hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. május 10. csütörtök   15:13
nincsen hozzászólás

szerző: ArmaGedeon
Spock’s Beard - Paul Gilbert
2007. május 20., 20:00. Budapest - A38

  A Los Angeles-i Spocks Beard-ről egy hazai újságban olvastam első ízben, méghozzá 1995-ben, s a lelkendező CD-kritikához egy olyan infót csatoltak, hogy a Dream Theater dobosfenomén Mike Portnoy szerint az akkori év legjobb lemeze. Ettől még nyilván nem rohanok a boltokba, de az idő tájt (és azóta is) jókora hevülettel vetettem bele magam az ismeretlenebb progresszív rock zenekarok felkutatásába, így azon tények, miszerint egy régivágású csapatról van szó, és egy olyan albumról, amelynek 4 száma egy óra játékidőt tesz ki, igencsak felkeltették érdeklődésem a brigád iránt. Most pedig azért ujjongok, mert végre ellátogatnak hazánkba is!
  
  No, de elöljáróban ejtsünk pár szót az előzenekari szerepkörre kárhoztatott Paul Brandon Gilbert úrról is. Az amerikai zenész 1966-ban született Illinois-ban, és már 5 évesen megragadta a gitár nyakát. Nevét főként a slágergyáros Mr. Big révén ismerheti a közönség (ki ne emlékezne a Billboard-listát ostrom alá vevő össznépi nyálelválasztást megindító To Be With You-ra?), ám a fanatikusok előtt a Judas Priest- és Yngwie J. Malmsteen-hatásokat mutató Racer X neve sem csenghet ismeretlenül. Mesterei között tartja számon az olyan előadókat, mint Jimmy Page (Led Zeppelin), Van Halen, Randy Rhoads, George Harrison vagy a Beach Boys, a Kiss és (a) The Ramones, zenéjében pedig a pop, a rock, a metal, a blues, a jazz, a funk és a klasszikus stílus variánsai megtalálhatóak. Különféle projektekben megfordult: az egyik a Yellow Matter Custard, egy The Beatles-feldolgozásokat játszó brigád, élén olyan jelentéktelen arcokkal, mint Mike Portnoy (Dream Theater), Neal Morse (ex-Spock´s Beard) és Matt Bissonette. Ezen kívül egy Led Zeppelin számokat előadó (szintén) sztárcsapattal (Hammer Of The Gods néven) is zajongott: Daniel Gildenlöw a svéd Pain Of Salvation énekese, David LaRue és megint Portnoy, az időmilliomos. De érdekelt volt többek között egy Rush- és egy The Who tribute zenekarban is, és Neal Morse szólóalbumán, a Sola Scriptura címűn. Ez évben pedig új önálló lemezét (Get Out Of My Yard) utaztatja meg, majd turnéra indul a G3 egyre-másra változó felállású formációjával, ez esetben John Petrucci-val (Dream Theater) és Joe Satriani-val karöltve.
  
  A Spocks Beard-ről csak annyit mondhatok, hogy az utóbbi évtized egyik legzseniálisabb progresszív rock zenekara. Akár ennyivel el is intézhetném, de nyilván ez ízlés kérdése is, hiszen ismerek olyan 70-es évek-fanatikust, akinek a hangzásuk már túlságosan modern és metálos. (Egyébként a heavy metállal csak olykor-olykor kacérkodnak, túlnyomórészt a korai Genesis-, Gentle Giant-, King Crimson- és Pink Floyd-jegyek hatása szaglik ki a nótákból.)
  
  A bandát 1992-ben rántotta össze a két Morse testvér (Neal ének, szinti, gitár, dalszövegek, és Alan gitárok), majd hozzájuk csatlakozott Nick DVirgilio dobos és Dave Meros basszusgitáros. A kvartetthez a debütáló lemeznél csatlakozott a veterán Ryo Okumoto. Aki még sosem hallotta Spock Szakállát (a Star Trek után szabadon!), annak kapásból ezt a cikk elején már említett The Light lemezt ajánlanám, ugyanis első munka ide vagy oda már ezen olyannyira kikristályosodott a stílusuk, hogy sokak szerint azóta sem tudták felülmúlni. Három terjedelmes (15-20 perces) eposz és egy rövidebb szerzemény az, amelyek egyértelműen a progrock stílus csúcsát jelentik. Van itt minden, ami ennél a műfajnál elvárható: akusztikus, lírai részek, free jazz orgiák, modernebb hard rock döngölések, improvizatív zene-kavalkádok, Hammond-őrületek, a Queenre jellemző vokális megoldások, Pink Floyd-ra hajazó női kórusok, szépen kibontott, hömpölygő gitárszólók (Sőt, még egy meglepő[nek ható]fuck you-t ismételgető acsarkodás is szerintem ez az egyetlen gyengébb pont, valamelyest idegennek érzem ebben a zenei környezetben.)
  
  A második csúcsteljesítménynek kikiáltott, 2002-es Snow duplaalbum (szerkezetében és a csapat utóéletét tudván a Genesis Lamb Lies Down On Broadway című szintén két részes mesterművére emlékeztet igen erőteljesen) egy filozofikus-messianisztikus történet a címszereplőről, és ezen már markánsan felsejlik Neal Morse elfordulása a kereszténység felé, amely aztán a bandából való kilépéshez vezetett. Azt követően a dobos ragadta magához a mikrofont, s ez is kísértetiesen Genesis-párhuzam, tudniillik a britek esetében is az addig doboló Phil Collins vette át az énekes szerepét. (Ez nyilván nem jelenti azt, hogy a majd Spocks Beard is olyan hatalmas karriert fut be, ennyire azért nem levajazott a dolog, ha-ha!)
  
