hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2007. augusztus 6. hétfő   17:43
nincsen hozzászólás

szerző: Barna
Kaltenbach Open Air 2007 - 2.nap
2007. július 13-14., Spital Am Semmering

  A Dark Funeral fagyos északi black metal-jára sikerült magunkat álomba ringatnunk, de nem volt igazán nyugodt éjszakánk. Meg kellett tapasztalnunk, hogy az egész éjszaka folyamatosan hőbörgő és zenét bömböltető (ráadásul Six Feet Under-t) nyugati szomszédaink nem éppen a jól neveltségükről és a mások iránt tiszteletükről híresek. No meg ezek mellé a napközbeni meleg idő után olyan hideg lett éjszakára, hogy majdnem megfagytunk. És belülről is nedves volt a sátor a nagy páratartalomnak köszönhetően. De ilyen apróságok nem hátráltatják meg a kitartó metal rajongót, így ezek után újult erővel vágtuk bele magunkat a második nap eseményeibe.
  
  A napot egy kis sétával kezdtük a közeli Spital Am Semmering falucskában, amely újfent tanúskodott róla, mennyivel szebb és tisztább egy osztrák település, mint egy magyar vidéki falu. A kellemes és fárasztó séta után visszabaktattunk a koncertek helyszínére, ahol éppen az Infestigation fellépése kezdődött. A technikás death metal-t játszó banda egy nagyon jó koncertet adott, nem gondoltam volna, hogy az ismeretlenség homályából előlépve egy kis osztrák zenekar ilyen kellemes meglepetést fog okozni. Komplex felépítésű számaikban a brutalitás és a progresszivitás egységet alkotott, a dallamos gitárszólók pedig tovább árnyalták megkapó muzsikájukat. Az összetett dalszerkezetek ellenére a fogósság is megvolt dalaikban, így egy nagyon kellemes előadást láthattam az Infestigation-tól. Amilyen jól kezdődött, olyan jól is folytatódott a nap felhozatala. A Distorted Impalement közvetlenebb death metal-ja is könnyen utat talált füleimhez. Súlyos groove-okkal megpakolt, hardcore-os elemeket is tartalmazó death metal-t kaptunk, erőteljes Dying Fetus hatásokkal felvértezve. Agresszív zúzdájuk jó hallgatnivaló volt, bár a dalszerkesztés és az eredetiség terén még lenne mit tanulniuk.
  (Barna)
  
  A német Wolfchant minden olyan elemet felvonultatott, amelyek nélkülözhetetlenek egy Finntroll vagy éppen egy Ensiferum lemezen, tehát folk metalt hallgathattunk német módra. Ahogy mifelénk, úgy Németországban is nagy népszerűségnek örvend a műfaj, volt is nagy össznépi mulatság a fellépésük alatt. A zenével magával nem volt sok gond, csupán annyi, hogy az egyik fülemen bement, a másikon kijött mire vége lett a koncertnek, már nem emlékeztem semmire.
  
  Sajnos ugyanezt kell írnom a Darkfall esetében is, azzal a különbséggel, hogy itt a folk metalt göteborgi (ihletésű) metal váltotta fel. Mivel utóbbi is egy meglehetősen elcsépelt műfaj, vagy az új elemek beolvasztásával, vagy kiugró számok írásával lehet elmenekülni a szürkeségből. Úgy tűnik, a Darkfall jól érzi magát ebben a viszonylagos középszerben, csak hát kérdés, közelebb merészkednek-e valaha az első vonalhoz, vagy maradnak továbbra is egy helyben. Jól zenéltek, csak hát felejthető produkciót nyújtottak.
  
