hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2007. szeptember 19. szerda   13:18
nincsen hozzászólás

szerző: Utazó és ma
Sziget 2007 - 2. nap
2007. augusztus 9. csütörtök, Óbudai-sziget

  A második napra lassan levetkeztük hétköznapi gátlásainkat voltak azért szép számmal olyanok is, akik még azzal se rendelkeztek, és magukkal hozták a gátlástalanságot és hétköznapi problémáinkat is szépen otthon hagytuk, így könnyedén múlattuk az időt és mulattunk a fellépők műsorán. No meg menekültünk a koradélutáni eső elől.
  
  Némi sör, némi bor és némi pálesz hatásától fűtve a csütörtöki nap egyik nagy durranását, a Ska Cubano fellépését látva és hallva még a zivatarfelhők is ha csak néhány órácskára egy kicsit elkerülték a mulatozók hadát. A Ska Cubano egyébként kicsit olyan volt, mint a magyar narancs: kicsit savanyú, kicsit sárga, illetve kicsit kubai, kicsit jamaikai és kicsit angol mindenből egy kicsit, a mambóból, a rumbából és a sonból is, és nagy adagot a ska-ból. Erről a zenekar legüdítőbb jelensége, énekese, mókamestere, Mr. Natty gondoskodott. Egyébként nem is csak kicsit volt mulatós a banda, pont olyan volt, mint egy átlagos, vidéki lakodalmas zenekar, annyi különbséggel, hogy ők legalább érezték a ritmust, és tudnak játszani a hangszereiken, és emellett még szórakoztatóak is voltak. A muzsikájuk szabadon lüktetett és szárnyalt, miközben Mr. Natty idétlen szerelésben, fehér, varrott mintás selyemingben, örménysapkában és a nyakában lógó hatalmas ezüst vagy fehérarany good luck feliratú kulcsával mulattatta az összeverődött alkalmi közönséget, hogy aztán még jó pár korsó bort és sört töltsünk magunkba a buli kedvéért.
  
  Lehet, hogy a Ska Cubano tette velem, de sokakkal ellentétben nekem egyáltalán nem jött be a Nagyszínpados The Good, the Bad and the Queen fellépése. Úgy volt szar, ahogy azt a jóisten és a vörös seggű ördög megteremtette, és végképp nem tud meghatni, hogy olyan arcokat is láthattunk a színpadon, mint a Clash basszistáját, Fela Kuti dobosát, és többek közt a Blur lemezén játszó gitárost. Ezt a kötelező trendnek mondott valamit pedig nem szeretem, hanem csakis azt, hogy mit mutat be az adott fellépő és itt pedig semmit. Egyébként dicséretes, hogy teátrális színpadképpel próbálták ellensúlyozni a nagyképűséget. Megrázkódtatásomban babusgatott a dagonyaharcosok, vízben horgászók népes hada, és persze a vidám részegek is.
  
  Brazília egyik exportcikke, a sokadszor hazánkba látogató Soulfly ez alkalommal is nagyot dörrent, de semmi egyéb. Szerény a díszlet, amely a mikrofonállványra felaggatott bozótosból és egy kiszuperált gázmaszkból állt. Igaz, ha ezt a fellépést szeretném ütköztetni Max Cavalera eddigi bulijaival, akkor nem hiszem, hogy sok különbséget tudnék felfedezni, mert pont olyan elemi, agyszaggató és pusztító muzsikával állt ki ez alkalommal is, mint máskor, és nem sok időt hagyott itt a Hammerben az akklimatizálódni vágyóknak. Akinek maradt még energiája a Soulfly után, az Maxék legjobb hazai tanítványainak, az Ektomorfnak a darálójában biztos, hogy kiadta, és az éjszaka hátralévő részén csak pihegett.
  
  Jómagam inkább az energiát választottam, és irányt vettem a Jazz színpad felé, ahol már Mike Stern-re gyűlt a szigetelők hada. A híre a Szigeten sem véletlenül előzte meg, mert aki már látta, ill. hallotta őt az biztos, hogy nem szívesen hagyja ki egyetlen fellépését sem, ezt a sátorban horgonyozók száma bizonyította. Minden fellépése bravúros, hibátlan és közönségbarát. Stern igazi gitárzseni, aki egyébként nem csak a színpadon, hanem az életben is magával ragadó, kiegyensúlyozott, mosolygós figura. A személyisége mellett még a technikáját érdemes kihangsúlyozni: roppant könnyed az ujjtechnikája, mely ez alkalommal is elbűvölte a közönségét. Melegen tudom ajánlani azoknak is, aki most akarnak ismerkedni a vérprofi jazz rock muzsikával, ugyanis a következő koncertje október 15-én lesz az A38-on. Egyébként Stern muzsikusai sem voltak semmik. Egy igazi ötcsillagos társaság: a dobok mellett Dave Weckl, a karakán szaxofonos Bob Franceschini, és a 97-ből ismert Lincoln Goines basszista. Néhol vehemensen, néhol csendes harmóniákkal kisérték Mike-ot. Zseniális muzsikusok, akik igen magasra helyezték a mércét, de nem kivagyiságból, pusztán a zene szeretete miatt.
  
