lemezajánló [nagylemez]  2007. április 1. vasárnap   13:17

nincsen hozzászólás

  Ritkán jutnak el hozzám speed/power metal lemezek. Ebben mondjuk az is közrejátszik, hogy magával a stílussal nem vagyok igazán kibékülve. Részint azért, mert ferde szemmel nézem a többnyire fülsértően magas énekkel, kalapáló kétlápgéppel, és szimfonikusnak/neoklasszikusnak szánt gitárbűvölésekkel telepakolt lemezek szakadatlan áradását. Néha-néha meghallgatok egy-egy ilyen jellegű albumot, de a műfaj nagykanállal való habzsolását meghagyom másnak.
  
  A hozzám nagyritkán eljutó speed/power metal albumok egyike a brazil Angra legújabb csapása, mely mellékesen az Aurora Consurgens névre hallgat. Brazília nem túl sok hasonszőrű bandát ad a nemzetközi metal világába, így az a tény, hogy ők valamennyire betették a lábukat az öreg kontinensre, arra enged következtetni, hogy nem egy kutyaütő csapattal állunk szemben. Eddig egy lemezüket sem hallottam, így tehát kicsit óvatosan, mégis érdeklődve tettem fel az Aurora Consurgens-t: tudnak-e némi újdonsággal, különlegességgel szolgálni?
  
  Nos, az album jó részét a lassú nóták teszik ki, ez mindenképpen meglepő egy speed/power csapattól. A kezdés sem szokványos: a zajok egy őserdőt elevenítenek meg, majd egy törzsi ütemből kibontakozik a The Course Of Nature nyitánya: a szaggatott riffre kellemeset énekel Edu Falaschi, a hamarosan beérkező refrén pedig elementáris. Akárcsak a szám közepén magának helyet szorító thrash-es triolázás. A harmadik Ego Painted Grey és a negyedik Breaking Ties rendesen visszafogja a tempót: előbbi egy komor ballada, míg az utóbbit a refrénje alapján egy amerikai rockbanda is megírhatta volna (mondjuk Guns´n´Roses, vagy Aerosmith). A So Near So Far elejével szintén az őserdőben érezhetjük magunkat, de ez nemsokára tovatűnik, méghozzá egy szép lírai résznek köszönhetően. De: a refrén sajnos agyoncsapja számomra a nótát, ilyet mindegyik, magát speed metalnak nevező társulat ír magának, legalább egyet. A Passing By és a Abandoned Fate is balladisztikus szerzemények, méghozzá a nagyon jó fajtából, ezek mindenképpen a lemez vonzóerejét növelik.
  
  S akkor a hagyományosabb tételekről: a The Voice Commanding You már speed módra szeletel, trillákkal, ikergitárokkal gondosan kibélelve, de a fogós (s számomra esetenként mézédes) dallamokról sem elfeledkezve. Ezek a tények a Salvation: Suicide-ra is állnak, ráadásul ezt már első hallgatáskor is elraktároztam a hallójárataiban. A Window To Nowhere triolás dallamokkal bombáz, összességében ez is fogós, de az énektémák itt nem nagyon tetszenek, inkább a gitárdallamok húzzák a dalt. A beszédes című, ám az ének terén meglepően nyugodt Sream Your Heart Out közepes tempóban szaggat, hangulatilag a Crimson Glory-t idézi. Mindamellett megjegyezném: az európai bandákkal ellentétben, egy kis „fülledtség” is érezhető a lemezen, valahogy tüzesebben (persze a speed témák alatt) játszanak, mint mondjuk a német kollégáik.
  
  A hangszeres játék professzionális: Kiko Loureiro és Rafael Bittencourt mind a tekerős riffek, szólók, mind az akusztikus témák terén nagyot alkotnak, Edu Falaschi hangja is minden kívánalomnak megfelel, rendkívül változatosan énekel. Orgánuma egy kicsit Bruce Dickinson-ra emlékeztet, és ha ez nem dicséret, akkor nem tudom, mi lehet az. Mindezek alá Felipe Andreoli és Aqualis Priester hozzák az alapokat, magabiztosn, különösebb cicoma nélkül.
  
  A mai dömpingből kiemelkedik az Angra, figyelemreméltó albumot tettek le az asztalra. Remélhetőleg a hasonló előadók jutnak el a stílus szerelmeseihez, ők legalábbis igazán megérdemlik a figyelmet.
  
  A számlista:
  
  01. The Course Of Nature
  02. The Voice Commanding You
  03. Ego Painted Grey
  04. Breaking Ties
  05. Salvation: Suicide
  06. Window To Nowhere
  07. So Near So Far
  08. Passing By
  09. Scream Your Heart Out
  10. Abandoned Fate

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: