szerző: Live SoundRobert Plant a Pecsában 2006. július 10., Petőfi Csarnok, szabadtéri színpad
Úgy tűnik, hogy az öreg rockerek örökké élnek , és felfedezik a világzenét. Becsületére legyen mondva, Robert Plant, a Led Zeppelin aranytincses óriása, mindig is nyitott volt a másvilágról érkező hangokra. Plant mindig is kerülte az elkoptatott frázisokat.
Az 58 éves trubadúr valamiféle mohó művészi kíváncsiságtól vezérelve életét új hangok felfedezésének, ősi zenék újrafelfedezésének szentelte. Az énekes-dalszerző ezek ötvözésével valami eredeti létrehozására törekszik. Pályafutása során a Led Zeppelin énekeseként, majd mint szólózenész változatos, ihletet adó forrásokat csapolt meg, olyan globális zenei stílusokat, amelyek az idők kezdete óta jelen vannak: skót és angol népzenei hagyományok, amerikai blueszene, korai rock & roll, pszichadelikus rock és dzsessz, de nem maradhat ki a felsorolásból az arab, a marokkói, a nyugat-afrikai és az indiai zene sem. Kilenc értékes szólóalbumot követően Plant még ma is olyan nyughatatlan, kalandvágytól fűtött lélek, mint szólókarrierje kezdetén, éppen negyedévszázaddal ezelőtt volt. A rock & roll fő mozgató ereje az élő fellépés. A stúdiófelvételek nagyon magával ragadóak lehetnek, és az élő albumok is képesek megörökíteni az összmunkát, de semmi sem hasonlítható ahhoz a pillanathoz, amikor a zene megérinti a közönséget.
Plant koncertjei egyre élénkebbek, és a közönség is egyre inkább az esemény részévé válik. A fiatalabb generáció is nyitottabb az újra, mint pár évvel ezelőtt. Az emberek izgatottabbak, és itt-ott extatikus ordítás kezdődik. A Plant-koncertek önálló életet élnek. Az énekes állítása szerint nem állna színpadra, ha ez nem így működne. Öt évvel ezelőtt nem tudott úgy kitörni, mint egy vulkán. Ma pedig az a sajátos sikoly úgy tör belőle elő, mint aki 26 évvel a Zeppelin felbomlása után végre önmaga lehet még pedig úgy, hogy már senki sem beszél nosztalgiáról. A rock isten újjászületett! Elképzelhető, hogy csak néhány koncertet lezavarsz, hogy a lemezkiadó kedvében járj, és utána visszatérsz a kis erődítményedbe. Vagy mindenütt otthonra lelsz a helyiek társaságában.
Természetesen Led Zeppelin-klasszikusok is fel fognak csendülni a budapesti koncerten, de egy kissé új köntösben. A Black Dog című dal jól példázza, hogy Plant képes a múltját úgy felhasználni, hogy az mindenki számára befogadható legyen, anélkül, hogy megtagadná a múlt örökségét. A klasszikus textus újraalkotásáról van szó. Elhagyva a fémes hangzást a dal lecsupaszítva, a régi dal szellemiségét meglovagolva él tovább. Van benne egy olyan csavar, ami leginkább az angol népzenei hagyományokat idézi.
A tavalyi európai turné közepette hajnali háromkor érkeztek meg a párizsi szállodába. A recepciónál a Pink Floyd egykori gitárosa, a kissé megfásult David Gilmour próbált egy italt kérni. Hogy vagy? kérdezte Plant. Ó, Percy! Tudtam, hogy turnén vagy, de azt hittem, hogy valahol Kínában vagy ki tudja, hol jársz hangzott a válasz. Ne marháskodj. Mióta is vagy úton? így Plant. Három hete. És te? kérdezte Gilmour. Hát Már túl vagyok 128 koncerten, és még most sem látom a végét.
Plant tavaly megígérte, hogy lesz még folytatása az akkor elkezdett turnénak. Sokan attól tartank, hogy a Led Zeppelin egykori frontembere sohasem lesz olyan lenyűgöző formában, mint most. Azt, hogy a jövő mit hoz, nem, lehet tudni, de az világos, hogy a Rolling Stones és az Eagles a múltjából él, ami azt jelenti, hogy pontosan lehet tudni, hogy az ember mit kap a pénzéért. Akik azt gondolják, hogy tudják mi vár rájuk július 10-én a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán, tévednek. Robert Plant esetében csak egy biztos: minden várakozást felülmúló élményben lesz részük a rajongóknak.