  Aki fájlalta a Napalm Death elmaradását a fesztiválon (valószínűleg sokan voltunk ilyenek), azt némileg kiengesztelhette a Mastic Scum nem túl hosszú koncertje. Igaz, annyi grind elemet nem tartalmazott zenéjük, mint a legendás brit csapaté, azért a brutális hangzás és az énekes Barney-szerű orgánuma mind-mind a hasonlóságot erősítették. Pár crust ütem erejéig az Extreme Noise Terror neve is felsejlett, nem kis örömömre. A hangzás is kielégítő volt, tehát jó teljesítményt láthattunk a verőfényes napsütésben.
  (Eugene)
  
  A szlovák Sanatorium kíméletlen death metal-t játszik, erről már a koncertjük első másodperceiben meggyőződhettünk. Az általában gyors és brutális őrlésekre épülő számokat Martin jellegzetes hangján röfögi végig. Ezekkel az összetevőkkel nincs is semmi baj, azzal már annál inkább, hogy nincsenek fogós momentumok, karakteres számok, azaz olyan dolgok, amik kiemelnék őket a több tucatnyi átlagos aprító death metal banda köréből. Így egy elég szürke produkciót láthattunk, amit az elég gyér hangzás sem tett élvezhetőbbé. Azért az utolsóként elhangzó Oral Fistfuck egész jó kis szerzemény, jó zárásnak bizonyult a fellépésük végére.
  
  Újabb death metal bandával folytatódott a fesztivál, méghozzá a spanyol Avulsed lépett a színpadra. Ezek a madridi arcok már régóta nyomják a kompromisszumok nélküli muzsikát, és nagyon jó lemezeket is tettek le az asztalra. Változatosnak mondható keretek között művelik a műfajt, a fogós riffek, a tempóváltások és az itt-ott felbukkanó lazább gitártémák nagyon fel tudják dobni a zenéjüket. Az öttagú zenekar igazi spanyolos temperamentummal vezényelte le a ráadásokkal együtt majdnem egy órás koncertjét. A szembe sütő késő délutáni napfény aranyló sugarai között játszották brutális, véres eseményekről szóló dalaikat. Dave Rotten énekes kitett magáért, izzadságban fürödve hörögte végig az Avulsed számokat. Cabra és Juancar gitárosok is intenzíven pengették a remek témákat, valamint a ritmusszekció is odatette magát Tana basszer és Ricky dobos személyében. Mondjuk Tana az egyik szám alatt eltűnt a színpadról valamilyen be nem jelentett oknál fogva, de két szám után visszatért, és tovább folytatta basszusgitárja bűvölését. Az eddig kiadott négy lemezük mindegyikéről játszottak, így volt például a Stabwound Orgasm-ról a címadón kívül a Blessed By Gore, az Exorcismo Vaginal, az Eminence In Putrescence-ről a Sweet Lobotomy. Elhangzott a Yearning For The Grotesque-ról a Devourer Of The Dead, a Wormeaten és a Sick Sick Sex, a Gorespatted Suicide-ról pedig a címadó mellett a Let Me Taste Your Flesh és a Burnt But Not Carbonized. Ezeken kívül kaptunk egy Exodus feldolgozást a Piranha képében és egy spanyol nyelvű számot is. A hangzás ugyan nem volt a legjobb, de ez nem akadályozott meg abban, hogy a tűző napon zúzzam végig a mediterrán belezők koncertjét. Szóval az Avulsed is egy remek bulit adott a Kaltenbach-on!
  (B.)
  
  A nyakamat teszem rá, hogy a Setherial sem uzsonnaidőben szeretett volna játszani, de hát a sorrend az sorrend. Ugyanaz volt tehát a helyzet, mint a Sarkom esetében, azzal a különbséggel, hogy a Setherial jobban megfogott. Ebben nagy szerepe volt a hangzásnak, a Dark Funeral-hoz képest ezerszer jobban szóltak, de alkalmanként még így is fülelni kellett, mit játszik a gitár. A jó témáik meglehetősen magas aránya azt eredményezte, hogy végig ott álltam a színpad előtt, a távozás gondolatát messze elkergetve. A zene-külsőség arány náluk kiegyenlítődött: a méretes szegecseket, töltényöveket ezúttal megfelelően ellensúlyozta a muzsika. Noha nálam a Marduk A svéd black metal csapat, a Setherial sem vallott szégyent.
  (E.)
  
