beszámoló [előadás]  2000. október 28. szombat   15:24

nincsen hozzászólás

   Október végén Budapesten is bemutatta rendhagyó műsorát az olasz Societas Raffaello Sanzio társulat. Luis Ferdinand Celine, XX.századi francia irodalmár regényének azonos című adaptációja ez az előadás: Utazás az éjszaka mélyébe. A könyv az 1.világháború szörnyűségeit írja le, a formáció pedig rendhagyó módon vitte színpadra.
  
   A közönség láthatott minden eszközt, amivel a csapat dolgozott. Ezek voltak tehát a teljesség igénye nélkül felsorolva-: számítógépek, két nagy videókivetítő, hangtorzítók, keverőpult, egy mozgó, dübörgő-dobogó, saját készítésű gépezet, no meg egy horkoló-szuszogó kipreparált ló, mely a földön feküdt.
  
   A produkció kétségkívül a borzalom esztétikájára épített. A hatás valóban döbbenetes volt, de csakis azoknak, akik nem az értelmet keresték benne, hanem átadták magukat emócióiknak. Letompított aggyal és kihegyezett érzékekkel átélni a diszharmóniát és a káoszt - nem éppen egy törikönyves feldolgozása volt ez a világháborúnak.
  
   Üvöltés és sikoly, mormogás és dudorászás, a végtelenségig repetitív ütem- és hangsorok ez még csak bemelegítése volt annak a katarzisnak, melyet az egyre dübörgőbb, sorzatlövést imitáló dobgép, és instrumentális-indusztriális zörejek őrülete utáni visszazuhanás idézett elő. Igen, zuhanás volt ez: a testet-lelket gyilkoló gépek elszabadulása után visszatérés az Emberhez. Az emberhez, aki a saját maga áldozata lett.
  
   A hangok kavalkádjában és a tátongó ürességű csendekben francia nyelvű szöveg kísérte a darabot. Hangzásának puszta szépségén túl nem volt jelentősége a nyelvnek, de a szövegnek valószínűleg igen, hiszen a franciát ismerők egyszer-egyszer felszisszentek az előadás alatt, kíváncsi lennék, vajon min.
   S ha már felszisszenésnél tartunk, említést tennék a mű egy meghökkentő epizódjáról. Ugyanis a gyanútlan publikum huzamosabb időre egy századelei pornófilm nézőseregévé vált. Undort keltő képsorai a boldog békeidőket idézték: földi örömöket, kéjt és bőséget. Émelyítően kövér, pucér nők élvezkedése keszeg férfiakkal - perverzitás Hogy ez túlmutat-e földhöz ragadt jelentésén, döntse el mindenki maga. Szerintem nem szabad túlbeszélni azt, ami magáért beszél. Mindenesetre a műsor egészébe abszolút beleillő borzadály volt ez is. Jellemző az előadásra, hogy egy idő után a film részletei is (ugyanúgy, mint a hangok) önmagukat ismételték ezzel nem ellaposítva, hanem még inkább felfokozva a hatást.
  
   Ettől az előadástól függetlenül is rendkívül érdekes téma a művészeti alkotásokban megjelenő repetitív formulák, illetve erre a repetícióra építkező elsősorban zenei és táncélmények, melyek minden kor minden kultúrájában fellelhetők, s ma is ápolja ezt az élményt a legelőremutatóbb szubkultúra, de erről inkább nem most
  
   Művészi értéknek tartom az előadásban azt, hogy a mű hatására az ember gondolatai felszabadulnak, szabadon asszociál és pillanatokra mindent tudni, látni, de legfőképp érezni vél. Művészetük olyan kényes kérdéseket idéz meg, melyekre nem nyújt választ. Ez a kérdőjel a fogékonyabbakat vitára, véleménynyilvánításra ingerli.
  
   Többek illették a produkciót azzal a kritikával, miszerint, ha nem tudtuk volna, hogy ez a világháború borzalmait festi le, sosem jöttünk volna rá. Meglehet, ám nem is baj, hogy ezt a remek előadást nem szorítjuk bele egy kategoriába, miért ne emelhetnénk fel egy sokkal örökebb érvényű emberi igazságig? És ezt az igazságot találja meg mindenki maga, az ilyen művészi törekvések csak segítenek e monumentális dolgok átérzésében.
  
   Filozófiának tudtam be művészi koncepciójukat, miszerint nem megmagyarázni, értelmezni akarták témájukat, nevezetesen az 1.világháborút, hanem bemutatni az ő szemszögükből, az ő eszközeikkel.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: