dal és a dobos Blade-del, majd Larry Grenadierrel és Ali Jacksonnal, majd végül Reuben Rogers-szel és Eric Harlanddel. Az albumon emellett három szaxofonos generáció is képviselteti magát. Redman édesapja, Dewey Redman két szerzeményben, Joe Lovano Wayne Shorter Indian Song-jában, Chris Cheek pedig Redman saját kompozíciójában fúj szopránszaxofonon.
  
  Az album címét Redman nagy példaképe, Sonny Rollins ihlette. Ő volt az első ugyanis, aki erre a három hangszerre építette a zenéjét, amelyet Kaliforniában rögzített az ottani zenészekkel. Redman a Back East-tel így arra utal, hogy ő ennek pont az ellenkezőjét tette, azaz visszament keletre. A szaxofonos egyébként nemcsak ebben a vonatkozásban emeli ki a már említett világtájat a borítón: számos szerzeményében használ keleties harmóniákat, így többek között az Indonesia, az India vagy az East of the Sun című kompozíciókban. Az albumon a sajátjain kívül Coltrane, Wayne Shorter, Richard Rogers és Oscar Hammerstein szerzeményeit is hallhatjuk.
  
  Ezen az estén a Teátrum légterét kellemes jazz-es szaxofonos muzsika tölti meg Joshua Redman és tehetséges zenésztársai segedelmével, akik az új lemezről játszanak kompozíciókat, és persze más is elővarázslódik a szaxiból
  
  Jegyár: 7900 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 gemma arterton    amott    letz zep    absent distance    sziget 2013    rakamaz    agalloch    urma    arsis    claps for caroline    jeszenszky istván    a pap - háború a vámpírok ellen    vittula    moog    belmondo    devin townsend    stentor    scorsese    deicide    the elijah    evanescence    mad sin    kéknyúl hammond band     csata: los angeles    one man army and the undead quartet  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!