hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2007. augusztus 24. péntek   13:18
nincsen hozzászólás

szerző: kd
Kenny Garrett
2007 július 11. Esztergom

  Esztergomban sűrűn jártam gyerekkoromban. Néha megálltunk a párkányi rokonlátogatás előtt, után és serényen csempésztük a csehszlovák gyártmányú légpisztolyokat, ezt csak azért írtam le, mert akkoriban még nem vettem észre milyen egyedülálló hangulata van ennek a városkának. Duna-parti sétány, vár, Bazilika, óváros és mindezek nagyon szép állapotban.
  
  A koncert helyszíne sem volt rosszabb helyen. Egy palota tőszomszédságában, melyet nem kímélt a második világháború, és amit nem rég gyönyörűen felújítottak, nos ott állt a színpad, fölötte a Bazilika, ahol jó pár királyunkat fölkentek. És most népes nézősereg várta egy másik király, a szaxofon koronázatlan királyának fellépését. Azért hogy összekötöttem Garettett Esztergommal, nem semmi, azt hiszem ekkora képzavarral még nem éltem, na mindegy. Egyszóval nagyon szép környezetben volt a koncert, na. Az estét Fábián Juli, feltörekvő jazz énekesnő, és zenekara a Fábián Juli Jazz Riff nyitotta. A zenekarban elég komoly fiatal szaktekintélyek foglalnak helyet, Kaszás Peti dobon, Papesch Péter basszusgitáron, Csejtey Ákos szaxofonon és Bubenyák Zoltán zongorán működött közre. Öt (ez szilvás gombócból is kevés) számot játszottak Methenytől Sealig kicsit újragondolva, átértelmezve. Jól szólt, de még kissé kiforratlan a zenei világ, olyan mindenből egy kicsit, nem mondanám, hogy ilyen hangnemű formációból még nem hallottam egyet sem. Előzenekarnak tökéletesen megfelelt az estére, majd egyszer ráveszem magam és meghallgatok tőlük egy egészestés produkciót, ennyiből ugyanis nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, öt szám éppen csak bemelegítésnek elég. De nem is miattuk utaztunk, hanem a mai jazz egyik emblematikus figurájára voltunk kíváncsiak, ő pedig nem más mint Kenny Garrett. A szaxofonos mogul 1960-as évjáratú, és Miles Davis utolsó szaxofonistája. Valószínűleg itt ragadt rá az a jótékony és kellemes szokása, hogy szarik a közönségre, de ő nem is a hírnévért és a boldog arcok látványa miatt csinálja, hanem olyan lart pour lart muzsikus. Az hallgassa, akit tényleg érdekel milyen ő valójában. Úgy tanultam, hogy az előadó-művész két fajta lehet alapjáraton: a bohóc (ezt nem szó szerint kell értelmezni természetesen)(pl. Bobby Mcferrin) és a varázsló.
  
  Garrett az utóbbi csoportba tartozik, melynek jellegzetessége, hogy saját egyéniségével, művészetével, szavaival emeli föl a közönséget és engedi be a privát kis világába. A varázslót a közönség kutatja, a bohóc többnyire a közönségét keresi. És a két alaptípus közötti különbség semmiféle minőségi, esztétikai differenciát nem takar, ezek inkább emberi tulajdonságok, ha már nagy szavakkal dobálózom, és a leginkább a művész és közönség közti kommunikációban mutatkozik meg. A varázsló a művészetével képes kapcsolatot teremteni, a bohóc egyéb módokon is. Na elég ebből a féltudományos maszlagból, inkább rátérek a koncertre. Felszambázott a zenekar a színpadra, bőgő, dob és billentyű adta a ritmusszekciót.
  Volt a színpadon még egy billentyű, amin később Garrett keresgélte a hangokat, de erről majd később. Megszólalt egy bebop alap, olyan tempóban, hogy én magam az agyamról kászálódtam lefelé, és pár pillanat múlva felcsendült a félreismerhetetlen szaxofon sound, amire csak Garrett képes. Na az első szélütés után, jött ez a második ami pár percre elfeledtette velem hol is vagyok valójában, a szám közepén tértem újra magamhoz. A következő döbbenet a dobos volt, aki nagyon ismerősnek tűnt valahonnan, aztán otthon megnéztem egy régebbi Joshua Redman (ő is egy csapnivalóan rossz szaxis) videót és láss csodát ugyanaz a szemüveges gyerekképű srác püföli a bőröket mint Garrettnél. Olyan dobolás volt, hogy nem hittem a fülemnek. Nincs rá jobb szó, egyszerűen elképesztő volt. De nincs jó ritmus, jó bőgős nélkül. A bőgős erényei a második nótában jöttek elő, egy olyan feszes, dögös groove szólalt meg, hogy a maradék idegsejtem is föladta. Innentől kezdve figyelmem nagy részét a dob-bőgő páros kötötte le. A billentyűs pedig megbízhatóan és elszántan kenegette a harmóniákat izgalmassá és lebegővé téve az alapot.
  
  Azt kell mondanom, hogy egy ilyen zenekarral még a mi St. Martinunkat is izgalmasnak találnám. De szerencsére a mi bongyorink és Garrett között Grand Canyonnyi a különbség. Garrett zenéje egyébként rendkívül eklektikus a jazz és az összes fekete műfaj keveredik némi keleti hatással, mindez nyakon öntve egy zseni bolondériáival és dallamvilágával. Ami a legjobban megfogott az a lassú blokk volt, zongora és szoprán szaxofon főszereplésével. Olyan érzelmekkel telten szólt a cső, hogy rendesen beleremegtem. Aztán kezdődött a koncert hanyatlása, az elején még röhögtem, rájöttem mit keres az a zongorának látszó tárgy a főhős közelében. Garrett kissé megunva saját magát, vagy a koncertet elkezdett pöntyögni a szintin, az elején tényleg mókás volt, hogy összevissza bohóckodik, de amikor ez állandósult elkezdtem magam mellőzve érezni, és amikor már odajutottam, hogy megkérdezzem magamtól: -mit keresek én itt?; vége lett a koncertnek. Furcsa kettőség érzése támadt bennem a koncert után, de mindent egybevéve nekem tetszett, az utolsó néhány percet meg megpróbálom elfelejteni.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. április 15.
Turilli / Lione Rhapsody - 2020.04.15. Budapest, Barba Negra
2020. május 8.
Joe Satriani - 2020.05.8. Budapest, Barba Negra Track
Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Myrath, Eleine
Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves
Marko Hietala, Oceanhoarse
Dream Theater
Darkest Hour, Fallujah, Bloodlet, Une Misére, Lowest Creature
Vinnie Moore
Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe
Maxxwel, CoreLeoni
 kiemelt 
Carl Palmer’s ELP Legacy az A38-on
  
Carl Palmer, minden idők egyik legnagyobb elismerésnek örvendő dobosa küldetésének tartja, hogy újabb és újabb generációkkal ismertesse meg azt a komplex és különleges progresszív rockzenét, amit egykori zenekara, az Emerson, Lake & Palmer alkotott

Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
A CONCERTO Music bemutatja: The Epic Apocalypse Tour 2020
Pineapple Thief- 2020. 11.10.
HOBO 75
 friss hozzászólások 

Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 levi fantasy    mr.big    apokalipszis    code    für anikó    tango underground    crusted    twitter    root    rosie huntington-whiteley    balaton sound 2012    sigh    pi élete    candlemass    demonica    lendvai lilla    cseh tamás    gurd    our existence is punishment    the get up kids    new model army    tiga    gathering    necropolis    jack  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!