szerző: RossikaThe Idoru Album, tervek, elméletek...
Gyorsan telik az idő, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a The Idoru több, mint egy éve hallatott magáról utoljára. Az akkori EP remekül sikerült, azonban most itt egy teljes album! Erről a műről értekezem Szalkai Tibor zeneművésszel.
Szevasz! Mostanában kicsit kizökkentem a hazai zenei színtér történéseiből de ha minden igaz az Idoru felállása változatlan maradt. Mesélnél nekem pár szóval a bandán belüli állapotokról? Milyen a viszony a csapatban?
Üdv mindenkinek, szevasz E! 1000 éve Szívesen lennék őszinte, de biztos kirúgnának a bandából. Csak nyomdabarátian nyilatkozhatok a pozícióm érdekében. Egyszerre imádjuk és gyűlöljük egymást. Az egyik pillanatban hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen kúl brigádban zenélhetek, aztán ez egy perc alatt a viszályára tud fordulni, és azt kérdem magamtól: mi a ft keresek én itt? Néha úgy el tudnak mérgesedni bizonyos viták, hogy szívem szerint suszterkalapácsot ragadnék és beszögelnék pár arcot ott helyben! Érdekes, mert amikor a zenekar előre meneteléről van szó, akkor ez az 5 különböző csávó félre téve a sértettségeket - mert azért az évek során bele-bele kóstoltunk a másik idegrendszerébe- egyazon véleményen vagyunk és határozottan, összefogva tudunk dolgozni. Amúgy meg mindig megy a basztatás, törlesztések a múltbeli, avagy épp az aktuális önérzeti károsodások miatt. Egy másodpercig sem tudnánk unatkozni, amikor összekerülünk. Ha örülünk, nagyon tesszük! Főleg egy jól sikerült buli után vannak gondok. Ki milyen kellékkel, - én rendszerint sörrel - sikítva stage dive-olás a sofőrre, miközben egymás cipőjét marjuk el a tulajdonosától és hajítgatjuk ki az ablakon. Mindezt 120-nál. Csak a busz tulaja, azaz a fogadott kuzinom, Vörös A. el ne olvassa. Tehát ha jó a hangulat, akkor nagyon jó, mikor nem, akkor mindenki keresi a jó öreg susztert. Tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy egymás nélkül nem megy. Túl kevés ebben az amúgy is kis országban a potenciális stílusbeli zenész, hogy maradéktalanul helyettesíteni lehessen a másikat, viszont volt már rá példa, hogy ez történt. Rengeteg kínlódással jár szegény kis újoncok betanítása. Mindenesetre ahhoz már túl messzire jutottunk, hogy az egymással vívott személyes csatárazások miatt különváljanak útjaink. Ez a tény egy érettebb hozzáállást eredményez, mely nélkül tuti feloszlik záros határidőn belül bármelyik banda, minket is beleértve.
Egyáltalán nem befolyásolja teljesítményedet, hogy te egy másik zenekarban is komoly szerepet vállalsz? A többiek mit szólnak ehhez? Esetleg ők is több szálon futtatják az eseményeket?
Igen, ez egy jó probléma felvetés. Ilyenkor mindig azt kívánom, bárcsak lenne egy ikertestvérem, esetleg egy dublőröm. Nemcsak a csajozásnál jönne jól Mindig azzal van a gond, hogy az ember nem tud egyszerre két helyen lenni. Már most is szívunk emiatt eleget, bele se merek gondolni mi lesz később. Egyre több fontos koncertünk van, amelyeket nem lenne bölcs döntés visszamondani. Ami még tetőzi a dolgot, hogy nálunk az Idoruban nem egy, hanem három olyan tag is van, akik máshol is zenélnek, ráadásul ezeknek a társ zenekaroknak /Blind Myself, Shell Beach/ szintúgy bővülnek a koncertlehetőségeik. Lehet húzni, halasztani a dolgokat, ideiglenes megoldásokat keresni, aztán egy szép nap arra virradunk, hogy nincs értelme tovább szenvedni. Lesz majd sírás-rívás, anyázás és boksz! Amúgy ez egy globális probléma. Sokan sok együttesben dolgoznak párhuzamosan, különböző megfontolásokból. Szép, ígéretes dolog az ilyen, de ha elindul komolyabban egy banda szekere - ami, félreértés ne essék, nem mindig jár együtt a megélhetéssel - akkor a követelmények, teendők, külföldi és itthoni koncertek felemésztik az összes időt. Örül az ember, hogy lyuk van a seggén, ha nem rúgja ki a csaja, az esetleges munkahelyi problémákról nem is beszélve.
Ez a többszálúság nem akadályoz az összpontosításban? Egyik banda sem látja kárát a dolognak?
Érdekes módon a koncertbeli összeütközésekből származó problémákat leszámítva, csak előnyére válik egy zenésznek egyszerre több zenekarban jelen lenni, színpadi rutin, tapasztalat és inspiráció szempontjából. Olyan emberekhez is közel lehet kerülni mind rajongó, mind egyéb szempontokból, akikhez egyébként ellenkező esetben talán nem lehetne. A végkonklúzió mégis az, hogy nem egy bölcs dolog szedett-vedett brigád benyomását kelteni, de néha elkerülhetetlen a túlélés szempontjából. Ilyen az élet, ez jutott nekünk osztályrészül.
Nézzük az új lemezt! A Refused Day By Day dal több forrásból is elérhető volt korábban Hammer válogatás, honlapotok, myspace - s a lemez talán legérettebb dala. (kritika majd később) Miért pont ezt választottátok reklám célra?
Csak! Bővebben: Mert tudtuk, ez a dal fog nektek a legjobban beütni első hallgatás után, majd ez által azt hiszitek, hogy k.rva jók vagyunk, és további élmény hajhászat által vezérelve meg akarjátok szerezni az egész lemezt. Persze, hogy csak ezért.
Meg se fordult a fejetekben, hogy ha ellövitek a legjobb nótát akkor a lemez csalódás is lehet a hallgatóknak?
