hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
magazin [háttér]  2002. február 2. szombat   11:59
nincsen hozzászólás

szerző: mogyoro
Mezőtúr és Hegyalja Fesztiválok
kis nyári előzetes (de jó is rágondolni ilyenkor januárban)

   Négy évi közös rendezés után a Sziget Rendezői Iroda kiszállt a Wanted Mezőtúri Fesztivál szervezéséből. Ez, persze, nem azt jelenti, hogy nem lesz Wanted Fesztivál. A rendezvény június 26-30 között lesz megtartva, az eddigi arculat megtartásával. A rendezők reménykednek benne, hogy a változások erősíteni fogják a vidéki fesztiválok (pl. Hegyalja) közötti összefogást a húzósabb, színvonalasabb programok megszervezésére, az egyes rendezvények kiadásának csökkentésére, ezzel meggátolva a jegyárak jelentősebb emelését.
  
   Idén július 10-14 között kerül megrendezésre a Tokaj Hegyalja Fesztivál. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan csak magyar zenekarok fellépését tervezik (kb. 100-120 zenekar). A rendezők növelni szeretnék a technikai színvonalat, s a rock-, popzenén kívül az elektronikus irányzatokat kedvelő fiatalok igényeit is ki szeretnék lehetőségeikhez képest elégíteni. Hiszen 20.000 látogatójával a tavalyi év legnagyobb vidéki fesztiválja volt, s ez a nézőszám idén várhatóan még több lesz.
  
  ZENEKAROK FIGYELEM !!!
  Jelentkezési információk:
  
  Wanted Mezőtúri Fesztiválra: mailto:hegyicsilla@freemail.hu
  Hegyalja Fesztiválra: (szintén) mailto:hegyicsilla@freemail.hu



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Hegyalja Fesztivál

ZED Fesztivál

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
A BFZ 2024–25-ös évada
Kétszázadik mesterkurzusát tartja meg szombaton a Fesztivál Akadémia Budapest
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tommy emmanuel    thin lizzy    mindenki szereti a bálnákat    frogshow    windfall    bartos erika    shyamalan    reason-x    transformers    stone    elhajlási engedély    alan rickman    nasum    guardista    nightwish    eluveitie    másnaposok 2.    haemorrhage    windfall    biorobot    tokody ilona    terrorized    a storm of light    akela    zsikla mónika  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!