interjú [hazai hangok]  2001. november 10. szombat   11:29

nincsen hozzászólás

   Bandi a hegyről címmel jelent meg november közepén Lovasi András első, és a közeljövőre tekintve utolsónak is mondható szólólemeze (kritikáját idekattintva olvashatod el). Mostanában igencsak megmozdult a levegő a Borzék háza táján. Itt ez a szólóalbum, hamarosan jön az Ágoston Kollektíva Kind of-féle jazz-feldolgozása, aztán meg a csajos lemez, az Andrea Rosé-s (ez még csak munkanév). Szóval pörgés van ezerrel, úgyhogy örültem, hogy Szarvason a Kispál koncert előtt végre fél órára feltarthattam a piszkosul hadaró Bandi művész urat.
  
   -Szerinted jó lemez lett a Bandi a hegyről?
   -Én szeretem, de ez úgyis csak később dől el. Fél év múlva már meg tudom majd mondani hogy jó lett-e. Most még csak annyit tudok, hogy szeretem.
   -Miért, mi lesz fél év múlva?
   -Akkor már nem fog ennyire érzékenyen érinteni a dolog, akkorra már jobban átlátom. Most még ilyen könnyű az egész, nem is tudom pontosan, mi is ez.
   -Régebb óta készül, akkor miért érint érzékenyen?
   -Nem is igazán érzékenyen, hanem nem is tudom... Tavaly ősz óta készül, de most hogy készen van, nem tudom, hogy mit csináltam. Pont most lett kicsit elegem is belőle, ugyanakkor izgalmas, hogy mit szólnak hozzá az emberek. Meg emlékszem arra, amikor csináltam, hogy az jó volt. Ebből összeáll egyfajta érzés-kavalkád.
   -Miért érezted, hogy szükséged van szólóalbumra? (Ennél a kérdésnél kicsit megfeszülnek az izmaim, mertugye köztudottan krónikus empátia-szindrómában szenvedek, és utálok olyat kérdezni, amiről egész biztosan tudom, hogy már ezerszer túl van rajta az interjúalany, és nyilván ő is utálja már, ezt szóvá is teszem...)
   -Ezt már tényleg sokszor elmondtam. Az úgy volt, hogy a Kispáltól kaptam egy gitárt tavaly születésnapomra, aztán ősszel írtam is két-három számot egy ültő helyemben, és ugye a zenekarban nem nagyon szoktunk véglegesíteni, vagyis kész számokat nem nagyon szoktunk odavinni, de azért egy-két számot amit írtam régebben, mindig odavittem, és akkor többé-kevésbé meg is csináltuk őket, persze volt, hogy ki kellett hagyni belőle, a Szívrablás, vagy a Mulató, ezek például olyan számok, amiket előre kitaláltam, de nem nagyon tudtuk próbákon megcsinálni, úgyhogy a stúdióban fejeztük be, szóval minden lemezen van egy ilyen szám, amit én vittem, és most hirtelen lett hat, mert később írtam még gyorsan hármat, és gondoltam, ha megvárom, hogy ezek mind lemezre kerüljenek, addigra feloszlik a zenekar, és akkor így jött, hogy csinálok egy szólólemezt (cudarul hadar, alig bírom követni, tényleg jó sokszor elmondhatta már). Ez tavaly ősszel volt ötlet, és amikor megvolt ez a hat szám, akkor gondoltam, hogy tényleg csinálok egy szólólemezt, és a többit azt utána írtam hozzá.
   -Mikor írsz dalokat, ha egyfolytában koncerteztek?
   -Hát most nem írok.
   -Jó, jó, de ezeket mikor írtad? Merthogy nemrég volt a Velőrózsák
   -A Velőrózsák már kész volt, amikor ezeket írtam. Azzal az albummal meg nem is voltam elégedett, nem nagyon szerettem. Ilyenkor mindig gyorsabban kezdek el dalokat írni, mert ilyenkor idegesít, hogy nem sikerült az előző. Ez volt eddig is. Nem tudom, hogy mi a késztetés, de ha úgy éreztük, vagy éreztem én, hogy egy lemez rosszul sikerült, akkor rögtön utána elkezdtünk próbálni a zenekarral, meg elkezdtünk számokat írni.
   -De vannak a Velőrózsáknál is régebbi számok az új albumon...
   -Igen, kettő. Az Apa övének a csatja, meg a Mára már. Maguk a dalok egyébként nem régiek, mert például az Apa övének a csatja az a legutolsó dal, amit írtam, csak a szövege már 97-ben megvolt. A Mára már meg már 93-ban, vagy 94-ben.