  Az öttagú amerikai Waco Jesus színpadra lépésekor még azt hittem, hogy elmebeteg grindcore muzsikát fogok hallgatni az elkövetkezendő háromnegyed órában beteg show elemekkel tarkítva, de ez nem teljesen így alakult. Az előzetesen elképzelthez képest szolidabb muzsika áramlott a hangfalakból, persze azért még így sem kell popzenére gondolni. Death/grind muzsika volt hallható, de egész sok fogós és jó téma is megütötte a fülemet koncertjük alatt. Jó kis középtempós döngölések éppúgy előfordultak, mint gyors tekerések. A San Antonio Spurs kosárlabdacsapat zenekarilag módosított mezeiben fellépő tagok biztosan a csapat idei NBA bajnoki címe előtt tisztelegtek, egyébként cicomáktól és látványelemektől mentesen prezentálták dalaikat. A nézőtéren azonban ment az ökörködés, pár idióta arc gázmaszkban pogózta végig a koncert nagy részét a melegben. A látottak alapján elmondható, hogy a fesztivál többi fellépésétől eltérően elég nagy bemozdulás volt a Waco Jesus számokra. Összességében annyira nem fogott meg az amerikaiak zenéje, de a kicsit gyenge hangzáskép ellenére is egy élvezetes előadást láthattam a scum grinder”-ektől.
  (B.)

  A német Holy Moses-nek különös jelentőséggel bírt ez az este, hiszen itt ünnepelték a zenekar 25. születésnapi buliját. Ennek megfelelően volt rajongók és barátok színpadra engedése, együtt headbangelés, sűrű köszönetnyilvánítások és koncerteken ritkán játszott számok. Az össznépi fináléban pedig több banda tagjai is fenn álltak a pódiumon, és együtt énekelték Sabina Classen énekesnővel a Too Drunk To Fuck című örökbecsű szerzeményt. A Holy Moses egyébként thrash metal-t játszik, és a negyed század alatt már elég sok lemezt kalapáltak össze. Eddig nem igazán hallgattam még a zenéjüket, de itt elég szürkének ás átlagosnak tűntek az egymás után lejátszott, hasonló felfogásban és dalszerkezetekben íródott szerzemények. Sajnos az egyéniség hiánya is feltűnt az egy kaptafa riffek hallgatása közben, és engem Sabina énekhangja is nagyon irritál. Ezt mondanám zenéjük kulcsmomentumának is: aki el bírja viselni ezt a magas reszelős hangot, annak bejöhet a Holy Moses thrash muzsikája. Ettől eltekintve jó koncertet láthattunk, hangulatilag mindenképpen dobott rajta a jubileumi alkalom. Sabina igazi frontember, minden szám közben beszélt a közönséghez. Egy fiatal sráctól az életkorát is megkérdezte, és mikor kiderült, hogy egy 17 éves ifjonccal van dolga, hozzáfűzte, hogy a következő szám akkor íródott, amikor még meg sem született a srác. A többi zenész hozta az elvárható formáját, de nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt: ez elmondható Michael Hankel gitárosról, Olivier Jaath basszerról és Atomic Steiff dobosról is. Tehát egy korrekt koncertet adott a Holy Moses az évfordulójuk alkalmából, de engem nem tudtak megnyerni zenéjükkel.
  (B.)
  
  A Kampfar legutolsó albumáról, a Kvass-ról olvastam ledorongoló és dicsérő recenziót egyaránt, úgyhogy nem igazán tudtam, mire számítsak tőlük. A fénytechnika takarékra vételével (csak a zöld szín volt uralkodó), és a füstgép alapos beízzításával eszményi környezetet varázsoltak a norvég csapatnak a szervezők, s ha ehhez még az esti, 10 Celsius fokot is hozzávesszük: igazán otthon (vagyis az erdőben) érezhette magát a Kampfar. Otthon is érezte: az énekes Dolk például a tőle megszokott nyelvöltögetéssel, s fenékriszálással járult a mikrofonhoz, de a többiek is szemmel láthatóan jól érezték magukat. A műsor eleje sokat sejtetően kezdődött, az első három szám abszolút elnyerte a tetszésemet, de ezután az önismétlés mocsarába léptek, s nem is tudtak belőle kikászálódni. Egyszerűen nem tudták tartalommal megtölteni ezt az amúgy jéghideg, erdőmélyi zenét, nem hallottam az igazán jó számokat. Lehet, hogy Dolk enyhíteni igyekszik a muzsika komolyságát a fentebb említett tevékenységeivel, de ez egyszerűen visszafele sül el. Egy Finntroll-hoz mondjuk sokkal jobban illene ez a mókázgatás, de a Kampfar-hoz nem. Persze ez a személyes véleményem, nem muszáj egyetérteni. Az viszont tény, hogy a koncert után nem kaptam kedvet hanghordozóik azonnali beszerzéséhez, ehhez azért lényegesebben többet kellett volna nyújtaniuk.
  (E.)
  