Robert Plant: a Led-fej
Plant egy kellemes és háborítatlan középkorú ember benyomását kelti: póló és farmernadrág, de a kissé megkopott aranyfürtjei még ma is a válláig érnek. A Led Zeppelin egykori frontembere édesapa és nagyszülő. Minden további nélkül megtehetné, hogy visszavonul angliai birtokára, Wiltshire-be, és hobbijának, a teniszezésnek él. Ám az 58 éves legenda folytatja a turnézást, és továbbra is kiélvezi a színpadon eltöltött idő minden percét. Él a legenda adta lehetőséggel, és mindig a legjobb zenészek közül válogat.
Szólókarrierjének elején, még a Led Zeppelin előtt, 1966-ban csak egy cél lebegett a szeme előtt: felnőni a feketék hangzásvilágához az 50-es évek feketezenéjéhez. (Az első kislemeze a Rascals: You Better Run című dalának feldolgozása volt, ami helyet kapott a Sixty Six to Timbuktu [2004] című válogatásalbumon is.) Még most is élvezi a kísérletezést, a felfedezést; kedvenc stílusainak és hangjainak ötvözését: az 50-es évek doo-wopja, a Mississippi-delta blueszenéje, az egyiptomi és észak-afrikai népzene.
Robert Plant pontosan negyedévszázaddal ezelőtt, 1982-ben lépett először színpadra a Led Zeppelin feloszlását követően. Ekkor már túl volt két pályafutáson: a Zeppelint megelőző és a Zeppelin-korszakon. Ám következett a harmadik fejezet. Akkoriban a Led Zeppelin nem volt olyan legendás, mint most. Vagy talán mégis, de az idő tájt még élt a zenekar. Azt gondoltam, hogy ki kell szállnom ebből az egészből, hiszen már semmi sem lesz olyan, mint régen. De éppen ez jelentette a kihívást. Milyen is lesz ez az új világ? Tudtam, hogy tovább kell lépnem, de mindezt vegyes érzelmekkel tettem.
A 2006 novemberében kiadott Nine Lives (Kilenc élet) című összeállítás egy szakasz lezárását jelenti. A nyolc szólólemez és a Honeydrippers nevű formációval felvett album a kreatív hullám meglovagolásának végét, a metamorfózis beteljesedését jelenti. Újabban több és több időt töltök olyan zenészekkel, akiknek semmi közük a rockzenéhez, és kezdem magam mögött hagyni a fő zenei áramlatot mintha egy új zenei világgal olvadnék össze. A kilenc CD kilenc különböző pillanatot ragad meg; kilenc erőtől duzzadó, mindent elsöprő pillanatot, ami olykor visszafogott, időnként fásult, máskor pedig kacérkodó. Ám mindegyik újszerű és friss volt a maga idejében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy őt sohasem lehetett beskatulyázni, a zenéjét valamiféle Plant-hangzással azonosítani, és a zenésztársai is folyamatosan cserélődtek. Meg kell, hökkentsem magamat. Új irányba kell löknöm magamat, ahol egy kissé elbizonytalanodom, ahol ki kell bújnom a bőrömből, és meg kell, lepnem önmagam. Robert Plant gyakorlatilag feltalálta azt az énekstílust, amit ma a hard rockkal azonosítunk. A lehető legeredetibb énekesek egyike. Sajátos sikolyai, életerős éneke olyan egyedi, mint Elvis stílusa. Azonnal beazonosítható. A Zeppelin élőben sokat merített Elvis korai fellépéseiből. A Zeppelin a nyersességet, a közvetlenséget testesítette meg; azt az időszakot, amikor a rock még hamvas volt. Amikor a Led Zeppelin többé már nem létezett, eltökélten és energiától telve újra lábra akartam állni, és folytatni a folyamatos változással járó alkotó munkát, ami a Led Zeppelinre is oly jellemző volt. A rigolyáimnak akartam élni, és engedni, hogy a sors és a kreatív erők magával ragadjanak, és kézenfogva vezessenek előre a karrier útján. Ha ezt egyáltalán lehet karriernek nevezni.
