hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2007. június 18. hétfő   13:38
nincsen hozzászólás

szerző: kd
Allan Holdsworth
2007. május 14. A38

  A fent említett úriemberre nyugodtan mondhatjuk, hogy korunk egyik legkiválóbb gitárosa, fúziós zenében utazik, és amit a hangszeren művel az elképesztő. Eddig mindig lemaradtam a koncertjéről, de most végre alkalmam nyílt elmenni. Még csak lemezen hallottam, ezért nagyon kíváncsi voltam, milyen lehet ő élőben, vártam a koncertet, mint a Karácsonyt.
  
  Megérkeztem a hajóra, ahol asztalokkal és székekkel próbálták meg amerikai jazzklubot imitálni, szigorúan füst nélkül, egész jópofának tűnt, de leginkább a hallgatóság szerény létszámát ellensúlyozták. Inkább ez, mintha az ember lába, veséje és lépe lenne veszélyben, miközben valaki lelkesen hinti megunt sörét a közönségre. Körbenéztem, és rájöttem, hogy ez a buli a zenészek a zenészeknek alapítvány bálja, szakmai koncert lesz, bár azt jó darabig nem fogom még fölfogni, hogy a magyar miért a Britney féle tucat-kacatra gerjed, na mindegy. Könnyen találtam helyet, a söntésnél sem kellett órákig sorban állni, tehát minden adva volt egy élvezhető, jó koncerthez, már csak a főhős hiányzott. Addig is végigvizslattuk barátaimmal a zenekar motyóját, majd csendben vártuk az első hangot, amiből kiderül milyen lesz buli.
  
  Felcsendült az első taktus, hát nem mondom rendesen ütött, majd széles vigyorra húzta a számat, és tudatta a jelenlevőkkel, hogy jobb helyen nem is lehetnének. Olyan piszkosul együtt volt a zenekar, mondjuk ezen egy szint fölött nem kell csodálkozni, végül is nem egy kezdő punk zenekarról van szó, hogy nem hittem el, együtt lélegeztek az elsőtől az utolsó percig.
  
  Az volt a legdöbbenetesebb, hogy bár mindnyájan elképesztő profizmussal és fantáziával játszottak, mindig egy cél lebegett a szemük (fülük , jézusom ez nagyon szar poén) előtt, egységet alkotni és tökéletesen figyelni a másikra, azt hiszem erre mondják azt, hogy igazából muzsikálni. Két órára egy másik világba kerültem, amit ez a négy művész teremtett, és lehetett érteni miről beszélgetnek, mit gondolnak. Rég nem voltam ilyen létállapotban egy koncert hallgatása közben, de nem csak rám voltak ilyen hatással. Aztán pár szám után jött a tetőpont. Holdsworth egyedül maradt a színpadon, és hangszerével kettesben mesébe illőt alkotott, egy egészen más módszerrel játszott egyedül, mint amit eddig ismertem, nyakatekert harmóniákkal, fantasztikus gondolatokkal kommunikált, le is esett az állunk, pláne, hogy később a tudomásomra hozták, hogy ó foglakozását tekintve műszaki beállítottságú és csak hobbiból gitározik.. Ahogy egy jó koncerten, itt is volt lehetőségük a zenésztársaknak, hogy megmutassák mire képesek. Na most ez sem volt kisebb döbbenet. Higgadt dobszóló, amely nem a tekerésről szólt, hanem a dobos szerteágazó gondolkodásának és fantáziájának ékes bizonyítékát adta, egyszerűen mesélt a hangszeren, ahogy a zongorista is, amikor rá került a sor, a basszus pedig olyan konkrétan és keményen lüktetett az alján, olyan biztos alapot adva, ahogy kell. Egy hibája volt a koncertnek, hogy hamar véget ért, nem tűnt fel, hogy elszaladt közel két óra. Szerencsére Allan sűrűn jár kis hazánkban, aki teheti mindenképpen nézze meg legközelebb, én biztosan ott leszek.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sziget 2013    greg bennick    gutenberg halott    millennium-trilógia    turmion kätilöt    nick mccarthy    szabó balázs    cryptopsy    Ákos    jávorszky    uneven structure    abysmal torment    cannes    serious black    velvet underground         withem    sőrés zsolt    shade empire    lujuria    the subways    velvet revorver    2012    elm street    flúg  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!