szerző: EugeneEastcore United Fesztivál 2007. május 19., Budapest – Kultiplex
Szeretem, ha beszédes nevet adnak egy fesztiválnak az még hagyján, hogy a core elé sok szó behelyettesítő (ez esetben crust-ról és grind-ról volt szó), de az east nyilvánvalóvá tette, hogy a volt keleti blokkból származó együttesek fognak könnyed szombat esti szórakozást nyújtani. Ezúttal 5 magyar, 3 cseh és 1 román csapat vívott barátságos mérkőzést a Kultiplex falain belül, hogy segédkezzenek a hely idő előtti lerombolásához, a falak megrepesztéséhez
A Pavilionul 32 meg is adta a kezdő lökést: a román gárda sikeresen ráállította szívverésünket a d-beat ütemeire, nyomatékosítva, mi vár majd ránk az est hátralévő részében. A roppant fiatalnak kinéző csapat szinte percenként váltogatta a számokat, melyek amellett, hogy nemigen ragadtak meg a fülemben, román nyelven fogantak. Összességében elmondható, hogy a kilenc zenekar közül ők szorulnak rá leginkább az erősítésre, leginkább a nóták és a színpadi munka terén. De hát, mint mondottam, fiatalok még, előttük a jövő.
Az Another Way már más módon zenélt (hogy stílusos legyek), leginkább profin és roppant zajosan. A hatalmas bozonttal rendelkező békési srácok rutinos csapat benyomását keltették, igaz 2002 óta volt idejük eleget koncertezni. Főleg a Szertefoszló álmok-ról játszottak, de egypár régebbi szerzemény is helyet követelt magának a programban. Valamennyire hasonlítanak a Step On It-re, lévén ők is a gyors őrlésekre, sikoltó énekre és a zajos megszólalásra esküsznek. A lényeg csupán az, hogy a zajos megszólalás ne ássa alá a zeneiséget, s ez a veszély az Another Way-nél nem is állt fenn szerencsére. Mi több, élvezetes koncertet adtak.
Bevallom, nem kenyerem a csapatok lehúzása, de sajnos ezúttal ezt kell tennem. A Needful Things esetében következésképp megtörtént az, amelynek nem feltétlenül kellett volna. Történetesen a zaj győzelmeskedett a muzsika felett. Az még hagyján, hogy ez valamilyen szinten koncepció, de ha már az élvezhetőség határát súrolja, az gáz. Meg kell hagyni, a technika sem állt melléjük, jó húsz perc késés után csaphattak bele a zúzásba, amit ez esetben szó szerint kellett érteni. Ezzel együtt megnézném őket még egyszer, hátha akkor kedvezőbb kép alakul ki róluk.
A Human Error-ról már régóta kedvező képem van, s ezúttal sem kellett csalatkoznom. A tavaly az első albumát kiadó négyes nagy elánnal játszott, ráadásul még a hangzás is melléjük állt. Újfent dörgött a Living Common Grave, a Globalizált Dekadencia, az Ahead To Nowhere és a Torture Culture, vagyis a Life Existence fő slágerei. Titkon reménykedtem benne, hogy ezúttal eljátsszák két kedvencemet (Készülni A Legrosszabbra, Semmi Nem Számít), de sajnos most is kimaradtak a műsorból. A játékra nem lehetett panasz: Balázs neve nem véletlenül merült fel az Extreme Noise Terror-nál; pontosan, erőteljesen verte a bőröket. Dr. Slayer sokszor segített be a csordavokáloknál Gábornak, aki a szokásos jó hangulatában vezényelte a koncertet, míg Csiga a minél brutálisabb riffek tekerésével volt leginkább elfoglalva. Kétszer láttam eddig őket, s mindkétszer jó formában voltak. Akárcsak egy jó koncertcsapat.
A Nazca egyfajta modern metal/metalcore-t vezetett elő, de az énekes beálláskor elővezetett disznóröfögése már jelezte, extrémitásban náluk sem lesz hiány. Nem is volt, ellenben a jól összerakott, kerek nótákat hiányoltam tőlük. Hasonlattal élve: össze lehet gyűjteni a legjobb összetevőket a leves megfőzéséhez, de nem biztos, hogy finom lesz. Az összetevők jelen esetben a lassú brutalizálások, dallamos gitártémák, változatos ütemek voltak, a dalok mégsem tudtak megfogni. Ha erre rágyúrnak egy kicsit, legközelebb biztos másképp ítélem meg őket.
Bíztam benne, hogy a Gride zajmentesebben adja elő majd magát, mint a Needful Things, s szerencsére így is lett. Az ősz hajú énekes vezényelte cseh ötös mestersége szintén a grindcore volt, de a hangkép megmaradt emészthetőnek. Amolyan régi Napalm Death/Brutal Truth keveréket játszottak, ám nem végig a fénysebesség bűvöletében, gyakran szakították meg az aprítást lassabb momentumok, helyenként érdekes dallamok. Jómagam az igényesebb grindcore híve vagyok, úgyhogy a Gride határozottan meggyőzött.
A kiskunhalasi Yack alatt sem csökkent az agresszivitás szintje: nyers crust/grind-juk talán a legbrutálisabban szólalt meg az est folyamán, ám ez nem ment az élvezhetőség rovására. Csak úgy sorjáztak a durva, smirglis crust/grind nóták, szigorúan tartva az egy nóta/két perc mutatót. Zeneileg szűkebb territóriumon belül mozognak, mint a Human Error, de a riffjeiket tekintve ők is odateszik magukat, emellett ha ön- és közveszélyes szórakozásra vágyik az ember, lehet rájuk számítani.
A Gride-hoz hasonlóan a Lahar sem a legprimitívebb módon műveli a grindcore-t. Helyenként igen laza csuklót igénylő, reszelős thrash témák is felbukkantak a hagyományos blastbeat-ek mellett, úgyhogy akár thrashcore-nak is nevezhetjük az általuk művelt zenét. Feszesen, pontosan játszottak, a megszólalásukban sem lehetett kivetnivalót találni, úgyhogy számaik felértek egy komolyabb arcplasztikával. A cseh zenekarok közül ők tetszettek a legjobban, de a Gride is ott toporog közvetlen mögöttük.
A Step On It-re várt a feladat, hogy utoljára megzúzza a publikumot: nagy lendülettel tették-vették magukat a színpadon illetve énekesük a közönség soraiban. Aki ismeri őket, tudja, mire lehet tőlük számítani: mindenféle core-t beleolvasztanak muzsikájukba, hogy egy robbanásveszélyes eleggyel csapjanak le a gyanútlanokra és a már megedzettekre. Itt is ez történt: csípőből darálták le új, s régebbi nótáikat egyaránt, melyek változatosságuk, energikusságuk okán okot adtak a testmozgásra, még ezen a késői órán is.
A koncert után elégedetten mondhattam el: jó csapatokat láttam a volt keleti blokkból (nem elfogultságból mondom: a magyarok teljesítettek a legjobban), de valami azt súgja, vannak még hasonlóan színvonalas csapatok ebben a régióban. Őket is jó lenne egyszer vendégül látni.