hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. október 13. szombat   10:41
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Devil´s Slingshot (Tony MacAlpine, Billy Sheehan, Virgil Donati)
2007. November 1, A38 Hajó

  November elején az A38 hajón ad koncertet a Devil´s Slingshot nevű formáció, amely tagjai talán már sokak számára ismerősek. Tony MacAlpine és Billy Sheehan nevét egész biztosan megjegyezték azok, akik jelen voltak Steve Vai felejthetetlen koncertjén 2005 szeptemberében a Petőfi Csarnokban. Aznap ezek a kiváló zenészek vállvetve segítették egymást, és fantasztikus zenei világot teremtettek együtt. Ezúttal a saját pecsenyéjüket sütögetni jöttek Budapestre, kiegészülve az elismert dobossal, Virgil Donati-val. A gitáron és billentyűkön egyaránt parádézó Tony MacAlpine, a basszusgitáros zseni Billy Sheehan, és a doboslegenda Virgil Donati már külön-külön is bebizonyították, hogy szólóban is bármikor képesek elbűvölni a hallgatóságot, erőiket egyesítve pedig még ennél is többre képesek. A kooperáció egyébként nem újszerű, hiszen a három zenész már játszott együtt a Planet X nevű formációban.
  
  Tony MacAlpine 1960-ban született Springfield-ben. Zenei ízlésében nagy szerepet játszott a klasszikus zene és Chopin munkássága. Szólóalbumain is több Chopin etűd eljátszásával tiszteleg példaképe előtt. A ´80-as években a neoklasszikus zenei világ kialakulása is befolyással volt rá, de stílusában ugyancsak benne foglaltatnak a jazz és a blues hatások. MacAlpine igazi multitalentum, hiszen kiválóan képzett gitárosként és csodálatos billentyűjátékával is képes mesteri előadásokat produkálni. Gitárosként együtt játszott olyan világhírű billentyűsökkel, mint Vitalij Kuprij, billentyűsként pedig világhírű gitárosokat segített, mint Vinnie Moore.
  MacAlpine ezen kívül oszlopos tagja Steve Vai zenekarának, szerepelt a Real Illusions turnén, valamint a G3 formációban is. Az említetteken kívül a PlanetX, CAB, Mark Boals lemezeken is vendégeskedett. A számos vendégszereplésen kívül MacAlpine természetesen szólókarrierjét is építi, Master Of Paradise című lemezén pedig még a vokált is bevállalta. 1984 óta számít aktív gitárosnak, azóta 10 szóló-nagylemeze jelent meg.
  
  Billy Sheehan 1953-ban született, és már korán a zene megszállottjává vált. Első hangszere egy akusztikus gitár volt, amelyet a nővérétől kért kölcsön. Saját elektromos gitárja nem lehetett, ugyanis nagymamája megtiltotta a vásárlást, „csak a holttestén keresztül”. Nem sokra rá a nagymama elhalálozott, az életbiztosításból kapott pénzből Billy pedig megvette első elektromos gitárját...
  A Vanilla Fudge-ban játszó Tim Bogert és az ő Fender Precision basszusgitárja jelentette a legfőbb hatás, ami által Sheehan maga is basszusgitárra váltott. A későbbiekben több ötlete és innovációja volt, hogy hogyan lehetne a basszusgitárját még hatásosabbá tenni, például még gitár-szerűbb hangzást előállítani szólózásra. A hatások között megjelenik Cliff Burton, Billy Gibbons, de még Jimi Hendrix is.
  Sheehan első komolyabb zenekara a Talas volt, amelynek első albuma 1978-ban jelent meg. Ekkoriban Billy Sheehan nevéhez is fűződik néhány dal megírása, amelyeket később David Lee Roth-tal vagy a Mr. Big-gel újra felvettek. Már sokan felfigyeltek a kiváló képességű basszusgitárosra, több ismert zenésszel is együttműködött, például Michael Schenker-rel az UFO turné folyamán, majd pedig a Talas földbe állása után David Lee Roth zenekarának oszlopos tagja lett Steve Vai-al és Gregg Bissonette-tel egyetemben.
  1988-ban Billy Sheehan összeállt Eric Martin énekessel, Paul Gilbert gitárossal, és Pat Torpey dobossal, és létrehozták a Mr. Big nevű formációt. Ez a csapat komoly elismertséget szerzett, még Japánban is sokan rajongtak értük. A Mr. Big 2002-ben oszlott fel, Sheehan pedig Steve Vai turnézenekarának lett nélkülözhetetlen tagja, valamint a G3 formációnak. Ezen kívül ipari mennyiségben tűnik fel vendégszereplőként számos ismert zenész kiadványain és koncertjein. Emellett saját szólólemezek is megjelentek, 2001-ben a Compression, 2005-ben pedig a Cosmic Troubadour fűződik a nevéhez. Ezeken a lemezeken Sheehan gitározik és énekel is.
  
  Virgil Donati társaival egyetemben szintén egy hihetetlen multitalentum, hiszen az ausztráliai ütős a dobokon kívül a billentyűkkel is mesterien bánik. Már nagyon kiskorában, 6 évesen elkezdett játszani édesapja zenekarában, és a legjobb ausztrál dobosok tanították. Ifjú éveit a dobolásra, a kőkemény gyakorlásra szentelte, aminek meg is lett az eredménye. Otthon Ausztráliában a Taste nevű bandában játszott, majd az USA-ba került, ahol számos zenekar tagságában megfordult.
  Zenei példaképei Louie Bellson, Buddy Rich, és a Deep Purple-ből ismert Ian Paice voltak, de a mérhetetlen gyakorlással arra ösztönözte magát Donati, hogy minél több stílust megtanuljon, ezáltal bármilyen szituációban meg tudja állni a helyét. Később visszatért Ausztráliába, ahol 1995-ben jelentette meg Stretch című szólóalbumát, amely meghozta a hírevet a dobosok közösségében világszerte. On The Virg: Serious Young Insects című 1999-es lemeze pedig oda vezetett, hogy a legnagyobb progresszív dobosok között kezdték emlegetni, és számos elismerést bezsebelt.
  2004-ben alakult meg a Planet X nevű csapat, amely három stúdiólemezt jelentetett meg: Universe, Moonbabies, Quantum, valamint egy élő album is készült Live From Oz néven. Donati honlapján is zajlik az élet: online leckéket ad, és a világ minden tájától tartják ott egymással a kapcsolatot a dobosok.
  A Devil´s Slingshot nevű csapatban három ilyen kiváló egyéniség játszik, akik külön-külön is mesterien bánnak a hangszereikkel, együtt pedig garantálják a fantasztikus élményt. November 1-én az A38-ra jöjjön, aki ezzel a zenei varázslattal szeretne szembesülni.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Devil´s Slingshot

 programajánló: 
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
2025. július 20.
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
Raklap az AlterPlacc Klubban
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
Kemény metal, fullos chill – idén sem maradunk Alpárfeszt nélkül
Nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
 kiemelt 
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
  
A Velencei-tó Északi strandján 2025

Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hopes die last    blu-ray    rango    iced earth    csókolom    scarlett johansson    gerard depardieu    sziget fesztivál    babel sound    bergendy    chief rebel angel    resistance    blahalusiana    popovich viktória    horse the band    stadt    másfél    kukovecz gábor    arcadia    katherine heigl    másfél    revocation    boston manor    kyuss    dehumanized  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!