  Tudjuk, hogy nem illik össze a zsíros és a lekváros kenyér, de néha azért fogadás vagy brahi kedvéért vidáman bevállaljuk pont így voltam ezzel a Stern utáni Beatricén. Csak az íz kedvéért, mert azért nagy merészség lenne összehasonlítani a két előadó produkcióját, és nem is volna korrekt, mert mindketten más műfajban alkotnak, és más az üzenetük is. Az alapfelállás az, hogy a Rice harminchét éve alakult Feróval és Mónikával elég csak annyit írnom, hogy gyere kislány, gyere, és erre egy valamirevaló rocker a hasát fogja a nevetéstől, mert akkor a Rice még az engedettek között volt. Jó ízlésének hála, ezt a szánalmas diszkó korszakot Feró egy mozdulattal kivégezte, és inkább a szakadtaknak, a csöveseknek, a huligánoknak játszották az olyan dalokat, mint a Nem kell, a Nagyvárosi farkas és a Térden állva. A lemezgyár és az akkori popvilág mindenható ura, Erdős Péter szemében már nem voltak annyira megtűrtek. De ez már történem, és a történelem akaratlanul is konzerválta őket az utókornak. És lám, az agg Beatrice (Vedres Joe József, Nagy Feró, Laczik Fecó, Magasvári Viktor, Hirleman Bertalan) némi bőrplasztikával és szilikonnal megújulva eljátszotta majdnem mindegyik nagy számát, a régitől a sablonosnak tekintett majdnem újig: Boldog szép napok, Pancsoló kislány, Piros-fehér-zöld, Kétezredik év felé. Jó volt, szép volt, és hamisítatlanul Rice volt ez a fellépés is. Mit is mondhatok még ezek után? Feró volt, Feró van, Feró lesz! Egészségetekre!
  
  Az utánuk következő Hordának jelen esetben a nagyon késői (vagy nagyon korai) fellépés maradt ez csak nézőpont kérdése volt , de így is, a lehetőségekhez képest elég erősnek tekinthető napon (Cadaveres, Soulfly, Ektomorf után) kaptak fellépési lehetőséget. Nem kétséges, hogy nagyon odabasztak, elejétől a végéig. Fogunk még hallani róluk, mert nem csak azt tudják, hogy mit akarnak, hanem azt is, hogy a közönségnek mi kell.
  (Utazó)
  
  Karszalag a csuklón, palack a farzsebben. A második nap a Szigeten. Az időjárás kecsegtető, a program már kevésbé, legalábbis én egyik csütörtöki fellépő nevét sem karikáztam be vastagon. Elsősorban a HammerWorld bázisra koncentrálok, ám ezúttal csak a finn Negative rockjára esek be a sátorba. Az 1997-ben alakult fogat húzós glam rockot játszik, nem is értem, miért titulálják őket itt-ott gótikusnak is. A sötét csillogás helyett pusztán a csillogás jellemző rájuk, az viszont vakít. Hazájukban és tőlünk nyugatra már nagy rajongótáborral rendelkeznek nálunk most csak háromnegyed óra áll rendelkezésükre. Persze itthon elég elkiáltani, hogy XY új zenekar melyik már menő AB-re hasonlít (esetleg nyúlja), és már jönnek is a rajongók. Olyan ez, mint az AB csoportba tartozó CPg Disznódala, azaz mindent megeszünk.
  
  Én vagyok az utolsó, aki hangosan kritizál egy zenekart, ám eddig szándékosan elhatároltam magamat a Negative-tól. Annak ellenére, hogy lemezen hallgatva nem dobtam hátast tőlük, most remekül szórakoztam lendületes rakendrolljuk alatt. Ugyanolyan szedett-vedett fazonok, mint a Guns N Roses volt a kínai demokrácia csigalassú épülése előtt, de a színpadi mozgás is rájuk üt. Profi kiállás, egész jól megírt dalokkal. Kell ennél több? Nem kell, viszont a csicsából kicsit visszavehetnének, glamour ide vagy oda. Azért módfelett örülnék itthon is egy ilyen, banzájt indító brigádnak a húzós rock vonalon. Megfogadom, hogy ezentúl pozitív leszek, jobban odafigyelek a Negative-ra, de ha skandináv glam metkó csillogás, akkor maradok tisztelettel a Hybrid Children punkjának és a Malice In Wonderland darkjának fényénél. És továbbra is rettegem a CPg haragját: A fehér lehet fekete / Megeszem, csak tedd ide!
  
