hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2007. október 2. kedd   12:24
nincsen hozzászólás

szerző: Utazó és ma
Sziget 2007 - 5. nap
2007. augusztus 12. vasárnap, Óbudai-sziget

  A franciák és az avatottak tudják, hogy jót bulizni csak jó zenére lehet, erre a legjobb példa a Babylon Circus vasárnap délutáni fellépése volt, melyre szép számmal verődtünk össze. Az ő fellépésük épp annyira ütött, mint az előző napokban kiválóságai: a Manu Chao, a Gogol Bordello és a Madness a Nagyszínpadon. Ebbe a tág műfaji halmazba tudom besorolni a Babylon Circus produkcióját is. Nem is tudott volna kilógni a csapat, és olyan elődökkel kell egy lapon említeni, mint a Mano Negra, Negresses Vertes, vagy a Skatalites, így nem meglepő, hogy viszonylag sokan verődtek össze a tíztagú zenekar előadására. A Babiloni Cirkusz vadító, felszabadult, seggberúgó, perzselő, pattogó muzsikát játszik, egy csipetnyi ska itt, egy kanál reggae ott, mindez egy jókora adag franciás virtussal, valamint az utca- és kocsmazene minden bájával.
  
  Nem csoda, ha a Babylon Circus után semmi egyebet nem akartam már megnézni, csak az Alpha Blondyt, de addig még volt egy kis idő, így útba ejtettem a Nefogazz! felejthetetlen fellépését. Mit is írhatnék róluk? Zenéjük kész agyhalál, ő maguk (Dr. Fallosz, DJ Kati, MC Baszó és Dánke Meklód) meg tabut nem ismerve, tenyérbemászó módon megmondják a frankót. A Nefogazz! az a díszes társaság, akiket szöges póráz és szájkosár nélkül nem lehet az utcára engedni. Többek között olyan becses nótákat hallhattunk tőlük, mint a Sajnálom, az Annyi mindent kaptam tetőled..., a Mi a faszt nézel? és a Köszönni meg én fogok e slágerekkel írták fel magukat a kiátkozottak listájára. Fogazni tilos, de a Nefogazz! kötelező.
  
  Nem szeretek csalódni, épp ezért nagy ívben elkerültem Sinéad O´Connor lelassult fellépését. Noha tisztelem a művésznőt, és korábban sokat hallgattam a dalait, a Sziget alatt nem akartam főbe lőni magam, így inkább a felemelőbb Alpha Blondyt választottam a Világzenein. Szeretném kerülni a nagy szavakat, de képtelen vagyok rá, mert ha olyan fellépő lép fel, mint az elefántcsontparti Blondy, akkor muszáj hallanom hamisíthatatlanul lüktető reggae-jét. A legnagyobb öngólt valószínűleg akkor követtem volna el, ha Sinéad önmarcangoló dalait helyezem előtérbe Bob Marley méltó utódja helyett. Alpha Blondy serényen gyártja a maxikat és a lemezeket a rajongóinak, a legjobb tudomásom szerint már tizennyolcra rúg hanghordózóinak száma. Röviden és tömören: hibátlan előadás volt.
  
  De haladjunk tovább, mert a Sziget viharos (fjordos) oldalán a norvég black metal szintér egyik legpatinásabb csapata, a Satyricon következett. Jó félórás késéssel és pokoli intróval küldtek minket a vérpadra, miután Satyr és Frost alapító tagok kimondták a közönségre a halálos ítéletet, többek közt The Pentagram Burns, Now, Diabolical, Mother North, Black Lava koromfekete dalaikkal. Maximálisan kompromisszummentesen, a hollók és a varjak örömére.
  
  A Satyricon letaglózó produkcióját Eric Truffaz varázslatos, virtuóz trombita előadása csillapította le, egy egészen más közegben, egészen más gondolatokkal fűszerezve. Truffaz muzsikája nem csak példaértékű, hanem épp oly meghatározó, mint a szintén a jazz színpadon fellépő Gary Willis, Mike Stern és Etienne Mbappé urak művészete. Gondolom, nem csak én voltam elégedett az idei jazz felhozatallal a Szigeten a nemzetközi szintér felé való komolyabb nyitásukkal még nagyobb elismerést tehetnek zsebre a szervezők. Ennek csupán egyetlen hátrányát érezhette meg az a jazzrajongó, aki megpróbált bejutni Eric fellépésére a koncert kezdete után. Még kimenni is nagy művészet volt, nemhogy bepréselődni és levegőt venni. A kelleténél nagyobb (legalább hatvan százalékos) termelt test hő és kilehelt pára szinte élvezhetetlenné tette az egész koncertet, és úgy félóra után távoztam, bármennyire is szerettem volna elmerülni a hallottakban. Eric Truffaz mindamellett, hogy szeret kísérletezni képes megtalálni az arany középutat a tradicionális és a modern jazztrombitálás között.
  (Utazó)
  
  Karszalag a csuklón, palack a farzsebben. Az ötödik nap a Szigeten. Vasárnapot írunk, ami ugyebár pihenőnap, de a fesztiválon nincs megállás így pihenés sem , miután átvánszorogtunk a fáradt lépteinket tompán nyögő hídon. Valahol mélyen akarva de a becsület kedvéért inkább akaratlanul , felhagytam a korai érkezéssel, ami annyit tesz, hogy az előző napokhoz képest is később olvadok bele a szigetlakók tengerébe.
  
  A szombat elvileg rekordot döntött, már ami a nézőszámot illeti az idei Szigeten, de ez lényegesen azaz több ezer látogatóval csekélyebb, mint a fesztivál korábbi, esőmentes éveiben. A szervezők veszteségről beszélnek, és a több irányból is elázott mulatókkal karöltve szidják az égieket. Engem nem hat meg különösebben a bevétel visszaesése, inkább örülök, hogy ha pocsolyák árán is, de némileg kevesebb embert kell kerülgetni az úton haladva.
  
