beszámoló [koncert]  2007. április 6. péntek   10:19

nincsen hozzászólás

  Meglehetősen szokatlan módon került megszervezésre az idei Metalmania fesztivál. Egyrészt a rendezvény ezúttal átkerült a Petőfi Csarnokból az Almássy Téri Szabadidőközpontba, másrészt pedig a „kisszínpad” programját egy teljesen más napon, egy héttel a fesztivál előtt lehetett megtekinteni, mégpedig a Kultiplexben. Érdekes megoldás, nem mondom...
  A Metalmania jegy természetesen a Kultis bulira is belépést biztosított, én azonban kicsit aggódtam, hogy vajon ez az „előjáték” is képes lesz-e meghozni a közönség- és hangulati sikert. Nos jelentem, hogy teljes mértékben igen! (Ez a rész most a Kultiplexes koncertekkel foglalkozik, a Metalmania főprogramjával majd a 2. rész fog)
  
  A Gate Of Darkness kezdte meg a koncertsorozatot, rájuk emlékeztem még a kislemezükről írt kritikám alapján. A sötét hangulatú, goth/black metalon alapuló zenéjüket egyenlőre még gyér érdeklődés kísérte. A banda egyébként élvezetes játékot produkált, kár hogy a zenészek cipőit odaszögelte valaki a színpadhoz, több mozgás lett volna szükséges. Kelemen Albert énekes grimaszaival és vészjósló károgással/hörgéssel jól illusztrálta a zenei világot, ő és Walter Szilárd szintis élték bele legjobban magukat az előadásba. Utóbbi amolyan SA legény egyenruhában feszített, és a koncert végeztével nem átallott egy karlendítést is bemutatni, hát ezért kár volt...
  Az Ad Astra előadására már kicsit többen voltak a teremben, és nekik már sikerült bemozdulást gerjeszteni a közönség körében. Igen tehetséges csapatról van szó, ők már nem fukarkodtak a színpadi mozgással és headbang-gel. Egyértelműen a Nevermore korongjai forognak a legtöbbet a lejátszójukban, ezt egy feldolgozás dallal is kimutatták (Beyond Within). De persze még sok húrt kell elszaggatniuk, amíg egy lapon lesznek említhetők Jeff Loomis kisujjával... (ez inkább utóbbi nagyságát jelzi, mintsem a banda kezdő mivoltát!) Mindenesetre remek koncertet adott az Ad Astra, a sikoltozós lányok elismerését is elnyerék.
  
  A Stonedirt-öt még nem ismertem, de rövidesen kiderült, hogy tökéletesen találó nevet választott magának a csapat. Zenéjük a betonba döngölős, kőkemény Pantera-féle metal/stoner alapokon nyugszik, fűszerezve némi szemtelen dirty rock-os hatással amolyan Zakk Wylde módra. De inkább a Pantera van jelen náluk a legerőteljesebben, mégpedig azért, mert valami hihetetlen jól rá tudnak érezni (mind zenében, mind kiállásban) erre a jellegzetes southern életérzésre, erre a whiskey-áztatta, lőporfüstös, mocskos rock ´n roll-ra, amit az amerikai legenda képviselt a leghitelesebben.
  Bőgős (ám cseppet sem szomorú) emberük például nem átallott rágyújtani egy cigire szám közben, amikor épp nem kellett a hangszerére koncentrálnia. Kemencei Balázs gitáros maga is nagyon sokat merített Dimebag hagyatékából, ezt nem csak gyönyörű Dean gitárja, hanem sziporkázó játéka is alátámasztotta. A kőkemény, fejszaggató riffeket és a briliáns szólókat olyan érzéssel és átéléssel nyomatta, hogy az Dime-nak is becsületére vált volna! Andrew, az énekes szegény felkötött karral kellett hogy megjelenjen, de ez nem gátolta a lelkesedést és a remek frontemberi munkát. Nem csak a banda, hanem a közönség is elkapta a fonalat, bizony előkerültek az „áttetsző színű Flying V gitárok” a nézőtéren, óriási őrjöngés volt. Eddig a leghatásosabb előadást a Stondirt-től láthattuk, megilleti őket a gratuláció.
  
  És ha már a Pantera kísértete járta be Európát... izé, a színpadot, nem is engedtük ellibbenni, hiszen következett a Remembering The Steel nevű formáció, akik aztán a szó szoros értelmében idézték fel az amerikaiak nótáit. A csapatból csak (a másik feldolgozás bandájában Kirk Hammett-ként ténykedő) Vörös Attila gitáros volt ismerős, hihetetlen tehetség a srác, hogy mind a Metallica, mind a Pantera témáit, szólóit egy az egyben képes lehozni. A dalnok arc pedig lemezminőségben adta Phil Anselmo minden énektémáját, a megtévesztésig hasonló adottságokkal rendelkezik, mint (a korai éveiben még valóban énekelni tudó) Phil.
  A program a New Level-lel kezdődött, aztán szálingóztak a jobbnál jobb Pantera alkotások, mint az I´m Broken, Walk, This Love, Revolution Is My Name, Fucking Hostile, Cowboys From Hell, Domination, Cemetary Gates. Azért nem hangzott el minden opusz, szerettem volna hallani mondjuk pár olyat, mint a Psycho Holiday, Drag The Waters, hogy csak néhány ismertebbet említsek. A hangzás sajnos elég tragikus volt a panterásoknál, így magát a zenét picit nehezebb volt kihámozni, de a hangulat mindenért kárpótolt.
  
  Utoljára a Casketgarden maradt, a késői időpontra pedig már ismét eléggé megfogyatkozott a közönség. De Tóth Balázsék ugyanolyan lelkesen nyomatták a thrash/death metalt, mintha teltház előtt játszottak volna. Szólt többek között az Open The Casket, Why The Vultures Cry?, One More Lie, Alone As God, zárásként pedig az Enter The Garden a legutóbbi albumról, közbeiktatva némi Carcass feldolgozást is, amely során többeket is a színpadra invitáltak tombolni. Megemlítették, hogy most év végéig szünetet tart a banda, szóval sajnálhatja, aki nem csípte el ezt a koncertjüket.
  Várakozásaimon felül teljesített a Metalmania Kisszínpad programja, remek koncerteket láthattunk, és óriásit tomboltunk. És még csak most jön a java...

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: