szerző: EugeneL.A.Guns, Gypsy Pistoleros 2007. május 21., Budapest – Wigwam
Szűk két hónappal a március végi Eric Singer Project koncertet követően újabb rocknroll buli csalogatta az indiánsátor felé a stílus szerelmeseit: ezúttal a Tracii Guns vezette L.A. Guns rándult át hozzánk egy kis örömzenélésre, a kettőből az egyik. Megmagyarázom: jelenleg két csapat fut L.A. Guns név alatt, s még a rajongók között is ádáz (szó)csaták folynak annak eldöntésére, melyik az igazi? Nos, én nem foglalnék állást, egyszerűen csak szórakozni indultam hétfő este
Hogy a legendás banda színre lépésekor ne lankadt tekintettek meredjenek a színpad irányába, arról a Gypsy Pistoleros gondoskodott. A brit székhelyű, de spanyolos/flamenco-s ízekkel flörtölő brigád legalább annyi hangsúlyt fektetett a látványra, mint a zenére, ha nem többet. A koncert idejére egy kifutóval is bővült a színpad, amelyen hol Lee J énekes, hol Iggie (nem Pop) gitáros pózolt egy-egy riszálás ill. gitárszóló erejéig. Mindent megtettek a publikum szórakoztatása (és a fotósok filmjeinek fogyasztása) érdekében, így viszont a zene megmaradt a show háttérzenéjének. Klasszikus rock sémákat kevertek spanyolos betétekkel, ezt a kettőséget egyébként öltözetük is megmutatta: a bőrnadrág mellett kalap, s tarka-barka kendők is felbukkantak a ruházkodás kellékeiként. Mivel ezt a vonzónak tűnő ötvözetet nem töltötték meg tartalommal, így csak a máz maradt, ami egy édességnél is kevés, nem hogy egy zenekarnál.
A főétellel viszont nem volt gond, ahogy az L.A. Guns színpadra lépett (nem lankadt tekintetek közepette), azt gondoltam magamban: így kell kiállnia egy rock bandának. Kezdve a madárcsontú Paul Black-kel, a zenekarvezető Tracii Guns-on és a szemtelenül fiatal Jeremy basszeren át a whiskey vedelő Chad Stewart-ig bezárólag mind megfeleltek a rocknroll által szabott kritériumoknak. Náluk tovább jutott az ember a máznál, ez pedig több tényező érdeme. Nyilván nem kell orvosi/matematikus diploma a rocknroll-hoz, de itt egy sokat látott, tapasztalt csapat játszott nekünk, élvezetes rocknroll történelemórát adva. A tanár szerepében egyértelműen Tracii Guns tetszelgett, aki óriási érzéssel, lazán gitározott barna kalapjában: lehetett szó balladáról, középtempós rocknroll-ról, vadóc punk témáról, mindent hitelesen adott elő. A szorgalmas tanítvány Jeremy (aki egyébként Tracii nevelt fia) volt, nagy beleéléssel játszott ő is, egy ízben még az énektudását is megcsillogtatta: nem vallott szégyent. Ahogyan Paul Black sem, de leginkább ő adott a pózolásra, a lányokkal való flörtölésre, az éneket egyfajta melléktevékenységként művelte, hozzáteszem, nem rosszul. Az egyik szám közben egy tekintélyes hölgykoszorúban dalolt, egy másik alatt egy lányt átkarolva énekelt, egy alkalommal meg két lányrajongót vitt az öltözőbe. Hogy ott mi minden történt, azt mindenki fantáziájára bízom A dobos Chad Stewart is énekelt egy keveset a ráadásban, meglepően érces hangon (talán a whiskey is besegített?), s ha ehhez még hozzávesszük, hogy Paul Black is lezavart egy dobszólót, két polihisztor biztos, hogy van a csapatban. A jó koncert ismérve, hogy pillanatok alatt eltelik, most is ez volt a helyzet. A cirka 70 perces játékidő úgy gondolom, pont elegendő volt, bár a csapat hívei biztos vitatkoznának ezzel.
És akkor egy elcsépelt mondat a végére: remélem, lesznek még hasonló rocknroll bulik a jövőben, hasonlóan színvonalas csapatok előadásában!
16:10
