A fent említett úriemberre nyugodtan mondhatjuk, hogy korunk egyik legkiválóbb gitárosa, fúziós zenében utazik, és amit a hangszeren művel az elképesztő. Eddig mindig lemaradtam a koncertjéről, de most végre alkalmam nyílt elmenni. Még csak lemezen hallottam, ezért nagyon kíváncsi voltam, milyen lehet ő élőben, vártam a koncertet, mint a Karácsonyt.
Megérkeztem a hajóra, ahol asztalokkal és székekkel próbálták meg amerikai jazzklubot imitálni, szigorúan füst nélkül, egész jópofának tűnt, de leginkább a hallgatóság szerény létszámát ellensúlyozták. Inkább ez, mintha az ember lába, veséje és lépe lenne veszélyben, miközben valaki lelkesen hinti megunt sörét a közönségre. Körbenéztem, és rájöttem, hogy ez a buli a zenészek a zenészeknek alapítvány bálja, szakmai koncert lesz, bár azt jó darabig nem fogom még fölfogni, hogy a magyar miért a Britney féle tucat-kacatra gerjed, na mindegy. Könnyen találtam helyet, a söntésnél sem kellett órákig sorban állni, tehát minden adva volt egy élvezhető, jó koncerthez, már csak a főhős hiányzott. Addig is végigvizslattuk barátaimmal a zenekar motyóját, majd csendben vártuk az első hangot, amiből kiderül milyen lesz buli.
Felcsendült az első taktus, hát nem mondom rendesen ütött, majd széles vigyorra húzta a számat, és tudatta a jelenlevőkkel, hogy jobb helyen nem is lehetnének. Olyan piszkosul együtt volt a zenekar, mondjuk ezen egy szint fölött nem kell csodálkozni, végül is nem egy kezdő punk zenekarról van szó, hogy nem hittem el, együtt lélegeztek az elsőtől az utolsó percig.
Az volt a legdöbbenetesebb, hogy bár mindnyájan elképesztő profizmussal és fantáziával játszottak, mindig egy cél lebegett a szemük (fülük , jézusom ez nagyon szar poén) előtt, egységet alkotni és tökéletesen figyelni a másikra, azt hiszem erre mondják azt, hogy igazából muzsikálni. Két órára egy másik világba kerültem, amit ez a négy művész teremtett, és lehetett érteni miről beszélgetnek, mit gondolnak. Rég nem voltam ilyen létállapotban egy koncert hallgatása közben, de nem csak rám voltak ilyen hatással. Aztán pár szám után jött a tetőpont. Holdsworth egyedül maradt a színpadon, és hangszerével kettesben mesébe illőt alkotott, egy egészen más módszerrel játszott egyedül, mint amit eddig ismertem, nyakatekert harmóniákkal, fantasztikus gondolatokkal kommunikált, le is esett az állunk, pláne, hogy később a tudomásomra hozták, hogy ó foglakozását tekintve műszaki beállítottságú és csak hobbiból gitározik.. Ahogy egy jó koncerten, itt is volt lehetőségük a zenésztársaknak, hogy megmutassák mire képesek. Na most ez sem volt kisebb döbbenet. Higgadt dobszóló, amely nem a tekerésről szólt, hanem a dobos szerteágazó gondolkodásának és fantáziájának ékes bizonyítékát adta, egyszerűen mesélt a hangszeren, ahogy a zongorista is, amikor rá került a sor, a basszus pedig olyan konkrétan és keményen lüktetett az alján, olyan biztos alapot adva, ahogy kell. Egy hibája volt a koncertnek, hogy hamar véget ért, nem tűnt fel, hogy elszaladt közel két óra. Szerencsére Allan sűrűn jár kis hazánkban, aki teheti mindenképpen nézze meg legközelebb, én biztosan ott leszek.
13:38
