hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2007. július 31. kedd   11:40
nincsen hozzászólás

szerző: ArmaGedeon
Type O Negative
2007. július 2. Petőfi Csarnok

  Na tessék! Az egyszeri zenefaló hogy tud vigyorogni örömében, amikor megtudja, hogy két nagyra becsült kedvence is fellép egy azon este; aztán ugyanolyan könnyedén csusszan ki a cifra anyázás, midőn kiderül, az egyik banda gyengélkedésre hivatkozva inkább otthon marad, és vizesborogatnak
  
  Még jó, hogy nemrég nálunk járt a W.A.S.P., és volt szerencsém megtekinteni őket. Nem láttam magam körül a focivébék elvesztett döntőjéhez hasonlatos sírás-rívást, ami csak arra enged következtetni, hogy bizony nem Blackie mókus két szép (?) szeméért gyűlt össze a félháznyi sereg. Hanem Peter Steele mackóbrummogásért, a My Girlfriends-ért és a többi. No, ez utóbbi nem is volt, és az egy-agyonjátszott-klipért-zenekart-istenítő 16 éves kiscsajok biztosan vénájukat reszelték valamelyik sarokban. Aki pedig hithű Gót Ica, az úgyis legyint, nehogymá egy rózsaszíncicás MTV-sláger legyen a Várva Várt Szám! És valószínűleg nem is ők azok, akik azt gondolják magukról, ők lennének Lestat vámpír szegecses-öves, martensbakancsos leszármazottai; mert igenis jól tudják, hogy Armani öltönyben is lehet Type O-t hallgatni. Legfeljebb belerohad az ember az ötvenfokos PeCsa-teremben
  
  Én azért szívesen elnéztem volna újfent az amerikai rockoperaház fantomját (gy. k.: Blackie Lawless W.A.S.P.-főnökúr), mert azért senki ne mondja nekem, hogy egy Animal (Fuck Like A Beast) vagy egy I Wanna Be Somebody nem késztet heveny fej- és tappancs-mozgásra! No, de sebaj, W.A.S.P.-ék megígérték, hogy ősszel visszatérnek hozzánk, az ígéret meg szép szó, mint tudjuk. Semmi cicoma nem jellemezte a színpadképet, a mélyzöld szín uralkodott, ahogy a lemezek borítóin; hozzá teszem, azt szerintem mindenki sejtette, hogy nem trabantkék fénnyel megvilágított háttérvásznat húznak fel a budapesti állatkertben nemrég világra jött kis orrszarvú fotójával Volt némi mozgalmi-jellegű intro, aztán arcunkba hajították a We Hate Everyone című hardcore-os, speed metálos himnuszt, ami pedig köztudottan nem a brooklyni csecsemők kedvenc altatódala. Itt hadd jegyezzem meg, hogy jóllehet az albumokon sokkal inkább az ólomlassú doom eposzok dominálnak, ezen koncert a punkos düh jegyében fogant sajnálatomra, mert számomra ezekben vajmi kevés az tipikus, sötét érzelmi töltet tájpó-módra.
  
  Peter Steele. Mikor az énekes valamikor a kilencvenes évek közepén belelógatta farkát az egyik vezető erotikus magazin kamerájába, hamar egyfajta szex-ikonná vált, s noha nem csupán ennyit tett le az asztalra, de ne is kerteljünk: a közönség szebbik nem-részlege őmiatta (is) fizette ki a nem éppen kisfröccsnyi jegyárat. Ám az egykoron Hammond-orgona méretű felsőtesttel rendelkező, baltával faragott állkapcsú frontember most akképp festett, mint egy durcás, kákabélű szobafestő, aki épp leesett a létráról. Arra azért nem számítottam, hogy vigyorogva fogja énekeltetni a publikumot, mint Pataky Attis, de amikor jó néhány számnál enerváltan huppant le egy székre, az eset kérdőjeleket rajzolt képregény-buborékba. Hangja egyébként rendben találtatott, de mindvégig az apátia szürke fátyla ült vonásain. Oké, Mick Jagger is megmondta, hogy 40 évesen esze ágában sem fogja százezredjére elnyomni a Satisfactiont a többit már tudjuk.
  
  Így aztán a látványelemet mindenképpen a Neander-völgyi-kinézetű billentyűs (Josh Silver) jelentette, aki az ultra-primitív és ultra-dühös Kill You Tonight-ot hörögte végig, ahogy kell. Egyébként Kenny Hickey gitáros pedig szinte ugyanannyit énekelt, mint Steele; már a Bloody Kisses korongon feltűnt remek orgánuma. Eleinte bizony harmatos volt a hangzás, a dob túlságosan kiemelkedett, a gitárok halkan sündörögtek valahol, és a billentyű sem tépte le a fejeket, ám szép lassan csak helyre állt a rend. És a trend. Ugyanis voltak slágerek is. De erről később.
  