Jogos a kérdés, de tökre nem. Kecsegtet még jócskán érdekességekkel a korong. Nyilván elsőre ez lesz a favorit, de többszöri hallgatás után ráérzel majd az összes szám ízére. Hiszen miután beütött a promóciós Refuse Day By Day, inspirált állapotba kerülsz és letöltöd vagy megveszed a lemezt. Na ezek után nemcsak egyszer fogod meghallgatni. Főleg akkor, ha pénzt is adtál érte. E, kérlek mond, hogy ez így van!
Úgy érzem a dallamvilágotok kissé lenyugodott. Lassabb, megfontoltabb lett ez a lemez. Ezt ti is így érzitek, esetleg direktbe alakítottátok ilyenre az anyagot?
Abszolút! Ez nem egy kísérletezős anyag. Minden másodperc, a hangzástól kezdve a számsorrenden keresztül a borítóig, tudatos megtervezésen ment keresztül, amely kontrollja volt az ösztönösségnek, de nem kizárója. Főleg Laci kőbányai riff erőltetései esetében kellet odacsapni az asztalra.
Kőbányai riff erőltetései?
Biztos hallottatok már a legendás kőbányai zene iskoláról. Imádnivaló pofákat termel ki, mint például a dobosunk Szabó Laci és a bőgősünk Mohácsi Matyi. De emellett hogy mire jó, azt így hirtelen a magas lóról nem tudnám megmondani. Mindenesetre arra biztosan jó volt, hogy Laci irigylésre méltó dobtudása mellé szeresse magát megvillantani gitáron is, melyet a Shelter of-ban módjában állt prezentálni. László mindössze két témájából órákat baszakodtam az egyik feljátszásánál, édesanyja erkölcsi múltját sűrűn megkérdőjelezvén. Aztán végül meguntam, és jól összevágtuk. Mármint nem őt vagy a mutert, hanem a csóró kis riffetA másik témája meg már túl kőbányaisnak bizonyult, így szépen át idorusítottuk András nem kis megkönnyebbülésére. Láttátok volna a fejét, mikor énekelnie kellett az eredeti verzióra. A végeredmény azért magáért beszél, az album egyik legsajátosabb nótája. Alapesetben nem nagyon szeretek a zeneiségünkről bővebben értekezni, de a kedvedért azért elpuffantok pár klisét, íme: Noha alapjában a dallam a fő motívum, a lemez minden irányba ad kapaszkodókat, miközben nem törik meg az egység. Persze ha nagyon szőrözni akar valaki, akkor biztos bele lehet kötni itt-ott, de k.rvára nem érdemes, hiszen akkor pont magát a zene üzenetét veszítjük el. Hagyni kell átáramlani az elmén, aztán vagy megfog, vagy nem. Viszont elfelejteni biztos nem lehet egykönnyen. Talán ez az egyik alapvető lényege az alkotómunkának Amint azt vesszük észre, hogy a közömbösség érzetét tápláljuk, egyből abbahagyjuk, mert arra már van rengeteg jelentkező. Na, hogy tetszett?
Irigylésre méltó a stílusod Ez a zene amit a Monologue képvisel szerinted melyik szegmensbe helyezi az Idoru-t? Közelebb álltok még mindig a gyökereitekhez hardcore, punk - vagy esetleg egy olyan irányba mozdult el a zenétek aminek hatása a közönség soraiban is megfigyelhető?
Na tessék, még több patronra lesz szükségem. Íme: A hiedelmekkel ellentétben, az Idoru egy relatíve brutális zene. Nem kevésszer agresszív energiákkal jutalmaz. Az a baj, hogy sokan azt hiszik, a dallamosság, a lágyság, esetleg a nyálasság, ekvivalens fogalmak. Hát baszottul nem! Döngenek a gitárok, zúz a dob, feszít az ének, darál a tempó. Szó nincs itt lazulásról, sőt szerintem ez az eddigi legkeményebb lemezünk. Energiaáramlás, intenzitás, koncertek tekintetében hardcore, amúgy meg technikás rock zene. Sírnom kell ezektől a kifejezésektől. Sokszor rám tör a kölyökidő effektus (én égek), mikor olyan arcok kérdezik, milyen muzsikát játszunk, akiknek fingjuk sincs a kortárs zenéről, a rock zenéről meg pláne. Nem rólad van most szó kedves E, nehogy besértődj itt nekem. Jó anyám fogalmazta meg helyesen egyszer valami családi jellegű összejövetelen: már majdnem elkezdtem belemenni egy üres tekintetű, középkorú, kopaszodó, rég lejáratott szavatosságú parfümtől bűzlő egyeddel a zeneiségünk leírásába, mikor a háttérből muterom beszólt: SAKÁL VOKÁL! Pfffú vazzlehet hogy neki van igaza. Igaz, a hardcore égisze alatt mozgolódunk még, ami a kezdeti időknek tudható be, de! Ahogyan céloztál is rá, a közönség soraiból is kitűnik, hogy itt valami másról van szó. Aztán megmondom neked őszintén magasról szarunk is rá, hogy minek titulálják a bandát, csak szesz legyen meg ribancok! Persze csak hülyülök, hisz a csajom is olvassa majd. De be kell vallani ország világ előtt, a gondolatmenetben van valami.
Mi a véleményed az Idoru rajongó táboráról? Sok a régi arc?