  Lecseng a Sunday Fury, a Wall Of Sleep és a Stereochrist fűszaggal kísért, lassú, de biztos rockja, és már javában a Tesstimony mutatja a pokolba vezető utat, amikor beteszem a lábam a metal sátorba. Akárcsak jómagam, Tóth Balázs is inkább nyolc, mint hét napig élvezi az életet a Szigeten, de versenyt inni nem merek vele, mert ami nálam egy pohár, az nála csak egy fél, illetve ami nálam egy korsó, az ő választásakor egy feles. Ennek tükrében érthető, hogy miért olyan egy Tesstimony koncert, mint egy házibuli, csakhogy itt Richard Sanderson Reality-je helyett a Gospel Of Judas korong black és death metalba mártott lassúzós slágerei szólnak, Sophie Marceau helyett pedig Balázsé a főszerep. Így hát minden rendben van, hiszen a Sátán sosem volt angyal a mennyben.
  
  Ahogy a Christinan Epidemic nem kifejezetten kereszténybarát muzsikáját, úgy a megbízhatóan rövidhajú Sinéad OConnor műsorát is elengedem magam mellett. A negyedik alkalommal a Szigeten vendégeskedő Faithless sem csábít túl közel a Nagyszínpadhoz, de meg vagyok győződve arról, hogy nem utoljára vannak itt. A Zúzda deszkáján már a The Idoru szórakoztat, és sikerül teljes mértékben megérdemelt. A szépszámú hallgatóság esetükben mindig garantált, ahogy a nagy ívű, már-már popos énektémák is. Néha el is vesztem a fonalat a hosszú dallamfüzérben, mire a refrénhez érünk.
  
  Visszaesve a Hammer csarnokba, Norvégia sötétszívű fiai, maga a Satyricon tombol. Nem ma kezdték a black metalt, a második generáció urai ők, a kilencvenes évek elejének nagy túlélői. Az akkori, epikus metaljuk némileg átformálódott, fogjuk rá, hogy extravagáns lázadás, amit ma képviselnek, ha a 99-es, Rebel Extravaganza lemezükből indulunk ki. A két alapító és egyben állandó tag, Satyr és Frost lenyűgöző lendülettel viszi a bulit, jófajta black metal ez, túlmutatva a műfaji kliséken. Satyr (énekes, dalszerző, főnök) volt már kiszőkített sörénnyel, majd kopaszon, most meg ismét hosszú, éjfekete hajjal vezényel, mintha csak a Deathstars kisminkelt halálmadarai közül lógott volna meg. Frost bika egy dobos, dobcucca két zenekarnak is elég volna, legalábbis a tamok számát tekintve. Persze használja is őket, mennydörög az alap, a többiek meg fejet rázva reszelnek. Ha norvég black metal, akkor mellettük nem lehet elmenni. Idei művük sem hazudik: Now, Diabolical, azaz most és mindörökké ördögiek.
  
  Ha pedig hazai black metal, akkor Sear Bliss, immár több mint egy évtizede. Bemutatkozó EP-jük, a 95-ös Pagan Winter valódi unikumnak számított itthon, és a mai napig szívesen hallgatom. Az először csak kazetta formájában kiadott négy dal nem szólt hibátlanul, de egyéni atmoszférával bírt később le is maradtam a lemezeik követésében, mert a Phantoms, és az azt követő albumok sebesebb, hagyományosabb blackje már kevésbé kötött le. A Sear Bliss védjegyeként szolgáló harsona (eleinte trombita) különleges hangulatot kölcsönöz a nyers zenének, lemezen és élőben egyaránt. A Pagan Winter pedig dalnak mindig örülök: lassú, vánszorgós sodrásával rendre felidézi bennem a kilencvenes évek közepén, az egykori Fekete Yuk helyszínén, a VMH-ban adott Sear Bliss koncerteket, amikor még Winter állt a billentyű mögött, fekete bőrkabátban, háttal a közönségnek. Winter már rég nincs Nagy András mellett, de a pogány tél még mindig tart. Mire elnémul a harsonaszó, az égbolt is eggyé lesz hollók sötétjével.
  (ma)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. december 5.
Wheel, Múr: izgalmas és feltörekvő zenekarokat hoz idén a progmetal Mikulás
2024. december 6.
Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
Tizedik sorlemezével ünnepli 35. évfordulóját a Nulladik Változat
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Frank Turner és a Sleeping Souls a Dürer kertben
Hollywood Undead, Z!ENEMi
Dark Tranquillity, Moonspell, Wolfheart, Hiraes
Melankólia Manchesterből: Az IST IST varázsa a Dürer Kertben
Sepultura, Jinjer, Obituary, Jesus Piece
METZ a Turbinában: Egy korszak lezárása
Accept, Phil Campbell And The Bastard Sons
Starset- Az Immersion: The Final Chapter turnéval hódították meg a Barba Negrát
 kiemelt 
Indie rock ünnep a Dürer Kertben: December 11-én érkezik az October Drift!
  
Az év egyik legfontosabb indie eseménye közeleg: december 11-én a Dürer Kert ad otthont az October Drift első magyarországi önálló koncertjének

Kreator + Anthrax + Testament a Barba Negra-ban
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 stormwitch    audioplanet    charlotte sands    bon jovi    bérczesi    kultúra    sirenia    k.i.z.    junkies    b2b3 trió    the dethroners    pancser police    beneath the void    vicky sunday    beckinsale    velvet underground    rtlhelmuth orosz    arany album    the last airbender     red hot chili peppers    trial    ska-p    ghost    bloodbath    death dta  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!