  Részemről elég nagy várakozás előzte meg a Vader fellépését, hiszen a lengyel alakulat a legjobb death metal bandák közé tartozik. Tavaly decemberben egy remek koncertet adtak a Kultiplexben, így most is bíztam a csúcsminőségű előadásban. Meg aztán a Vader tényleg egy pódiumra termett banda, élőben ritkán szoktak hibázni. Most azonban egy kisebb malőr csúszott hadigépezetükbe, ugyanis technikai problémák szabotálták a koncertjük maximális élvezhetőségét. Az még hagyján, hogy óriási csúszással tudták csak elkezdeni programjukat, de közben is ki-kihagyott Peter gitárja. A kábelekkel (is) lehetett valami gond, mert a várakozás percei alatt egy szegény technikus rohangált fel-alá a színpadon, és húzogatta ide-oda a kábeleket. A késés miatt 20 perccel megrövidített műsoruk azonban így is zseniális volt. A rendelkezésükre álló 40 percben a tőlük szokásos minőségben, vehemenciával és pontossággal játszottak. A kirobbanó energiát messziről is érezni lehetett, csakúgy, mint a nagyfokú profizmust. Elképesztő erővel dörrentek meg a Vader szerzemények, Mauser és Peter vadul tekerték a gyilkos riffeket, Novy a basszusgitárját nyűtte, és Daray dobos püfölte az elképesztő tempókat. A koncert alatt hallhattuk az Impressions In Blood című új albumról a ShadowFear, a Helleluyah!!!, a Predator és a Warlords című számokat, a The Art Of War mini CD-ről a This Is The War és a Lead Us!!! hangzottak el. A Revelations-t az Epitaph, a Litany-t a Wings képviselte. Az elmaradhatatlan Carnal-t is eljátszották a Black To The Blind-ról az album címadójával együtt, és a műsorba még a Sothis fért be a De Profundis-ról. Tehát így is kaptunk egy óriási energiabombát, de a technikai problémák miatt most azért nem volt tökéletes a produkció. A budapesti koncertjük emiatt jobban tetszett, de ez nem a zenekaron múlott. Legközelebb remélhetőleg tökéletes technikai körülmények között láthatom őket!
  