Talán a legjellemzőbb az Idoru közönségbázisára, hogy nyitott. Olyanok, akik nemcsak felszínesen hallgatják a zenét, hanem belemerülve. Telítve vannak a számok finom apróságokkal, amelyek hallgatásról hallgatásra tudatosulnak. Egyedül ily módon lehet rájuk találni, ehhez pedig legalább egy kicsi elmélyülési képesség szükséges. Öreg arcok? Nem, vagy nem jellemző. De hol sok a régi arc manapság? Mindenhol a feltörekvő generáció van többségben. Sok a fiatal. Ők még szomjazzák a pörgést. Óriási a dömping, mindenki rock sztár akar lenni. Kövezzetek meg, de aki nem ezt mondja az hazudik! Innen ez a nagy áradat. Régebben, a régi arcok idejében, a koncertek nagyobb becsben voltak tartva. Igaz, sokkal kevesebb buli volt akkoriban. Most már minden bokorban teremnek zenekarok, s külföldről is áramlik be a szaftos import. Sokkal könnyebb bármit is csinálni manapság alapszinten, legyen szó szervezésről, zenekarozdisdiról. Most már majdnem akármelyik bandát láthatod itthon. Annyit kell tenned, hogy befizeted a belépőt, el BKV-zel a klubhoz, jól érzed magad, bebaszol vagy sem, aztán az éjszakaival hazamész, vagy hazaviteted magad a spanoddal, a tehetősebbek meg taxiznak. Ügy? Nem ügy! Arról nem is beszélve, hogy egy mai fiatal zenész srác simán olyan cuccokon tolja, amit egy öreg arc - beleértve engem is - egykor csak álmodhatott volna magának. Emlékszem azokra az időkre, amikor voltak bizonyos crew-k, amelyek számos bandát foglaltak magukban. Rendszerint ezen bizonyos krú-kon belüli zenekarok csak bizonyos emberei rendelkeztek felszereléssel, és mindenki azon nyomta, még a hangszereket is beleértve. Nagyon nagy volt a szpirit akkoriban. Kimondottan jellegzetes, karakteres volt az egész. Nyilván ez a szűk kör érdemének volt köszönhető. Mindenki ismert mindenkit, és nem a myspace-ről, hanem a közös élmények kapcsán, legyen az koncert, ivászat, balhé, vagy gruppen szex. Sokkal ember közelibb volt a dolog. Mostanra ezek a régi arcok eltűntek, letűntek. Családot alapítottak, komoly karrierjük lett, meghaltak, esetleg sitten vannak. Ahogy ez lenni szokott. A manapság is jelen lévő old school arcokat egy kezemen meg tudnám számolni. Nagyon megválogatják már, hogy mire mozduljanak ki. Nem is igazán követik figyelemmel a mai vonalat, az aktuális történéseket, mert sok ez nekik, nem ehhez szoktak. Minden olyan gyors és fura, ők pedig nem tudják, nem is akarják feldolgozni. Talán ez az oka annak, hogy remek Hc bandák, például a Sedative Bang, már nincsenek. De talán így vannak rendjén a dolgok. Az öreg seggek ideje lejár és a fiatalság átveszi a szerepet szépen lassan. Cserébe mégis akadnak olyan túlélő makacs fószerek, akik elég öreg rókák már a bizniszben, tudnak egy-két dolgot egy-két dologról, és még mindig jelen vannak, ráadásul lépéselőnyben. Ennek eklatáns példája a fogadott kuzinom, mr. Red, a mogul. A lelkes fiatalokból, pedig rengeteg van, éhesen lesve hőseik után, akikkel azonosulhatnak, akikre felnézhetnek. Szerencsére sok ilyen legény és leányzó látogatja rendszeresen a koncertjeinket, honlapunkat, számos öreg arcot is beleértve.
Szerinted rajta vagytok még azon a bizonyos arany középúton amin annak idején igyekeztetek elindulni?
Viccelsz? Egy pillanatig sem térnénk le róla, hisz ez a költői hitvallásunk. Stílustól, nemtől, kortól függetlenül jól érezheted magad a hangversenyeinken (nagyanyám hívja így a koncerteket), lemezeink hallgatása közben. Frigiditás ellen meg kifejezetten javallott!
Kanyarodjunk vissza a lemezhez. Nézzünk néhány kötelező kérdést: Milyen a fogadtatása az új daloknak?
Meglepően rossz! Sokkal jobbra számítottunk. Úgy látszik, mégsem vagyunk olyan nagy királyok. Csak hülyülök Azt persze könnyebb lemérni kiknek teszik, de azt már nehezebb, kiknek nem. Mivel nem sokan mennek oda hozzád és mondják bele az arcodba: Hé te öreg! Egy rakás fostenger, amit csináltok! Rengeteg visszajelzést kapunk, hogy telitalálat a Monologue. Most erre mit mondjunk? És tudod mit? Kimondjuk! Nekünk is g.cire bejön, és büszkék vagyunk rá! Még egy előkelő mahasz listás helyezésünk is volt nemrég egy hét erejéig. Ez aztán a karrier! Holnap le is cseréltetem a 25 éves, narancssárga kis golfomon a rendszámot Idoru 1-re.. Ha valakinek meg nem tetszik a szarunk, azt tiszteletben tartjuk, biztos megvan rá az oka, ez egy szabad ország, szabad ízlésvilággal.
Honnan a lemez címe?
Fogalmam sincs. András vetette fel az ötletet. Eredetileg egy jól sikerült este utáni hirtelen elragadtatásomban a Gold-ot pedzegettem meg, amely nem kis elszálltságról tett volna tanúbizonyságot, de mindenki jobban járt a Monologue-gal. Részemről mindegy is, mert az a lényeg, hogy egyszerű, rövid és tökösen hangzik. Persze bele lehet magyarázni valami tartalmat is ha akarod: A lemez meghallgatása után úgy érzed, mintha egy ütős monológot hallgattál volna végig, mely után mást nem tehetsz, mint elgondolkodsz. Jó volt? Ugye, hogy nem.
A kiadókkal mindig sokat variáltok. Mi a jelenlegi felállás ebben a témában?
Most is van szopás, úgy látszik ez a karmánk. Annyit biztosan tudunk, hogy kiadta kis hazánkban az Edge Records, amely kiadó Hartmann Kristóf vezénylésével az itthoni metál élet ütőerén tartja középső ujját, Japánban meg ismételten az Alliance-Trax. Köszi Daiki, remélem a második turnét is dobod hamarosan! Európa, Amerika még várat magára. Viszonzásképp sajnos a tapasztalat azt súgja, hogy külföldi kiadót, főleg aminek értelme is van, szinte lehetetlen találni egy magyar zenekarnak. A politikusoknál már csak a kiadók tudnak dacolni jobban az esélyegyenlőséggel. Lényeg az érdek! Ha annyira ismert vagy, hogy van egy minimál közönséged, akkor talán szóba állnak veled. Máskülönben beajánlásra van szükség, egyfajta csókra valaki olyan által, akinek szava van, akire hallgatnak. De a legnagyobb esélyed akkor van, ha tetszik a kiadó meleg főnökének az énekes. Na ennyit erről. Ha ezek közül egyik sincs meg, el sem jutsz a fejesek asztaláig, már az előszobában ki leszel kukázva.
Akkor jelenleg keresitek a csókost, illetve Andrist futtatjátok a főnököknél ha jól értem. Ennyire kilátástalan még mindig a hazai zenekarok helyzete Nyugat-Európában?
(Az olvasók közül az érzékeny lelkű kezdő zenekaros zenész kollegák ugorják át ezt a fejezetet, mert nem legyezgeti a hiúságukat...)
Azt nem ajánlom egyik feltörni vágyó magyar bandának sem, hogy küldözgesse a demóját, lemezét, vagy akármilyét csak úgy bele a vakvilágba, kikeresett email címek alapján. Fokozottan érvényes ez a gyengén kivitelezett borítós dizájn-al fémjelzett anyagokra. Egyből kukázzák! Annyi ugyanilyen és még sokkalta jobb lemez - a hangzást is beleértve - érkezik egy nap a kiadókhoz, még a nagyon undergroundok-hoz is, mint a berlini Köpi foglaltházban a lapostetű. Végtelen! A tehetségkutatókról már említést sem teszek. Mi lesz az első kapcsolata a megítélőnek a lemezeddel? A borító. Szinte tudni lehet ez alapján, ki milyen jellegű zenét nyom, és főleg azt, hogy milyen színvonalon. A fesztiválokkal ugyanez a helyzet. Akkora mennyiségű hanganyagot kellene meghallgatni, hogy rámenne a döntéshozók fél élete. Roppant unalmas tud lenni a tizedik cd után az elbírálás. Gondolj bele! Ott ülnek a csávók a bőrszékben, izzad a pöcsük, és ugyanazt a szart kell hallgatniuk cd-ről cd-re. Nem mondom, jókat lehet mulatni közben a zenekarképeken és a hasonló nyalánkságokon, mint pl. a számcímek, dalszövegek, kiejtés. Maximum 2 számot szoktak meghallgatni, általában az első kettőt. (Így rakjatok öt perces intró-t nyitánynak!) Ha ez nem teszi meg a megfelelő hatást, akkor csá! Megy a szeméttelepre. Ha jó fejek, akkor küldenek egy sajnálkozó körlevelet, hogy bocs, de majd jövőre. S, hogy honnan tudom én ezt ilyen jól? Hú bazzeg, most elárultam magam. Lehet, hogy én is voltam már zsűritag? Őőő, egy ismerősöm ismerőse mesélte egyszer valahol valamikor. Ha a dizájn rendben van, ha a hangzásról nem lehet egyből, nyilvánvalóan levágni, hogy gagyi, hogy otthon készült egy nagyokos önjelölt hangmérnök zseni által, aki azt hiszi tud valamit; ha egyben van a zene és az ének; ha nincsenek egyértelmű hamisságok; na akkor lehet elküldeni az anyagot! Akkor talán be is rakja valaki, és meghallgat belőle legalább fél percet. Egyébként, szemét!!! Komolyan elgondolkodtam egyszer, hogy csinálok egy vállalkozást, és a fő profilom a promó cd-k olcsó és természetbarát megsemmisítése lesz. Tuti több pénzt hozna, mint a zenélés!
Akkor ti mivel próbálkozt(at)ok? És most hagyjuk a csókosokat
Baráti jó tanács: Egy bandának akkor lehet nyert ügye, ha tud gondolkodni a másik ember fejével. A döntéshozók fejével. De sajnos a gőg, az önérzet, a beképzeltség, a tévhitek akadályozzák ezt. Minden zenekar, főleg eleinte azt hiszi, k.rva jót csinál. Nem kevesen világmegváltásként állítják be szerény kis produkciójukat minden megalapozottság nélkül, holott ugyanazt a szart csinálják, mint bármelyik másik sorstársuk! Igazából szánalmas kis senkik, és csak törpék dugják! /idézet Johnny Chrunch-tól/ Jót? Egy lóf.szt jót! Az okosabbak, bölcsebbek egyből levágják az ilyen hozzáállást, és jó keményen megmosolyogják, úgy ahogy az Idoru-t is annak idején. Mi is elkövettünk minden naivitásból származó hibát, amit el lehetett. Emlékszem, amikor elkészült az első, háromszámos demónk. Előszeretettel kislemeznek aposztrofáltuk, de az egy szart volt kislemez, az maximum egy közepes demóval ért fel! Fehér papírtokba helyezve, paxtollas kézírás nyomait viselő információs sávval küldözgettük a legnagyobb kiadóknak, válaszra várva. Azzal sokkoltuk magunkat, hogy meg kell próbálni, mert sosem lehet tudni. A belemet kiröhögöm, hogy mekkora balekok voltunk! Nemhogy kiadónk nem volt, de még borítónk sem! Elküldtük még Londonba is a multiknak. Ááá!!! Itthon, ezzel a remekművel a kezemben, mint referencia, személyesen mentem be az A38 irodájába, és koncertet követeltem. Azt hittük letettünk valamit az asztalra, csak a világ nem elég érett ahhoz, hogy észrevegye. Mindez 2003-ban történt, és az elmúlt 4 év pofonjai, csalódásai, tapasztalatai rádöbbentettek minket arra, hogy ha nincsenek kapcsolataink és egyben kurva nagy szerencsénk, akkor megbaszhatjuk magunkat a lemezeinkkel, elképzeléseinkkel, de még a marha nagy elkötelezettségünkkel együtt is! Kicsit lazábbra vettük a gyeplőt, nem vesszük olyan komolyan magunkat, pedig soha nem nyertünk még ekkora publicitást. Sok banda jön oda hozzánk és kérdezgetik tőlünk - mintha mi valakik lennénk -, hogy mi a véleményünk a koncertjükről. Adnak lemezt, hogy hallgassuk meg, mondjunk véleményt. Pedig mi csak néhány mázlis seggfejnek számítunk, semmi többnek. Ennek semmi értelme, mert úgyse lesz senki őszinte, se mi, se más. Ha pedig igen, akkor vérig sértődnek, mert általában cinkes az egész, húha majdnem azt mondtam, hogy egy rakás szar! Csak nem meri senki megmondani, és én sem. Amennyiben valakinek tetszik, amit csinálsz, akkor az a valaki magától fogja mondani, kérdezgetés nélkül. A legnagyobb időpocsékolás a véleményhajkurászás. Ha kíváncsi valaki mennyit ér a szara, akkor önkritikusan egy szent pillanatban hasonlítsa össze a videó, és hangfelvételeit komolyabb bandák felvételeivel. Küldözgethetünk ide-oda, közben lehet nyugtatgatni magunkat azzal, hogy jobb, ha megpróbáljuk, mintha nem, de legyünk őszinték, szart se ér!!!! Kidobott pénz, idő, felesleges reménykedés. Ha kellesz, úgyis megkeresnek. Ha számítasz, úgyis hallottak már rólad. Attól függően mennyi profitot tudsz termelni. Azt akarod, hogy számításba vegyenek? Rule number 1.: Csinálj magadnak közönséget! Ez a legszembetűnőbb dolog, és a legjobb módja a figyelemfelkeltésnek. Meg kell érteni, telítve van a piac, minden igény ki van már elégítve, pusztán azért mert jó a zenéd, le se szarnak. Magyar zenekar? Ki a f.szt érdekel! Őszintén mondom, ha újra kéne kezdenem egy teljesen ismeretlen zenekarnévvel, lehet letenném a lantot. Húh, ezt a kis monológot (monologue, érted!?) így visszaolvasva, nem dobódunk be sokaknál
Szóval szar helyen, kapcsolatok és közönség nélkül ha zenélni kezdünk akár fel is akaszthatjuk magunkat sose leszünk befutott sztárok. Remek kilátások tudnál valami kellemesebb élményt is megosztani az olvasókkal, hogy visszahozd az életkedvüket?
Nemrég játszottunk egy szlovákiai kisvárosban, Trencin-ben. Relatíve sokan voltak és nagy érdeklődésről tettek tanúbizonyságot. Jó volt a buli, az eladások is, meg a szittyózás is intenzíven zajlott. Annyira jól éreztük magunkat, hogy Big-gel, még pödrött filctollbajuszt is rajzoltunk egymásnak. A határ után kicsit bealudtam, s egyszer csak arra keltem, hogy áll a busz a leállósávban, a kamionok 100-al tépnek el mellettünk és rázzák az autót. Az első realizált látványom András örömtelien vigyorgó képe volt, miközben bőszen próbált stoppolni középső ujját felmutatván az elhaladóknak. Úgy látszik nála még ütött a szer. Kíváncsi tekintetemet a sofőrroad-unkra helyeztem. - Oláf,, mi történik velünk? - Semmi Tibikém, csak kifogyott az üzemanyag. Ekkora balfaszságot azóta nem tapasztaltam, mióta a mosatlan, négy koncertes nejlon alapanyagú sortomban álltam színpadra egyszer régen, nagyon régen. Olyan ideges lettem, hogy felkeltemben majdnem kirúgtam a szélvédőt. Mindez Budapesttől kb. 30km-re. Igazi amatőr show. Más nem maradt hátra, mint hívni a sárgaangyalt. A diszpécser egy órára saccolta a felmentő sereg megérkezését. Gondoltuk addig is elszórakoztatjuk magunkat, s mivel Big egy kanyit nem vett észre ebből az egészből, mert még mindig édesdeden szunyókált a sarokban, még a rajzolt bajuszt is lenyalta magáról, kapva kaptam az alkalmon, előrántottam zsebemből a fekete alkoholost, és egy szép kis fordított kereszt már virított is a homlokán. Csak a neki szóló iszonyat kacajra kelt fel. Aztán arra lettünk figyelmesek, hogy lassít egy autó mögöttünk, kiszáll pár fószer és jön felénk. Ez nem lehet a sárga angyal. Hallottam már autópályán történő rablótámadásról. Gondoltam, gyertek csak, legalább levezetem a feszkót valakin, és már nyúltam is az emelőért. Rendőrök voltak. Egyből tolták a szar kötözködő oktató nagyzolós gagyidumát. Szerencsére a vészvillogótól függetlenül az elakadásjelzőt is kiraktuk, így hát kiszophattak. A fő okos zsernyák arroganciájánál már csak a kolbászhangja volt cikibb. Tettek pár hataloméreztető megjegyzést, és hogy köcsög lesz a sárgaangyalos, aztán letipliztek. Kell az hozzá, hogy ez alatt a párbeszéd alatt végig ott tündöklött rajtam a filctoll bajusz!!! Cseppet sem tűnt úgy, hogy hülyének nézem őket. Leszarom! Kisvártatva megjelent az angyal. Halál jó csóka volt az arc, pillanatok alatt helyre hozott mindent, le is jattoltam, aztán húztunk a vérbe. A bajusz úgy rám száradt a kalandok közepette a kinti szélben, hogy két nap múlva jött csak le teljesen. Addig úgy toltam mindenhol.
Na akkor lássuk végre az anyagot. A grafika a szokásos forrásból táplálkozik? Esetleg lesz valamikor videó is valamelyik dalból?
Igen, a lemezborító, és minden egyéb Idoru-s dizájn sorsáért András a felelős. Ha ő A-t mond akkor A lesz, ha B-t, akkor meg az. Pont a napokban készült el az első klip a monochrome-ra. Három dolgot érdemes tudni. Az első, hogy a zenekar dobosa, egyben a szemünk fénye, Szabó Laci érdeme ez, ugyanis ő forgatta, illetve fényképezgette, mivel animációs klipről beszélünk. A másik az, hogy nyilván a legpopulárisabb slágerre akartuk, ettől remélve a sikert és a csodát, hogy hátha lemegy a viván fő műsoridőben. (Felejtsd el! Túl hosszú és amúgy is horror) A harmadik pedig, hogy az Insane tagok szerepelnek benne. Hogy miért? Hálából, hogy lenyúlhattuk ezt az impozáns számcímet. Történetesen nekik is van egy monochrome-juk, aztán a fene tudja még hány bandának. Amúgy, majd ha sikerült spórolnunk kicsit, akkor ősszel jön a második képanyag is, amiben már remélhetőleg mi is szerepelünk.
11 dalt ígértetek és csak 10 lett belőle. Mi ennek az oka?
Hivatalosan azért, mert hazug disznók vagyunk, és semmibe vesszük az ígéreteinket. Nem hivatalosan meg azért, mert csökkentette volna a lemez színvonalát ez az ominózus 11. nóta. Lehet, később kiadjuk majd maxin, eladjuk a Zanzibár-nak, vagy tudom is én.
Ezek után sokunk várja majd a maxit! A dalszövegek gondolom továbbra is Andris és a te munkádat dicsérik. A többiek nem akarnak beleszólni vagy dúl a terror?
Ez így alakult ki az évek során. A többiek nem szövegíró alkatok, mondhatni hál istennek, hiszen akkor újabb harcokat kellene megvívni. Amúgy is van elég. A szövegekkel kapcsolatban Andrással egy rugóra jár az agyunk, nem úgy, mint más dolgokban. Ilyen például a hajviselet vagy pl. a nadrágbeli ízlésvilág. (Egyszer elkísértem a H&M-be gatyát venni. Csakhogy ő a női részlegben vásárolt. Én meg fekete farmerhez fehér zoknit hordok, és köpködve beszélek. És akkor mi van? Elmondhatnám a legjobb véletlen szembeköpős sztorimat, de nincs kedvem még jobban fárasztani az olvasókat.) A szövegek alapvető emberi, erkölcsi értékeket tárgyalnak politika és vallás menetesen, mint minden sikeréhes jó fej bandánál. Sorainkkal csaknem mindenki azonosulni tud, negatív köntösbe öltöztetett pozitív életszemlélet tükröződik a gondolatainkból, blah-blah-blah. Ha van egyáltalán üzenetünk, akkor valószínűleg ez lehet az.
A mondanivalóról még mindig úgy gondolod, hogy másodlagos? A zenének kell megragadnia a rajongót!? (egyébként szerintem ez így is van jól!!!)
Igen, még mindig. Szerintem az a normális, hogy helyére kerüljenek a dolgok. Mondok egy-két példát. Aki magasabb értelemmel, szellemiséggel született, annak az íróasztalnál a helye. Akit erős kritikai érzékkel áldottak meg, az csináljon fórumot, legyen újságíró, mert többre megy vele, és többre megy vele mindenki. Láttunk már olyat, aki a remek kommunikációs képességét hadba állítva kompenzálta a számok közötti szünetekben, hogy nincs hangja. Aki kétszer vagy többször állt sorba, amikor a külső erényeket osztogatták, az meg legyen modell, színész vagy műsorvezető. Viszont könyörgöm az ég szerelmére, zenéléssel az foglalkozzon, akinek van érzéke, vénája a muzsikához. Ezt nem lehet tanulni, gyakorolni, ez veleszületett. Alapvetően azt gondolom, hogy egy zenekar a zeneipar része, az pedig a show bizniszé. Ha világmegváltást akarok hallani, vagy el akarok mélyülni komoly gondolatokban, akkor elmegyek egy előadásra, vagy előveszek egy Hamvas Béla könyvet, vagy ha ezzel sem tudok betelni, akkor megnézem valamelyik mélyenszántó show műsort, attól biztos katarzisban lesz részem. De koncertre azért megyek, hogy szórakozzak, felszabaduljak, megszabaduljak a hétköznapi terheimtől, nem pedig azért, hogy még többet vegyek magamra. Legyen egy zenekarnak mondanivalója, állásfoglalása, át lehessen érezni a szövegeket, de elsősorban ne erre legyen kiélezve a dolog, hanem a dalokra. A dalokra! Ha a U2-nak nem sikerült megváltoztatni a világot - pedig ők aztán kő keményen kiállnak a világbékéért meg minden - senkinek se fog, pedig még azt is tudják, hogyan kell jó dalokat írni. Na szóval, ha vannak jó dalok, akkor jöhet az összes többi, beleértve a mondanivalót is. Van úgy, hogy megvan a zenekarnév, az arculat, meg minden külsőség, csak éppenséggel számok nincsenek meg zenei tudás. Ha valaki nem képes minőséget produkálni a maga főprofiljában, mindig is mással próbálja majd kompenzálni a hiányt. Érdemes észben tartani, hogy a zene, a zenélés ebben a világban inkább érzelemi kifejezőeszköz, mint gondolati, hisz vannak instrumentális zenekarok is, és attól még zenekarok. Nyilván a dalszövegek a gondolati, a hangszerek, a harmóniák meg az érzelmi vonulatért felelősek. Fontos, hogy ne egymás ellen dolgozzanak, hanem egymásért.
Andris vokálja néhány dalban kifejezetten nagy fejlődést mutat. Ez a sok próbának köszönhető vagy esetleg képzi magát? Szerintem a Shelter-ben és az Encounter-ben nagyot alakít.
Vannak emberek, akik csináltak gyerekkorukban házi feladatot, és vannak, akik nem. Szerinted ő melyikbe tartozott? Ami a lemezen hallható, az az én kitartó baszogatásom, Stofi remek produceri munkája és András tehetségének az egyvelege. Inkább a stúdióban az utolsó pillanatokban jöttek az ihletek, nem a próbateremben. András mellett még sok magyar énekes tökre tehetséges, de szintúgy lusta mint az állat, és ennek köszönhetően megragad egy szinten. Ez a teória rengeteg magyar zenészre vonatkozik A tehetség amúgy nem minden, a szorgalom többet jelent. A tendencia pedig az, hogy ezek a tulajdonságok még csak köszönőviszonyban sincsenek egymással.
Mennyiben befolyásolják zeneszerzésedet a többiek? Hallhatóan változnak a gitár témáid, más stílusok felé kacsintgatsz, a newborn hatás már egyáltalán nem érezhető
Az Idoru zenei irányvonalának kijelölése kábé úgy működik, mint a dizájn fejezetünk. Csak itt én képviselem az úttörő szerepét. A többiek is hozhatnak témákat, pár ezekből meg is lesz csinálva szükség szerint, de nem ez az elsődleges szerepük. Azt hiszem, hogy bizonyos területeken az arra specializálódott ember munkája által születhet egységes, érett alkotás, amelyet nem érdemes alapjaiban megváltoztatni. Különben nagy valószínűséggel kavalkád lesz, és könnyen színre léphet az a bizonyos szedett-vedett effektus. Tök vicces az, amikor ugyanazon dolog kapcsán az emberek tök különbözőkre esküsznek. Kinek is van igaza akkor??? Kész röhej! Nincs olyan, hogy Newborn hatás, hiszen a képlet nagyjából ugyanez volt abban a zenekarban is. Akinek nem tetszett a képlet, annak szétvertem a fejét. A zenekarnév változott, a munkamechanizmus megmaradt. Az utóbbi két-három év a jó témákból összehozott remek dalok kidolgozásával telt. Nehéz egy olyan lemezt csinálni, amellyel nem ismétled meg önmagad, és mégis hű maradsz a múltadhoz. Nos, ez sikerült is, talán ezért érzed, hogy változott a stílus, csupán csak kitoltuk a korlátokat.
A Refused-ban ki üvöltözik?
Meglepő, hogy van ilyen, igaz? Az elmúlt lemezek angyali énektónusai alapján... És tessék! András az, igen, üvölteni is tud! Ez a tény engem is meglepett, nem kellett besegíteni.
A lemez címadó nótája hatalmasat hasít! Nem tudtátok vagy nem akartátok felhasználni a témát egy teljes dalhoz?
Ugyan már E! Te is tudod, hogy nincs olyan amit ne tudnánk. Nem is akartuk!
Szóval, hogy hogy felkerült ez a remek téma a lemezre? Tiszteletadás a régi elődök előtt, vagy vmi nosztalgia?
Akkoriban, olyan 6 éve kezdett foglalkoztatni a gitártepping. Fel is izzadtam nagy nehezen a stúdióban pár ilyet az ex-bandámnak egyik világsláger dalára. Tejfölös szájúként cirkuszkerítés bajusszal - mondjuk a Jakab Zoli már akkor is negyvennek nézett ki, pedig fele annyi se volt - iszonyú büszkén hallgattuk vissza a keverőpult mögötti pogózás közben. Akkoriban ez a tepping ügy nem volt jellemző a hasonszőrű bandáknál, nem mintha bármelyik megmozdulásunk az lett volna, még a Subscribe-ék is lejártak a bulijainkra leginkább témanyúlás végett. Következésképp eléggé beütött a szer! Olyannyira, hogy az Idoru monológjának ominózus nyitó nótájában is megtalálható ebből egy rész. Mellesleg meg ez is csak egy szar kis trükk, egy újabb marketing fogás. Szeretjük!
És akkor néhány kérdés 2007-ről? Mikor indul az európai koncertkörút és merre tervezitek?
Inkább nem mondok semmit ameddig nem biztos minden 100%-ig. A honlapon mindig találni friss infókat. Egy pár gondolatot engedj meg a turnézással kapcsolatban. Különféle lehetőségei vannak egy zenekarnak, ha turnézni akar. Bármilyen hihetetlen, de lehetőség mindig van, leginkább a Hc-ben, még a kezdő bandák számára is. A kérdés az, mennyire nem vagy szégyenlős pénzt bukni. Mert vannak ugyan emberek, akik leszervezik a turnét, csakhogy akkora értelmetlen anyagi bukóval jöhetsz haza, hogy nem térsz magadhoz. Minél hosszabb időre mész, annál szebbet bukhatsz, tök feleslegesen. Élménynek egy ilyen túra nem mindennapi az tuti, de eredménye a színpadi rutint leszámítva nem sok. Aztán elkezdhetsz te is szervezkedni, bizniszelni bandákkal, te meghívsz oda, én meghívlak ide alapon. Egy bizonyos pont után felettébb kimerítő tud lenni, meg amúgy is kinek van erre ideje? Azonban egy szemléletes ellenpélda az Insane zenekar. Nekik működik ez a do it yourself. Minden tiszteletem az övék! És van egy harmadik módja, mégpedig az, ha jó kapcsolataid igénybe vételével befizetsz elő-zenekarnak egy híres banda elé. Mondjuk ennek csak akkor van értelme, ha van külföldi terjesztésed. Úgy bizony, csengetni szépen! Nem adnak semmit ingyen, főleg a jó alkalmakat nem. És az igazat megvallva ez a legjobb alkalom. A mindenki rock sztár akar lenni elmélet alapján rá is mennek a menedzsmentek erre becsülettel. Zenekarok tömkelege töri magát efféle lehetőségért, mivel így tudsz a legtöbb ember előtt bizonyítani. Kíváncsi lennék a Tool elé mennyi volt a Mastodon-nak a beugró. Még a híresebb hardcore bandák elé is kell tejelni, nem is keveset. Több ezer euró, akár sok ezer is lehet az összeg. Pedig ez a pénz dolog nem igazán összeegyeztethető a hardcore elvekkel, ha jól sejtem. Ne legyenek illúzióink, csak befektetés árán fektetnek majd belénk. Majd egyszer talánSokat és nagyokat lehet bukni, kocsit, lakást, ha nem figyel oda az ember. És a pénz mellé még kell protekció is, hogy odajuss.