   -Szóval a Velőrózsák egy rossz album lett?
   -Az volt a különbség - egyébként lehet hogy ezért lett a szólólemez -, hogy ezt a zenekar jónak érezte, és nem akartak próbálni, én pedig rossznak éreztem, és ezért akartam. A Velőrózsákat egy olyan lemeznek éreztem, ahol eljutottunk valameddig egyfajta úton. Ez később nem nagyon tetszett. Most már, egy év múlva, meg tudnám nagyon jóra csinálni, de akkoriban nem tudtam. Alig kellene egy kis változtatás: egy-két számot ki kéne hagyni, egy-két számot le kéne rövidíteni, egy-két számot pedig máshogy kéne megcsinálni. Ennyi az egész, és tök jó lenne. Nagyon jó nyersanyag volt a kezünkben, csak a végén valahogy... Nem tudom ezt megmondani, mert egészen addig lelkesedtem, amíg nem lett kész, aztán amikor az egészet meghallgattam egyben, akkor már nem tetszett. És ez nagyon fontos egy lemeznél. Úgy megy, hogy az ember meghallgatja külön-külön a számokat, az egyes jó, a kettes is, meg az összes többi is, és aztán utána az egész valahogy mégsem olyan jó. Sokkal többet vártam tőle. Nagyon okosan készültünk rá, és nagyon nagyon akartuk, aztán meg lehet, hogy pont ez volt a baj, mert régen nem akartunk ennyire megcsinálni egy lemezt sem.
   (Itt szemfülesen észreveszem, hogy a zkr billentyűse bort iszik, sör helyett, mire a Bandi-művész: Mindenki bort iszik. Átneveltem őket. - és büszkén vigyorog.)
   -Voltak olyan dalok, amik erről a szólólemezről lemaradtak?
   -Hát a közös Andreás szám az lemaradt. Eredetileg úgy volt, hogy ezen lesz. Az lett vele, hogy csináltunk neki egy nagyon jó demo-t, amiben nagyon elszúrtuk a hangszerelést. Püffögő dobok, meg nagyon béna gitár került bele, szóval az egész nagyon sérült volt, olyan lett, mint valami Tom Waits. Ezt valahogy át kellett volna menteni stúdióba, de nem nagyon sikerült, eltűnt a sérültség bája, és túl nyálasra sikeredett. De nem baj, majd az Andreának odaadjuk.
   -Az albumon rengeteg vendégzenész van. Honnan szedted össze az embereket?
   -Mindenkit máshogy. Voltak akiket felhívtam, mert már ismertem őket, meg volt akivel csak úgy találkoztam.
   -Kivel?
   -A hegedűs sráccal például Egerben futottam össze. Beszéltük a Lecsóval, hogy jó lenne egy hegedő, mert ez a szám (Apa övének a csatja) kezdetben kíntornával volt, de az megbukott, és akkor kitaláltuk, hogy legyen inkább hegedő. Ez az Attila (Szabó Attila) nevű, aki egyébként egy nagyon jó fej faszi, ez volt Egerben az első ember, aki szembe jött velem. Ez a hegedős. Volt nála magnó, felvettük neki a számot a kocsiban, aztán írt rá szólamokat.
   -Nem is ismerted előtte?
   -Nem. Azt mondta, szereti a Kispál és a Borzot, meg hogy mi vagyunk az egyetlen popzenekar, amit hallgat. Ő egyébként népzenész, a Csík nevű zenekarban játszik, meg tök jól gitározik egyébként. Aztán két nap múlva jött a stúdióba. Egy wc-ben vettük fel a részét, azért szól ilyen hülyén. Nem akartuk, hogy stúdió sterilitású legyen, azt akartuk, hogy egy ilyen jó köcsög szám legyen. (Sajnos nem igazán tudom, hogy a köcsög szám mit jelent, ezért inkább hagytam pont úgy, ahogy elhangzott, ki-ki ossza be magának egyébként ha már itt tartunk, szerintem nem köcsög.)
   -Sokféle stílus keveredik a lemezen. Olyan, mint valami stílusgyakorlat. Miért van ez?
   -Mert én ilyen vagyok, ennyi mindent szeretek (Nevet, aztán kicsit komolyabban folytatja.) Modelleztem számítógépen a számokat, amikor már megvolt egy dal, és amerre az elvitt, arra vittem én is magamat. Ez inkább ilyen szerencse dolog. Például felvettem egy dalt gitárral, meg mikrofonnal a gépbe, és elkezdtem dobokat keresni hozzá. Általában az első dob jó volt Vagy a második, vagy a harmadik... Hallottam, hogy ez kell, putty, átírtam és kész. Azért is ilyen elvarratlanok a számok, meg vannak benne bénaságok, mert hogy ez így készült. Ez egy sufni-zene, otthoni szobazene.
   -A zenekar nem is nagyon szólt bele, hogy merre menjen a dolog?
   -Nem nagyon. Inkább az volt, hogy én elmondtam, hogy körülbelül mit szeretnék. Pár... vagyis nem pár... 5-6 szám van, amit gép nélkül csináltunk meg, és azt a zenekarral együtt hangszereltük meg, tehát ők írták a szólamokat, mint egy rendes Kispál lemezen. De persze elmondtam, hogy mit szeretnék. Mondjuk úgy, hogy diktatórikusabb voltam, mint egy Kispál lemeznél.
   -A vízbuborékoknak van valami külön funkciója?
   -Nem, csak tetszett. Azóta már mondták ismerőseim, hogy talán a Beatles, vagy nem tudom melyik zenekar már izé...

