magazin [fesztivál] 2007. augusztus 20. hétfő 14:39
nincsen hozzászólás
szerző: Sőrés ZsoltIX. Nemzetközi Performance és Nehéz Zenei Fesztivál 2007. Augusztus 24-26. Szentendre
Augusztus 24. péntek 23.30, Csőszínpad
izo-fr
Kovács Zsolt gitár, elektronika stb. Sőrés Zsolt mélyhegedű, egyedi készítésű- és áramkör-átalakított hangszerek, elektronika, hang stb. Tóth Pál elektronika stb.
Az izo-fr trióformációt Kovács Zsolt, Sőrés Zsolt és Tóth Pál (Én) alapította 2001 nyarán, bár a csoport tagjai között már régebbi keletű az együttműködés. Sőrés és Tóth az 1990-es évek második felétől már több ad hoc-jellegű koncertet adtak együtt, Tilos Rádióbeli műsorukban, a No Wave/Self-Organazing Chaos című programban pedig gyakran voltak hallhatóak közösen improvizált, élő soundscape-jeik. Kovács és Sőrés, vagyis a s.k. duó pedig az utóbbi években dolgozik együtt különböző, nemzetközi összetételű improvizatív zenei együttesekben is (Abstract Monarchy Trio, Budapastis, Spiritus Noister stb.), amelyekben a hangszeres metazene különböző kifejezési formáit keresik. Az izo-fr zenéjét alapvetően az elektronikus hangzás, a számítógépen generált hangfolyamok, konkrét zenei reciklusok és a környező akusztikus tér zörejeiből, a húros és egyedi készítésű-, áramkör-átalakított hangszerek hangjaiból összeálló textúrák sokszoros rétegzettsége jellemzi. Az izo-fr produkcióiban leginkább a hosszabb folyamatokban való gondolkodás érhető tetten, ahol a dinamikai és a strukturális értelemben is szélsőséges, szokatlan hangzások mozgása során a hagyományos hangszerek nem hagyományos hangjai az előzőekben már digitálisan és az élő koncerthelyzetben kontaktmikrofonokkal előállított szekvenciákkal szervesülnek. Az akusztikus szabadimprovizáció általános tendenciái mellett, az izo-fr zenei dramaturgiájában egyaránt hangsúlyos az elektronikus zenében jelentkező ún. hurkolás (looping) és az ismétlés technikája is, amely itt kölcsönhatásban van az improvizáció spontaneitásával, egyúttal az adott pillanatban létrejövő új hangzások beépítésével a formálódó zenei szövet egészébe. Az együttes legutóbb nagy sikerrel lépett fel a krakkói Audio Art Fesztiválon.
Augusztus 25. szombat 19.00, Nagyszínpad
Dragibus
Lore, a Zsiráf ének, kis ütőhangszerek Franq Rythmo dobok, brikolázs-ütőhangszerek, játékok, elektronikus effektek Mami Chan billentyűs hangszerek, music box, ének Croco Bello gitár, zaj
A Dragibus lolita art punk együttes Párizsból, amelynek zenéje az elektro pop-rock stílusban feldolgozott, eltorzított gyerekdalok bizarr előadásán alapul. A zenekart, amelyben a francia underground szcéna több neves tagja (Leo, a Robot, Marcel, a Nyúl, Pingvin Úr, Anne Gourault illetve nálunk a Szelevényi Ákos együtteséből ismert Quentin Rollet is) megfordult, Lore Bargés és Franq de Quengo alapította 1995 végén. Dalaik nagyon sajátos keverék formájában vezetnek keresztül bennünket az 1960-as évek pop-kultúráján, az 1980-as évek szintimelódiáin, a rajzfilmzenéken és a világ legkülönbözőbb tájairól származó, mindig eredeti nyelven előadott (!) hagyományos vokális gyerekzenéken (Magyarország, Olaszország, Anglia, Alaszka, Japán, Izland, Brazília, Spanyolország stb.) egy kis örömteli kísérletezéssel, a pszichedélia és a trash-zaj art brut dada-tekintetével áthatva. Az együttes olyan egyedülálló pop-utazásra hívja kicsi- és felnőtt gyermek közönségét, amelyben a retrofuturista gyerekslágerek és megzenésített versikék leromlott-egyedi hagyományos és átalakított dobokkal, különös ütősökkel, divatjamúlt billentyűs hangszerekkel és szintetizátorral, kemény rockgitárral, olcsó effektekkel, elektronikus gyermekjátékokkal, zajforrásokkal, szokatlan hangmintákkal és Lore utánozhatatlan gyermeki-lolo énekhangjával olvadnak össze egy végtelenül humoros, groteszk koncertté, szürreál-naiv színpadi játékukkal kiegészülve pedig üdítően beteges underground voltaire-i kabaré varietéig.
A Dragibus 2002-től a Cirque Electrique (Elektronikus Cirkusz) társulatával is rendszeresen hoz létre produkciókat. Emellett Lore-nak az elmúlt években több önálló kiállítása is volt Párizsban és Tokyóban, míg Franq szoros kapcsolatokat ápol, együttműködik a marseille-i székhelyű, független Le dernier cri (Az utolsó kiáltás) nemzetközi multimediális-zenei-képzőművészeti csoporttal, akik Hôpital Brut (Nyers kórház) címmel ultraradikális képregény-magazint adnak ki és készítenek hardcore-animációs filmeket. Franq emellett 1996 óta a legendás párizsi Bimbo Tower nevű alternatív lemez-, könyves-, dvd-, képregény- és kütyübolt létrehozója és vezetője is, valamint 1999 óta az Autobus kiadó irányítója, amely többek között 2000-ben egy reprezentatív, dupla audiovizuális albumot adott ki a Vajdaságban viszonylagos elfeledettségben élő avantgárd zeneszerzőtől, Király Ernőtől. Legutóbbi lemezük 2006 őszén jelent meg Párizsban, Mascarade címmel.
A zene tényleg mindekié, az experimentális zene is. Bizony, van, ami akár a gyerekeké is. Gondoljunk csak bele: a kicsiket is körülveszi egy sajátos zörejkörnyezet, fantáziavilág. Miért maradna feldolgozatlan? Igazán szép gesztus, ha ebbe őket is beavatják []. Nekik is lehet »underground zenéjük«, nem? A kis közönség hallhatóan értékeli, akkor is, ha a (dob+játékhangszerek kísérte) dalok csak ritkán szólalnak meg az anyanyelvükön (legtöbbször franciául, magyarul, arabul, angolul). Nem vagyok ám meglepve, emlékszem, óvodás koromban nem értettem, hogy Halász Judit miről énekel (pedig magyarul volt), mégis nagyon élveztem. Többek között fantázia kérdése, ez pedig ebben a »szubkultúrában« nem szokott gond lenni. Nagyon szórakoztató felnőttfejjel is, ha látnám őket színpadon (jelmezekben szoktak fellépni, pl. elefántnak vagy nyuszinak öltözve, semmi playback), komolyan elhinném, hogy olyan mesefigurák zenélnek, akiknek világuk, humoruk, egyéniségük van []. (R. R. Habarc, Ultrahang.hu)