  A zavaró tényezők sorát gyarapította, amikor több ízben is hosszú percekre levonultak a színpadról; csak nem egy-két hisztiző gótlánykát kellett megnyugtatniuk? Ha nettó három órát kaptunk volna tőlük, akkor azt mondom, volt értelme beszúrni egy-két tökfelesleges feldolgozást (Nirvana Come As You Are például, atyaég!), de így 75 percben? Sekélyes polgárpukkasztás? Hm
  
  Hanem hogy valami jót is írjak: a dalok kellően mocskosan és súlyosan dörrentek meg, minekután egy fél orgazmussal ért fel, ahogyan a cammogó doom-terhelte költemények hátán sodródtunk. Sajnos nem játszották a három talán legnyomasztóbb szösszenetük egyikét sem, a fejenként 10 perc feletti Bloody Kisses-Haunted-World Coming Down trióra gondolok; megnéztem volna a szende kis vámpírkölköket, ahogy fejüket vakargatva ácsorognak az istentelenül lassú és éjsötét számok hallatán, majd fintorogva baktatnak ki sörért.
  De ezek nem hangzottak el.
  
  Volt viszont egyéb kombájn-méretű téma: pl. a negyedórás These Three Things a Dead Again-ről. A zseniális October Rust lemezt csupán a szintén zseniális Love You To Death képviselte, amely a zseniális Comfortably Numb (Pink Floyd) nyúlása gótikus modorban. Ám itt valahogy nem jött át az a rozsdabarna őszi hangulat, mint a stúdióverzióban.
  
  Ahelyett, hogy ránk zúdították volna például a Wolf Moont, a The Praise Of Bacchust vagy az Everyone I Love is Dead-et, tökfölösleges stand up comedy-vel húzták az idő(nke)t; például Johnny Kelly dobos a színpad szélére ugrott, és egy kézikamerával rögzített minket, kis lelkes publikumot, akik 5 perc után lassan meguntuk ezt is, meg azt, amikor Peter egy oroszosan ízes Jó esstét Magyarrrország!-felkiáltással ketté osztott minket, Pestre és Budára. De jó! Már Andi Derisnél (Helloween) is ásításra késztet a Most a jobb oldal üvöltse, hogy: yeah! Most pedig a bal!-jellegű marhaság, de egy önmagát (viccből?) mizantrópnak és vércinikusnak valló csapat minek áll le hosszú percekig kokettálni a közönségével, ahelyett, hogy inkább a dalokat tolná elénk? Igen, én nem tartom cikinek a My Girlfriends Girlfriend-et hallgattam volna azt (is) e sok blődség helyett!
  De nem volt.
  
  Azért a végére a Christian Woman és a Black #1 helyre tette a dolgokat. Szerintem ez a két legjobb nótájuk mindközül, és hál istennek nem a négyperces klipverzióban gondolkodtak, hiszen végigzúzták őket a maguk 9 illetve 12 perces formájában. Mi pedig egy emberként üvöltöttük Peterrel a Jesus Christ looks like me-t és a többi szózatot!
  
  Igen, igen, ezen recenzió a Type O-muzsikához hasonlóan kellőképpen komorra kerekedett, pedig összességében élvezetes koncert volt; csak én és vélhetően még pár százan kevesebb üresjáratot és több zenét szerettünk volna kapni. Ez így egy színtelen-szagtalan hármas osztályzat. Én kérek elnézést



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Type O Negative

 programajánló: 
2022. május 18.
A Ghost bejelentette új albumát, az Impera-t (Papp László Budapest Sportaréna)
2022. május 20.
Hoverphoonic, Belau
2022. május 21.
Brutális, öt zenekaros turné élén tér vissza a Fit For An Autopsy
 a rovat legfrissebb cikkei: 
OneRepublic: Never Ending Summer Tour
Port Noir, Novelists, Imminence
Electric (Eskimo) Callboy, Blind Channel
Dark Tranquillity, Ensiferum
Burning Witches, Nervosa, Warfect, Systemhouse33
HOBO 77 - Térdig a sz*rban, fülig a szeretetben
EFOTT 2021.
Myrath, Eleine
Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves
 kiemelt 
Hoverphoonic, Belau
  
A ’90-es évek évek hangulatát oltja modern, komplex dark popzenei köntösbe Belgium egyik legismertebb zenekara, a Hooverphonic

Brutális, öt zenekaros turné élén tér vissza a Fit For An Autopsy
Hypocrisy, SepticFlesh a Durer Kert nagyteremben
2023-ban Budapesten Ville Valo, a HIM frontembere
Ministry + 69 Eyes: novemberben Budapesten
 friss hozzászólások 

Premier: meghallgatható a Symbiosis 5 jazz zenekar bemutatkozó kislemeze (1)
Elmarad a Zakk Wylde´s Black Label Society fellépése (1)
Kókler (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the tourist    moon of soul    volt 2011    mary popkids    hawtwhore heights    clairvo    four year strong    this gift is a curse    nyers    cher    ingyenes    krokus    ingrowing    total world domination    edith piaf    damnon albarn    adimirion    stardrive    a világűr hangjai    moszkva tér    feszt.hu    paul bettany    neo fm    the ocean    gyöngyvér  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!