   -Már lelőtte?
   -Állítólag. De én nem tudtam. Nem is! Tudod hogy volt? Lementünk Egerbe fürdeni, és mutattam a Pékónak (a zkr kvázi dizájnere), ennek a számnak a két (Dióssy D. Ákos kiabálva ront be a szobába: Már hetvenen vannak, jeee! Erre Lovasi: Akkor már csak ötezret bukunk fejenként...)
   Szóval volt két verziója ennek a számnak (Itt van az életem), de egyik sem sikerült igazán, és akkor kérdeztem a Pékót, hogy melyik a jobb. Persze egyik sem, mert nincs benne buborék, mondta. És akkor ezért lett benne buborék. Meg mondta, hogy ő inkább kicsit hülyébbre csinálná, nem ilyen Cseh Tamásosra. Ebben élő dob van, nem gépről megy, el van effektezve, a Csüli dobol, és gépekkel teljesen elszűrtük.
   -Szerinted hányan vehették meg eddig a lemezt? (Az interjú egy héttel a megjelenés után készült.)
   -Passz. Valószínű, hogy pár százan, olyan 4-500-an. Azt tudom, hogy a raktárból 2-3 ezer között fogyott már el. Ennyit rendeltek belőle a nagykereskedők.
   -A borító utolsó lapján a családod látható, és te, mint glóriába vont családfő húzod ki magad büszkén. Ez vicc akart lenni?
   -Nem. Ezt terveztük már régebb óta, meg én akartam is. A feleségem nem annyira, de végül is mire meggyőzte magát, hogy tényleg nem akarja, akkorra már nyomdában volt az anyag, úgyhogy már nem tudtuk levenni.
   -Tervezel következő szólóalbumot?
   -Nem. Most két évig biztosan nem. Majd ha lesz megint egy ilyen hullám, hogy ennyi dal keletkezik, akkor talán. De nem. Most egy évig biztos nem fogok akusztikus gitárt a kezembe, hacsak nem kell játszani.
   -A kiadóval végül is megszűnik a kapcsolat? Vagy ez nem publikus?
   -De publikus. Ez egy furcsa dolog. Komoly vitáink voltak a kiadóval (Universal), miután senkit nem ismertünk. A Velőrózsák idején egyetlen egy ember sem hívott fel, hogy mi van. De ez egy hosszabb történet, a lényeg az, hogy elég komoly bilidöntögetés volt egymás fejére, hogy kinek mi a baja másikkal, és akkor komolyan összevesztünk, vagy nem is összevesztünk, hanem kulturáltan ismertettük az érveinket. De kb. egy éve lecserélték az egész bandát, és végül is most szereti a kiadó ezt a szólólemezt. Adtak egy elég jó ajánlatot. Én pedig attól tettem függővé a Kispál és a Borz együttes hozzáállását a kiadóhoz, hogy dolgoznak-e vagy sem. És most dolgoznak, meg jó fejek. Most normális emberek vannak ott.
   -Kicsit visszatérve a szólólemezhez. Van neki mondandója?
   -Mondandója? Az mi? Tanulság? Erkölcsi tanulság? Vagy valami ilyesmi?
   -Igen, mondjuk. Akartad, hogy legyen valami mondandója, vagy nem kell benne megfejtéseket keresni?
   -Nem akartam. Megfejtéseket sosem kell keresni, megfejtések vannak.
   -És ennek mi a megfejtése?
   -Számomra?
   -Igen.
   - Számomra nincsen. (A zkr menedzsere érkezik balról egy hatalmas tál süteménnyel, de Lovasi fogyózik - én is. Lovasi mosolyog: A Computer Corner főnöke sütötte. Egy 50 éves csaj. Kispál rajongó. Így szponzorálja a zenekart.) Szóval vannak ilyen értelmezések is, hogy ezek a számok, meg szövegek ilyen buta tanulságok gyűjteménye. Én azt gondolom, hogy nem azok, mert mindig is nagyon szerettem a közhelyeket, meg az egyszerű, primitív élethelyzeteket. Ez a lemez sokkal viccesebb, mint ahogy az emberek gondolják. Azt vettem észre, hogy általában mindenki azt mondja, hogy ez olyan szomorú album lett. Pedig ez egy tök vidám lemez. Vagy inkább humoros. Vagyis nem humoros, mert nekem humorom az különösebben nincsen, de mondjuk kedves, meg megbocsátó. (Nagyon keresgéli a szavakat.) Na, végül is humoros, ja. Szerintem ez egy vidám lemez. Az utolsó Kispál lemezekhez képest mindenképpen.
  
   ...aztán a koncert elkezdődött, szerintem kicsit többen voltak hetvennél, úgyhogy talán nem volt bukta. Most pedig kérem a Wanted-ot, mert már tényleg látni akarom, hogy a sztárok (pop-, és újságírósztárok) milyen okosakat is mondanak, kivételesen nem nekem. A Bandi-lemezt pedig megvenni tessék, nem pedig átmásolni. Azt nem illik.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: