beszámoló [koncert] 2007. március 30. péntek 11:47
nincsen hozzászólás
szerző: EugeneExtreme Noise Terror (UK), Barackca, Human Error, Step On It 2007. március 9., Gödöllő – Trafó
Igazi brit időjárás köszöntött ránk március 9-én: eső, eső, s megint csak eső jellemezte az Extreme Noise Terror magyarországi fellépésének napját. Ettől függetlenül, aki lábakat is beindító zenei pusztításra vágyott, útban volt Gödöllő fele, hogy időben a Trafóba érjen.
Úgy 22 óra tájban foglalta el a színpadot a zúzás első kiváltója, a Step On It. Már a basszer térdre engedett hangszere is elárulta a csapat hozzáállását: csípőből darálták le műsorukat, mindenféle kecmec nélkül. Percenként váltakoztak a számok (jórészt persze a nemrég megjelent Allschool Monster című albumról), így a lendület nem tört/törhetett meg, maximum egy-egy (egyébként a legjobbkor érkező) doom módra belassult részlet idejére. Amúgy a lemezről megszokott hangzás csapott arcul minket: előtérben lévő dob, veszettül rikácsoló ének, valamint vastag, őrlő riffek. Ezek magukban semmit sem érnének, de a Step On It jó kis zúzalékokat gyárt ezekből az alapanyagokból, s erre azért nem minden csapat képes. Ők mindenesetre igen, örülhetünk, hogy van egy ilyen zenekarunk.
Már nagyon szúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen lehet a Human Error élőben, így a legjobbkor jött ez a koncert. Ez a felfokozott kíváncsiság nagyrészt a tavalyi, debütáló korongjuknak köszönhető, amely véleményem szerint nagyszerűre sikeredett. Nos, utólag azt mondhatom, nem okoztak csalódást. Maximum annyiban, hogy nem játszották két abszolút kedvencemet (Készülni a legrosszabbra, Semmi nem számít), de ez legyen az egyéni szoc. problémám. Ezeket leszámítva viszont terítéken volt a Life Sentence és az Another Bloody Intervention jópár slágere (Globalizált dekadencia, Ahead To Nowhere, Living Common Grave), amikre be is indult a testmozgás, ezen kívül Dr. Slayer egy-két konferálása (pl. faszik és faszinők) csalt némi mosolyt az arcokra. Ők is nagyon odatették magukat, de hát így illik ez egy nagyon jó hazai csapattól.
Egy kis pihenőt jelentett (szigorúan a többi fellépővel összevetve) a Barackca fellépése, mivel hazánk veterán punkjai nem feltétlenül a fejek lecsavarását tűzték ki célul, hanem egy laza punk koncerttel kedveskedtek nekünk. Nekem különösen, mivel visszarepültem az időben úgy 6-7 évet, amikor még több ilyesfajta zenét hallgattam, úgyhogy némi nosztalgia jelleggel is bírt a csapat. Náluk sem kell világmegváltó dolgokat keresni (még ha a szövegeik néha szimpatikusan naivak), ők is elsősorban szórakoztatásra születtek, mint akármelyik punk csapat. Volt nóta a NATO-ról, az anarchiáról, és minden egyéb olyan témáról, amely szerves részét képzi egy punk együttes eszköztárának, gondolkodásmódjának. Mindezt persze mindenki számára érthető módon (mind szövegileg, mind zeneileg), egyenesen 1993 óta teszik, úgyhogy kitartásból jelesre vizsgáznak. S bár nincs viszonyítási alapom velük kapcsolatban, ezt a koncertet is jóra értékelem.
S végül eljött az Extreme Noise Terror ideje. Feljött a színpadra hat ember, - a legendás frontember, Dean Jones vezérletével - és nekiálltak pusztítani, mintegy háromnegyed óra erejéig. Zanzásítva, summázva ennyi lenne, de vannak bizonyos elvárások, amelyeket egy rajongó vagyishogy egy érdeklődő támaszt egy legendás csapattal szemben. Ne kerteljünk, nekem kissé savanyú maradt a szám íze a buli végeztével. Először: a játékidő végett - megértem, ilyen zenéből nem lehet másfél órákat játszani, de mégis, kevésnek tűnt az a 45-50 perc, el tudtam volna még viselni pár számot. Mondjuk a ráadásban, ami ezúttal nem volt Másodszor: nem játszották egyik kedvenc számomat sem emiatt más talán nem háborogna, de nekem rosszul esett a Fucked Up System, a Bullshit Propaganda, a Punishment Solitude, vagy éppen a Jesus On My Side távolmaradása.
Na itt befejezem a negatív dolgokat, s jöjjenek a pozitívumok. Imponáló erővel dörrentek meg (talán ők szóltak a legjobban), feszesen, összeszokottan játszottak, Dean Jones és a futballhuligán kinézetű másik énekes lelkesen üvöltöttek/hörögtek a mikrofonba, kétségkívül ők mozogtak a legtöbbet a csapatból. Számokkal nem is dobálóznék, a műsor egy szuszra, üresjárat nélkül rombolt végig, benne az ENT egész karrierjét felölelő nótákkal. Nem szaporítom tovább a szót, összességében örülök, hogy láthattam a crustcore legendát, mégha amolyan termékbemutató jellegűnek tűnt is nekem a koncert. De ettől függetlenül jól sikerült termékbemutató volt ez, aki először nézte meg őket, biztosan ráharapott a mézes madzagra.
Úgy gondolom, jól telt el azok estéje, akik a Trafóban tartózkodtak május 9-én. Hogy látjuk-e még magyar földön az Extreme Noise Terror-t, arra nem tennék fel nagy pénzt, de mindenestre bízom benne. Hosszabb játékidővel, a kedvenc számaimmal kiegészítve