interjú [hazai hangok]  2001. február 22. csütörtök   15:27

nincsen hozzászólás

  Hiperkarma: egy kiskapu, amit magamnak építettem
  
   Felhívtam Robit, hogy találkozzunk valamikor, készítenék vele egy interjút. Gondoltam, a januári Almássy téri Kispál koncertre ő is eljön, talán előtte összefuthatnánk. Hát nem így tervezte, de menjek át hozzá most, (egész délután hagymát ettem, és épp beraktam a sütőbe a krumplit), jó, mondtam, egy óra múlva ott vagyok. Kétszer is fogat mostam, elszopogattam hat mentolos cukrot, magasabbra állítottam a sütő hőfokát, hogy hamarabb kész legyen a vacsora, aztán hónom alá kaptam a diktafont.
  
   -Úgy tudom Komlóról származol
   -Gyulán születtem ´76-ban, aztán a család Komlóra költözött, ahonnan el akartam költözni. Ezt már elég korán tudtam. Úgy terveztem, hogy ha elvégzem a gimnáziumot, akkor a katonaság után feljövök Budapestre. Itt akartam élni. Pécsett voltam katona, de fegyelmi okokból idő előtt leszereltek.
   -Ilyen renitens ember vagy?
   -Akkor nem egészen így jött le, de visszatekintve az voltam. Ez már régi történet.
   -Hogyan, mikor kezdtél el zenélni?
   -17 éves koromban a gimnáziumban kezdtem el zenélni, másodikban, vagy harmadikban. Akkor is csak énekeltem egy zenekarban, ahonnan ki is rúgtak, mert nekem nem jött be az, amit ők játszottak, de már ez is régi történet. A lényeg hogy elkezdtem gitározni, meg zenét írni, attól kezdve meg alakult, sőt alakul a dolog.
   Az első gitáromat Pécsen a Király utca legvégén vettem egy kis hangszerboltban 5000 forintért. Egy régi, banándugós gitár volt, a szegedi hangszergyárban készítették ´64-ben, úgyhogy még nálam is idősebb volt egy tizenkettessel. Aztán túladtam rajta. Egy lány osztálytársam vette meg 3000 forintért.
   Az első zenekarnak, amit én hoztam össze, kezdetben mindenféle angol neve volt. Később Bla-Blára változtattuk. Először punk, meg mindenféle zúzos számokat játszottunk. Aztán elkezdtem figyelni más zenék, stílusok felé. Mikor kijött a Bla-Bla lemez, akkor nekem már nem jött be az, amit csináltunk. Még inkább erősebben megszólaló lemezt akartam, nagyobb hangszereléssel, de akkor nem engedték a körülmények, meg nem is volt hozzá elég érett az agyam.

   -Hogyan jutottatok el az első lemezszerződéshez? A legtöbb kezdő zenekar csak küzd és harcol az elemekkel. Nektek elég egyenes út vezetett a lemezhez, koncertekhez.
   -Volt egy tehetségkutató verseny (Generation Next), amit megnyertünk a Bla-Blával, akkor szerződtünk a Sonyhoz. Ez ´97-ben volt. Öt lemezre szólt a szerződés, kijött a kislemez, az első lemez, meg a videó-klip, sokat koncerteztünk, aztán a második videó-klipnél már nem voltak annyira jó fejek. Mondták, hogy inkább adjam le a második lemez anyagát, leadtam, talán majd ősszel kiadják, mondták, és akkor én meg el voltam keseredve. Annál is inkább, mert először tetszett ez a második lemez, de az idő próbáját már nem állta ki. Az első Bla-Bla lemezt egyszer sem hallgattam meg végig. Nem is fogom soha. A másodikkal már békében voltam, de egy idő után elmúlt a varázsa. Akkor gondoltam, hogy csinálni kéne valamit.
   Zavart hogy hárman vagyunk, dob meg gitár meg minden. Valami olyat akartam, amit egyedül csinálok, és akkor az egy jó kis világ lenne, ahol azt csinálok, amit akarok. Ha valahová be akarok tenni egy pergőt, akkor beteszem, ott szól cintányér, ahol nekem tetszik. Három hónap múlva már kész volt a Hiperkarma demo-ja. Bevittem a Warner alá tartozó 1GRecords-ba. Ők nem szerették a Bla-Bla-t, és hát akkor már nekem sem jött be. Váltottam. Bevittem a demo-t, és már másnap visszahívtak. Pikk-pakk megírtuk a szerződést, tudták hogy ez király lesz, ennek meg örültem.
   -Mennyire szerencse dolga, hogy a zeneszerző lemeze kiadásra kerül?
   -Nem szerencse dolga. Szerintem az ember tudata sokkal több dologra képes, mint ahogy azt gondolná. Ha az ember tudatára ébred annak, hogy ő kicsoda, akkor meg tudja csinálni. Valamiben mindenki jó. Nagyon, nagyon jó. Csak hát nehéz megtalálni azt a valamit, ha pedig sikerül, akkor azt a valamit még nagyon sokat kell gyakorolni, fejleszteni. Szorgalom kell, persze egy kis szerencse is. A tehetség önmagában kevés, ezt szokták mondani. Meg kell találni, hogy mihez van tehetsége az embernek, és azt kell nagy szorgalommal csinálni. Nem azért kaptam lemezszerződéseket, mert kiszenvedtem a részem. Szenvedhetnék ma is. Ha valaki elkezd zenélni, azt azért teszi, hogy jól nézzen ki a színpadon, legyen egy fasza gitárja, nézzék meg a csajok, jó kis szólókat nyomhasson. Ha ez megvan, akkor összeállnak, és csinálnak számokat. Én viszont egyedül akartam dalokat írni.