Már a Manic Nirvana (1990) megjelenésekor érezni lehetett, hogy valami készülődik. A Fate of Nations (1993) viszont egyértelmű fordulópontot jelentett Plant pályafutásában. Itt minden hang úgy szólal meg, ahogy annak meg is kell szólalnia. Minden vokál érzelmileg színezett, akárcsak olyan Zeppelin-darabokban, mint a Rain Song, az All of My Love vagy a Babe ImGonna Leave You. Plant most először volt képes megfogalmazni, hogy melyik dalhoz milyen hangulatfestésre van szükség. Ettől a ponttól kezdve már nem tartozott felelősséggel a körülötte lévő zenészek fellobbanásáért. Ez a lemez előkészítette az utat a legutóbbi, két Grammy-díjra is jelölt Mighty Rearranger (2005) című lemezhez. Nem hiszem, hogy a helyes út a kommersznek való behódolás, slágerek írása és a minél több nagyobb rádiós hallgatottság. A Led Zeppelinnel sem az anyagiak vezéreltek. A lényeg a lélek táplálása volt. Most is ez ad lendületet a folytatáshoz. Lehet, hogy csak önmagam árnyéka vagyok, ha a múltamat nézzük, de sohasem voltam magabiztosabb és összeszedettebb, mint most.
A Led Zeppelin feloszlása óta eltelt idő során lassanként ki lehetett hallani a dalokból azokat a zenei gyökereket, ahonnan minden indult. A Mighty Rearranger hangzása robosztus és erőteljes, no meg büszkeségtől duzzadó. Ez az album rokonlélek a Zeppelin-lemezekkel. Zenekara, a Strange Sensation a legzeppesebb zenével táplálja Plantet a Zeppelin-dobos, Bonzo halála óta.
Több dal afrikai vagy mississippi alapokra épül, de az eszközök és a módszer más. Például az album három dalán hallható dobjáték nem stúdióban került rögzítésre. Csupán egy próbateremre (jobb híján egy garázs is megtette), egy laptopra és két mikrofonra volt szükség.
Robert Plantnek nincs olyan zenei tudása és érzéke, mint Jimmy Page-nek, de több energia van benne. Plant még ma is úgy tekint a zenélésre, mint egy játékra. Játék volt régen is, és most is az vallja az énekes. Nem semmi azt látni, hogy egymást követő generációk teszik magukévá, és élik át a zenémet. Ezt ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani, amikor egy ember egy gyerek szemén keresztül újra felfedezi a világot. Friss nüánszokat találsz a zenében, és a dalok önálló életet kezdenek élni. Miközben a gazdag észak-afrikai és közel-keleti zenei hagyományokba merültem, a zene néhány eleme észrevétlenül beépült a leglehetetlenebb dalokba is. Az ilyen jellegű folyamatos megújulás táplálja a kreatív energiákat.
2006 májusában a Led Zeppelin még élő tagja megkapták a kitüntető Polar Zenei Díjat, amit Károly Gusztáv svéd király adott át éppen abban a városban, ahol utolsó lemezüket rögzítették 27 évvel korábban. John Bonham nevében lánya, Zoe vette át a díjat, ami a Nobel-díj zenei megfelelője. A kitüntetést az ABBA egykori menedzsere, Stig Anderson alapította 1989-ben. A korábbi díjazottak között ott van Paul McCartney, B.B. King, Ray Charles, Bruce Springsteen és Bob Dylan neve. A magyar származású zeneszerző, Ligeti György két éve vehette át a kitüntetést.
2006-ban szó volt a Honeydrippers nevű formáció életre keltéséről, de az Atlantic Records alapítójának, Ahmet Ertegun váratlan halála miatt ez már sohasem fog megvalósulni. Plant és Ertegun többször is egyeztetett a Jimmy Page és Jeff Beck közreműködésével felvett 1984-es album folytatásáról. Ertegun szívügyének tekintette az ötletet. Azonban miután a 83 éves Ertegun 2006 decemberében elhunyt, Plant nem látta értelmét a folytatásnak. Az utóbbi időben Plant többször is feltűnt Nashville-ben, de nem vakációzni ment az amerikai városba. A Led Zeppelin egykori frontembere Alison Krauss-szal, a country és a bluegrass sztárjával dolgozik. Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor a közös munka eredménye Grammy-díjat fog érni 2008-ban.
A Led Zeppelin újjáalakulása azóta téma, amióta feloszlottak. Elvis besorozása óta nem fordult elő, hogy a közönség ilyen makacsul kitart kedvence mellett, és képtelen elfogadni, hogy rajongásának tárgya passzivitásra kényszerül. John Bonham, a Led Zeppelin tragikus hirtelenséggel 1980-ban elhunyt dobosának fia, aki apjához hasonlóan szintén dobütőkkel a kezében látta meg a napvilágot, reméli, hogy egyszer még lesz alkalma a Led Zeppelin három tagjával egy színpadra állnia. Ha ő lát még reményt, akkor talán a rajongóknak is van okunk hinni a folytatásban.
Jegyek vásárolhatók a Ticket Express jegyirodákban.
13:20
