hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [pályázat]  2007. július 31. kedd   13:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Még két hétig forgathatsz!
Leadási határidő: 2007. augusztus 15.

  Két hét múlva, augusztus 15-én lejár annak a rövidfilm pályázatnak a beküldési határideje, melyet az AXN akció- és kalandcsatorna a UPC kábeltelevíziós szolgáltatóval közösen hirdetett meg tavasszal, így érdemes igyekeznie mindazoknak, akik szeretnék megnyerni az első díjazottnak járó 10.000 eurós fődíjat, és szívesen elutaznának Hollywoodba, hogy ellátogassanak a filmkészítés egyik fellegvárába, a Sony stúdióiba is. A pályázatra bárki beküldheti, bármilyen témájú és tartalmú, 1 és 7 perc közötti időtartamú kisfilmjét.
  
  A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai Andy Vajna producer, Török Ferenc, a Moszkva tér és a Szezon rendezője, valamint a számos díjat nyert Taxidermia alkotója, Pálfi György. Mindhárom filmes személyiség örömmel vállalta a zsűritagságot. Andy Vajnának szívügye a fiatal filmesek jövője. Értékes kezdeményezésnek tartom ezt a pályázatot, melynek során a fiatalság bemutathat valamit a tudásából, tehetségéből. válaszolta a nagy múltú producer.
  
  Török Ferenc elmondta, hogy diák korában mindig valami hasonlóra vágyott. Nagy lehetőség ez a pályázat fiatal filmeseknek. Komoly pénzdíj, nemzetközi televíziós megjelenés, hollywoodi utazás. Sajnos kevés az olyan kezdeményezés, ami a fiatal filmesekre koncentrál. nyilatkozta.
  
  Pálfi György a következőképp indokolta, miért is vállalta el a felkérést: Mert a Török már elvállalta, és mondta, hogy menjek én is... Komolyan: akkor döntöttem el, amikor láttam, hogy bárki nevezhet a filmjével, és ebben nincs megkötés. Szerintem mindenkinek megvan a lehetősége - ma már a digitális kamerák és vágóprogramok korában -, hogy filmben fejezze ki magát. Nem kell hozzá pénz, csak lelkesedés vagy elhatározás.
  
  Most, hogy közeleg a pályázat beküldési határideje, kifaggattuk a zsűritagokat, milyen tanácsokkal segítenék a pályázókat. Andy Vajna szerint minden filmmel kapcsolatban az a legalapvetőbb kérdés, hogy az alkotó megtalálja-e a hangot a közönséggel. Fontos, hogy a néző megértse, amit a filmkészítő el szeretne mondani. vélekedik a filmkészítés buktatóiról a nagy múltú producer.
  Kisfilmet persze nem könnyű készíteni. Nincs elég időd, hogy hömpölygő történeteket mesélj, nagyon koncentráltan kell gondolkodni. Sokszor csak egy vicc vagy egy gondolat fér bele ebbe a pár percbe. Ha az mégis valami eredeti, akkor nagyobbat szólhat, mint egy kilencven perces játékfilm. mondja Török a műfajról. A legnagyobb nehézség talán a csattanó. Mivel röviden kell fogalmazni, mindenképpen kell egy töréspont, ahol megfordul a történet. Ha nincs csattanó, akkor a poén hiányának kell nagyon erősen meglennie - pl. egy nagyon erős közeg, nagyon pontos felmutatása. avatja be a filmkészítés mikéntjébe a szárnypróbálgatókat Pálfi.
  
  Mindhárom filmes egyetért abban, hogy manapság az internet nagy szerepet játszik abban, hogy a kisfilmek egyre népszerűbbek, s remélik, hogy talán a televíziók is újra felfedezik ezt a műfajt.
  
  Szeptember folyamán Budapesten megrendezik az első, UPC-AXN Rövidfilm Fesztivált, ahol a közönség megnézheti a legjobb kisfilmeket, és persze az is kiderül, hogy ki a nyertes. A fő díjazott a pénzjutalmon és az utazáson kívül nemzetközi népszerűséget is nyer, hisz a legjobb kisfilmeket a csatorna az egész közép-európai régióban, így Magyarországon kívül Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában is műsorra tűzi.
  
  A pályázat részletei a www.upc-axnfilmfestival.com weboldalon olvashatóak, ahol kedvcsinálóként megtekinthetőek az AXN latin-amerikai filmfesztiváljának tavalyi legsikeresebb alkotásai is.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A pályázat részletei

 programajánló: 
2024. október 5.
Normandie + Our Last Night a Barba Negra Red Stage-en
2024. október 6.
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. október 9.
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Budapestre érkezik a MERITA-projekt Európa válogatott vonósnégyeseivel
Rekordszámú jelölés érkezett a Prima Primissima díjra
Négy magyar munka is díjat kapott a legrangosabb designversenyen
drMáriás - A belső emigráció képei
Megelevenedik a középkor Zsámbékon
26. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál
„A Fonó nem a független szcéna egy kalandja, hanem maga a nemzeti kultúra”
Ismerd meg a színfalak mögötti világot! – Müpa Egyetemi Nap 2024
Mi a csoda? Ebru és karagöz a Múzeumkertben
 kiemelt 
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
  
A svéd Imminence az alternatív metalcore műfajának egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát

Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
IST IST: Light A Bigger Fire tour - Manchestertől a Dürer Kertig
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 job for a cowboy    brainlust    leaner    Üllői Úti fuck    los vegas    x-men    paul rudd    kobalov    killswitch engage    katatonia    stone sour    csak szexre kellesz    billy talent    csányi sándor    colin hanks    izegrim    spirits    the dillinger escape plan    story of the year    yellow spots    d-a-d    cadik    jávorszky    cowboyok és űrlények    borlai gergő  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!