  A Nick DVirgilio-val készített lemezek is nagyszerű alkotások, noha több modernebb rock ízt kaptak, és kevésbé gyökereznek a 70-es évek csúcsprogresszív bandáinak világában bár talán ettől lesznek igazán progresszívek. Az olyan ragyogó nótákra pedig, mint a Go The Way You Go, (a) The Light, (a) The Doorway, a June, (a) The Healing Colors Of Sound vagy az At The End Of The Day nyugodt szívvel ráakaszthatjuk a klasszikus jelzőt!
  
  Paul Gilbert Diszkográfia
  
  Racer X
  
  Street Lethal (1986)
  Second Heat (1988)
  Live Extreme, Volume 1 (1988)
  Live Extreme, Volume 2 (1992)
  Technical Difficulties (1999)
  Superheroes (2000)
  Snowball of Doom (2002)
  Getting Heavier (2002)
  Snowball of Doom 2 (2002)
  
  Mr. Big
  
  Mr. Big (1989)
  Raw Like Sushi (1990)
  Lean Into It (1991)
  Raw Like Sushi II (1992)
  Bump Ahead (1993)
  Japandemonium: Raw Like Sushi 3 (1994)
  Channel V at the Hard Rock Live (1996)
  Hey Man (1996)
  Big Bigger Biggest: Greatest Hits (1996)
  Deep Cuts (2000)
  
  Szólóban
  
  Tribute to Jimi Hendrix (EP) (1992)
  King of Clubs (1998)
  Flying Dog (1998)
  Beehive Live (1999)
  Alligator Farm (2000)
  Burning Organ (2002)
  Paul the Young Dude/The Best of Paul Gilbert (2003)
  Gilbert Hotel (2003)
  Acoustic Samurai (2003)
  Space Ship One (2005)
  Get Out Of My Yard (2006)
  
  Egyéb kiadások:
  
  Humanary Stew - A Tribute to Alice Cooper
  Light at the End of the Tunnel - War & Peace
  Guitars That Rule the World (1992)
  Merry Axemas - A Guitar Christmas (1997)
  Becker 2001, Warmth in the Wilderness - A Tribute to Jason Becker
  Atomic Basement Tapes - Missing Lynx
  Guitar Wars (2003)
  One Night in New York City - Yellow Matter Custard (2003)
  Two Nights In North America - Hammer of the Gods (2006)
  One Night in Chicago - Cygnus and the Sea Monsters (2006)
  Spin The Bottle - An All Star Tribute To Kiss (guitars on „I Want You”) (2004)
  Numbers from the Beast - An All Star Tribute to Iron Maiden (guitars on „The Evil That Men Do”) (2005)
  Sola Scriptura - Neal Morse
  2 Become 1 - A tongue-in-cheek cover version of the Spice Girls hit.
  
  Videók:
  
  Intense Rock - Sequences & Techniques VHS version
  Intense Rock II VHS version
  Guitars from Mars Japanese DVD release
  Guitars from Mars II Japanese DVD release
  Terrifying Guitar Trip VHS version
  Eleven Thousand Notes DVD
  Guitar Wars DVD
  Space Ship Live DVD
  Complete Intense Rock (DVD)2006
  Terrifying Guitar Trip (DVD)2006
  Get Out of My Yard Instructional (DVD)2007
  
  
  Spocks Beard Diszkográfia
  
  Stúdióalbumok
:
  
  The Light (1995)
  Beware of Darkness (1996)
  The Kindness of Strangers (1998)
  Day For Night (1999)
  V (2000)
  Snow (2002)
  Feel Euphoria (2003)
  Octane (2005)
  Spock´s Beard (2006)
  
  Koncertlemezek és egyéb válogatások:
  
  Official Live Bootleg/The Beard is Out There (1996) (recorded 1995)
  From the Vaults (1998) (rarities - From the Vaults, Series 1)
  Live at the Whisky and NEARfest (1999)
  Don´t Try This At Home (April 2000) (recorded 1999) (live)
  Nick ´n Neal live in Europe - Two Separate Gorillas (October, 2000) (From the Vaults, Series 2)
  Don´t Try This @ Home Either (2000) (recorded 1999) (live - From the Vaults, Series 3)
  There and Here (2000) (live - From the Vaults, Series 4)
  Gluttons for Punishment (2005) (live)
  
  Videók:
  
  Spock´s Beard Home Movie (Video, 1998)
  Live At The Whisky (Video, (1999)
  The Making of V (Video, 2001)
  Don´t Try This At Home (2 DVD Set, 2002)
  The Making Of Snow (DVD, 2004)
  
  Jegyek kaphatók: TEX, Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Lemezkuckó, Kristóf Ticket (EuroPark), és az A38 pénztárában is.
  
  Jegyár: 6.500-6.900 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Livesound Productions

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 beneath    volt 2013    ocean eyes    enslaved    dope stars inc.    a papháború a vámpírok ellen    talentométer    ego project    fátyol hermina    lady gaga    poison    anaal nathrakh            michael bublé    suicidal angels    sonic syndicate    possessed    special providence    eyes set to kill    strokes    coffins    bérczesi róbert    artillery    ingmar bergman    robb flynn  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!