  A The Haunted koncertje zárta a fesztivált, és előzetesen nem gondoltam volna, hogy a hajnali kettőkor elkezdődő koncert ekkorát fog ütni. A svéd thrasher-ekhez már volt szerencsém ez év májusában a Kultiplex-ben, és ott is egy remek bulit adtak. Azonban érzésem szerint itt túlszárnyalták a budapesti fellépésüket! Olyan kristálytiszta és erőteljes hangzással dörrentek meg a The Haunted számok, mintha CD-ről szólnának. Peter Dolving is józanabbnak tűnt, mint legutóbb, többet is kommunikált a közönséggel a számok között, valamint nem mellékesen remekül énekelte és üvöltötte a dalokat, hiba nélkül reprodukálta a lemezre felvésett énektémákat. A többi zenész is első osztályúan muzsikált, de hát ezen nem is lepődhetünk meg olyan giga zenészek esetében, mint az ex-At The Gates-es Anders és Jonas Björler és Patrik Jensen gitárosok valamint Per Möller Jensen dobos. Thrash metal orgiát varázsoltak hallójáratainkba ezek a nagyszerű muzsikusok ebben a hajnali órában. Egy furcsaság is színesítette a koncertet: egyszer csak elkezdtek felmászni egyesével a közönségből a lányok a színpadra a számok alatt, hogy pár fejrázást és erotikus tánclejtést követően átöleljék Peter-t és levonuljanak a színpadról. Ebben a biztonsági emberek is asszisztáltak, de szerintem nem igazán illett egy vadóc thrash metal koncertbe ez a megmozdulás. Ettől függetlenül maximális elánnal előadva pörögtek a durva és egyben dallamos szerzemények. Itt még a The Dead Eye lazább dalai is bejöttek: úgy, mint a The Flood, a The Fallout, a The Medication, a The Reflection, a The Drowning, a The Prosecution és a The Guilt Trip. A rEVOLVEr-ről hallhattuk a No Compromise-ot, a videóklipes All Against All-t, a zseniális megtördelt riffel ellátott 99-t és a szintén zseniális Abysmal-t. A One Kill Wonder-ről szokás szerint a D.O.A.-t játszották el, míg a The Haunted Made Me Do It-ról a Dark Intentions/Bury Your Dead, a Hollow Ground és a Trespass kényeztette hallójáratainkat. A The Haunted című első albumról sajnos csak az In Vein-t idézték meg, a kimaradt Hate Song-ért jár egy fekete pont. Így is egy bámulatos előadást láthattunk, nem gondoltam volna, hogy a pesti koncert után egy még jobb The Haunted koncertet láthatok idén. A Kaltenbach egyik fénypontja volt Peter Dolving-ék záróakkordja, így a végén egy hatalmas csattanóval ért véget a fesztivál. Máris várom a következő The Haunted koncertet!
  
  A The Haunted fellépésének végeztével fáradtan, de teljes elégedettséggel sétáltunk vissza a sátrunkhoz. Éjszaka ugyan szinte egyáltalán nem tudtunk aludni osztrák barátaink részeg duhajkodása miatt, folyamatosan hallani lehetett a részeg ordibálást és tébolyodott hörgéseket a sötét éjszakában. A Bier, bier! felkiáltásokból már tényleg herótom lett a végére
  
  No de az a lényeg, hogy egy remek fesztiválélménnyel indulhattunk útnak másnap reggel, és dél körül már saját otthonunkban hajthattuk álomra fejünket. Összességében pozitív mérleget vonhatunk az idei Kaltenbach-ról: rengeteg nagyon jó koncertet láthattunk, többnyire igényes hangzással és minőségben, pompás környezetben. Késések sem sűrűn fordultak elő, egyedül a Vader-nél akadtak komolyabb technikai problémák. Mindenképpen megérte ellátogatni a szomszédos Ausztriába, és ha jövőre is ilyen jó lesz a felhozatal, újra ott leszünk!
  (B.)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Kaltenbach Open Air

 programajánló: 
2024. november 22.
Swing à la Django & Kozma Orsi koncert
2024. november 23.
Hollywood Undead, Sleeping Theory
2024. november 25.
Metallica program az Apocalpytica-tol a Barba Negra Red Stage-en
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Sepultura, Jinjer, Obituary, Jesus Piece
METZ a Turbinában: Egy korszak lezárása
Accept, Phil Campbell And The Bastard Sons
Starset- Az Immersion: The Final Chapter turnéval hódították meg a Barba Negrát
Dalriada 20 / Nevergreen 30
A Dream Theater és Mike Portnoy újra együtt – Egy legendás történet újraírva
Lindsey Stirling Budapesten
Bryan Adams az MVM Dome-ban
A metalcore új hulláma: Imminence, Aviana és Allt fergeteges koncertje
 kiemelt 
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
  
Tengerentúli extrém metal csomaggal kínál túlnyomás elleni szelepet a karácsonyi készülődés / őrület közepén Concerto Music

Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
Wheel, Múr: izgalmas és feltörekvő zenekarokat hoz idén a progmetal Mikulás
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 satelles    edvard munch    micah sloat    zsákbamacska    oranssi pazuzu    queen    napalm death    balatoni boli    nucleanus    morgan freeman    necropolis    marco mendosa trio     piknik park    benedict cumberbatch    absu    k.i.z.    lendvai lilla    paul anka    isis    agregator        stardrive    raunchy    vasárnapi gyerekek    amoral  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!