  Kőbánya második csodája Deák Bill után Halász Feri és a Depresszió ifjú titánjai. Sablon, de azért én is megerősítem, hogy ma már ők jönnek a Tankcsapda után a hézagos ranglétrán tele is van a sátor a tini rockerekkel, akik nem betegek, mégis depressziósnak tartják magukat. Nincs is ezzel probléma, él a produkció, más kérdés, hogy számomra a Depresszió különösebben nem sokkolja a rendszert, viszont a fiatalabb generáció issza a szavaikat. A hangzás kegyetlenül vastag, szépen szól a cucc, és már Feri is jobban énekel, mint pár évvel ezelőtt. Azért a születésnapi DVD-jük Depi Birthday debil címét sosem nézem el kerületbéliméknek.
  
  Max Cavalera, egykoron death metal hős, ma rastaman és családapa, valamint bandája, a Soulfly legutóbb a Hegyalja Fesztiválon is nagyot szólt, és itt is igyekeztek, a messze nem tökéletes hangzás dacára. A bátorítás adva van: a HammerWorld sátor szinte dugig áll, hosszában és széltében, repkednek is a raszta rőzsék, színpadon és küzdőtéren egyaránt. Max maga a törzsi metal, ott folytatta, ahol a Sepulturával abbahagyta. Noha nem tartozom a rajongók kemény magjába, én is elégedetten hallgatom az eltalált Sepu slágert a Roots Bloody Roots személyében, amely a Soulfly után arató Ektomorf frontemberével, Farkas Zotyával kézenfogva dübörög. Max és Zotya nagy cimborák, jó őket együtt látni és hallani.
  
  Az Ektomorf alatt is marad az agresszív lendület, meg a népsűrűség is, nem is csoda: Zotyáék már nyolcoldalas posztereken feszítenek lemezkiadójuk, a metalban világhírű Nuclear Blast égisze alatt, plusz a nagy nyári metalfesztiválokon is keresettek. A recept körülbelül és pontosan ugyanaz, mint ahogy Max Cavalera megálmodta, azaz a pokolig lehangolt gitárok, bömbölés és fejrázás, mindez nyugaton szerzett rutinnal és pazar hangzással. Én megelégszem néhány dal és fuck élményével, és elhagyom az ösztönös rombolás eme varázsát.
  
  Mire visszatérek a metal sátorba, tudatosul bennem, hogy buta vagyok, amiért azt gondoltam, hogy alkoholfogyasztás tempójában lekörözhetem Ferót, a Nagyot. Már a színpadon a rég nem szomjas Beatrice, élén az örök bohóc Nagy Feró, túl diszkó korszakon, Erdős Péteren, hat ikszen. Ahogy a rendszer sem változott illetve elmulasztott fejlődni , úgy a Beatrice sem tért meg, bár a fekete szín már rég lekopott a bárányokról. Nagyjából fifty-fifty alapon osztozom Feróék sörszagú mámorában, elő is veszem térdig engedett léggitáromat a Pancsoló kislány örökzöld strandpunkjára. Persze a Boldog szép napokról sem maradunk le, még ha nem is könnyes szemmel gondolunk rájuk. Szól a Rice rádió az összes állam(polgár)pukkasztó kötelezővel, és jól esik mellé a fröccs utáni sör. Lehet, hogy nem vár ránk jobb élet, de legalább a szánk sem keserű.
  (ma)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. április 15.
Turilli / Lione Rhapsody - 2020.04.15. Budapest, Barba Negra
2020. május 8.
Joe Satriani - 2020.05.8. Budapest, Barba Negra Track
Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Myrath, Eleine
Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves
Marko Hietala, Oceanhoarse
Dream Theater
Darkest Hour, Fallujah, Bloodlet, Une Misére, Lowest Creature
Vinnie Moore
Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe
Maxxwel, CoreLeoni
 kiemelt 
Carl Palmer’s ELP Legacy az A38-on
  
Carl Palmer, minden idők egyik legnagyobb elismerésnek örvendő dobosa küldetésének tartja, hogy újabb és újabb generációkkal ismertesse meg azt a komplex és különleges progresszív rockzenét, amit egykori zenekara, az Emerson, Lake & Palmer alkotott

Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
A CONCERTO Music bemutatja: The Epic Apocalypse Tour 2020
Pineapple Thief- 2020. 11.10.
HOBO 75
 friss hozzászólások 

Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 my chemical romance    korzus    hurts    infinity    dark shadows    crazy town    volt 2011    dharma    alex somers    circle of witches    james cameron    védhetetlen    rock napja    weöres sándor    bad wolves    divine ascension    herbaliser    vallenfyre    maradék    imák    marko hietala    haydamaky    david lynch    the dead daisies    faces of suffering  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!