Mi a véleményed a hazai bandákról, a színtér változásairól, már amennyiben lehet még színtérről beszélni?
Általánosságokban tudok csak nyilatkozni a kivételektől eltekintve. Az alapvető probléma: A zenekarok gátlásosak, mint egy szűzpicsa! Sajnos ez van. Brutális hangzással, brutális zenét akarnak nyomni, szét akarnak baszni, de sokszor ez se a lemezen se a színpadon nem valósul meg maradéktalanul. Az emberek nem azért mennek el egy rock koncertre, mert jellegtelen produkcióra vágynak, azért meg pláne nem, hogy hétköznapi átlagos attitűdű, kisugárzású embereket lássanak a színpadon. Saját kis életükben ezt eleget tapasztalják. Tudatosan, vagy tudat alatt valami mással szeretnének szembesülni. Mondhatni extravaganciával, jó értelemben vett korlátok nélküli gátlástalansággal. Valami izgalmasabbal, ami feltölti őket a sivár hétköznapok elviseléséhez. Az itthoni kemény rokk zenekarok nagy többségének produkciójában pont ezt nem látom, azt az állatot, ami záloga egy hiteles, energikus előadásnak. Jó esetben faszán eljátszogatják a számokat, elzenélgetnek a színpadon. Ééés? Kit érdekel? Zenélgetni a próbateremben is lehet. Itt közönség van, könyörgöm. Mintha nem is szenvedélyből csinálnák. Márpedig ezt a fajta zenét csak abból érdemes. Egy előadónak itt kell szabadjára engedni az állatot, a szunnyadó ördögöt. Talán ez a legpozitívabb megélési módja az agressziónak. Mert arról van itt szó, agresszióról, frusztrációról. Nem a szarért zenélünk rock zenekarban vagy orientálódik ilyen irányban a zenei ízlésünk, hanem mert problémás gyerekkorunk volt, nem tudtuk kiélni agresszióinkat, nem tudtuk feldolgozni frusztrációnkat, stb viszont akkor vállaljuk föl és éljük át, éljük ki. Mi lehetne remekebb alkalom erre egy koncertnél? Össze sem lehet hasonlítani azokat, akik szenvedélyből zenélnek a patetikus arcoskodó, önkéntes művészjelölt pojácákkal. Az utóbbi faj csupán feltűnési viszketegségből van ott. Ha szerencséjük van, akkor fizetnek is érte, mint a legtöbb médiapumpált szarkupac esetében. Egyből lejön a színpadról a fő ok, miért is van ott az ember. Elsöprő élményt nyújt egy szenvedélyen alapuló, igazi művészeti avagy nem művészetbeli előadás, tevékenység. Ha nem csal az előérzetem, nem igen populárisak a felsőbbrendűséget tükröző arcú műszerész metál, informatikus metál bandák. Nagyon ülnek ezek a kifejezések. Kár, hogy nem kék köpenyben lépnek fel félig kilógó barna bőrborítós bérlettel a felső zsebükben.. Azért mész színpadra, hogy előadj valamit, sem pedig azért, hogy elfojtsd. A színtér változása meg őszintén hidegen hagy. Emberek jönnek-mennek, van aki megmarad, nagy ügy. Nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy adjunk, értékeket közvetítsünk, nekik meg azzal, hogy befogadják.
Arra gondoltam, hogy mivel nagy lányok kedvence zenekar lettetek ha belefér mesélhetnél magatokról pár hétköznapi dolgot. Mivel foglalkoztok, kedvenc zenéitek, filmetek, barátnők, család?
Ez a lányok kedvence dolog olyan, hogy ha énekelsz, akkor több lány fogja szeretni, mintha üvöltöznél. Ilyen a női természet. Ezen a színtéren nem sokan énekelnek, így hát ez a sorsunk, majd csak megbirkózunk a problematikával valahogy. Barátnő csak egy van, flörtszögelés mehet! Először flört, aztán szegelésSzeretjük a jó filmeket például a Kígyók a fedélzetent vagy a tini vígjátékokat, mint pl. a Radírfej (első Linch film), és büszkén konstatáljuk, hogy Matyink egy videó tékában dolgozik. András mellékállásban sztárfodrász a hekkerkedés mellett, Laci szem-füles kapusa a Vasas másodosztályának, Big egy cirkuszban dolgozik, én pedig logopédus vagyok de újságírással is foglalkozom. Mindannyian alapvetően normál fickónak számítunk a magunk módján, és ép elmével rendelkezünk Big-et leszámítva. Mondjuk, ha azt vesszük, hogy még mindig akarjuk tolni a bandát, és pénzt, időt, energiákat nem kímélve nyomulunk, akkor meg mindegyikünk egy barom, mert k.rvára nem tudjuk hol ér véget az utunk.
Nyár? Fesztiválok? Sziget? Volt, Hegyalja, Balatone /ex-Wan2/, Sziget, Az feszt. Aztán lehet, még befut valami jó kis ajánlat, csekkoljátok a honlapot!
Majdnem elfelejtettem megkérdezni, hogy ha valakit érdekel esetleg a lemez, hol próbálkozhat a beszerzésével? Illetve ha van még valami amit esetleg meg szeretnél osztani az olvasókkal, akkor
Media Markt, Saturn, Alexandra Könyvesboltok, Hammer boltok, avagy meg lehet rendelni a Bprnr-től, de akár egy Idoru koncerten is hozzá lehet jutni. Április 30-án a lemezbemutató koncertre várunk titeket a kultiban, csak sikerüljön bejutnotok. És igen, élnék az utolsó szó jogával: NE ALAPÍTSATOK ZENEKART!!! Minden jót mindenkinek!
17:16