   -Akkor azoknak az induló zenekaroknak, akik sokat küzdenek, lehet, hogy nem ezzel kéne foglalkozniuk?
  -Vagy az van, vagy egész egyszerűen csak olyanok az anyagi körülményeik, olyan helyen élnek, vagy ilyesmi. Hiába tehetséges valaki, ha van három gyereke sok mindennek össze kell jönnie, ahhoz hogy minden stimmeljen, hogy úgy tudjanak élni, hogy olyanok legyenek a körülmények, hogy minden menjen, ahogy mennie kell.
   Én elhatároztam hogy zenét akarok csinálni. Akkoriban Depeche Mode-ot meg Beatles-t hallgattam, a harmóniákat, a szép dallamokat szerettem, nem pedig a rétegzenét. A rétegzenék szabályokra épülnek, például a metálzenének is megvannak a maga szigorú szabályai. Én olyan zenei világot akartam teremteni, aminek nincsenek szabályai, amibe minden belefér. A lemezszerződésnek igaziból nem is örültem, nem érdekelt a dolog. Tudtam, hogy a dalok jók. Szerencsés egybeesés volt, hogy szeretem a populáris zenét, a szép dallamokat. A szüleim is mindig ilyen zenéket hallgattak. A kiadók is könnyebben és szívesebben adják ki a populáris zenéket, mint a metált.
   -A Hiperkarma mennyire populáris?
   -Valaki szerint az, valaki szerint meg nem. Szerintem alapvetően nem populáris, vagyis valamilyen szinten mégiscsak az. Nem úgy populáris, hogy tömegekre hat, mint néhány egyszerű, és nagyon népszerű előadó. Nem így, hanem egyénre hat. Emberről emberre terjed. Valakinek tetszik, megmutatja másnak, és lehet, hogy annak is tetszik. Akinek tetszik, az sokat hallgatja. Jók a kritikák, aminek nagyon örülök. Elég meglepő helyekről érkeznek visszajelzések. Múltkor olvastam az interneten, hogy megkértek híres embereket, hogy sorolják fel a kétezres év legjobb lemezeit. Egy csomó helyen ott volt a Hiperkarma a negyedik vagy a nyolcadik helyen, vagy odatették a 10-dik helyre, úgy hogy ez volt az egyetlen magyar lemez. Ezek gesztus értékű dolgok, de nagyon jól esnek. A Hiperkarma ott volt a Nyers zenekar, meg a Quimby listáján. A Lovasi listáján az első helyre került. Jólesett, csak nem tudtam vele mit kezdeni.
   -Te hallgatsz Hiperkarmát?
   -A demo-t sokat hallgattam, amikor volt még lehetőség változtatni rajta. Figyeltem, hogy mi az, amitől még jobb lehetne. Néha szoktam csak úgy is hallgatni, de inkább a Pite (Medgyesi Ferenc a zenekar ügyeinek intézője). Most az új lemez foglalkoztat. Megírom a számot, írok rá más sávokat, nagyjából hallom a hangokat, hogy mi hová kell, feljátszom számítógépre, meghallgatjuk, hogy hogyan szól, úgy szól-e, ahogy elképzelem. Nincs annál jobb egy dalszerzőnek, hogy ami a fejében van, az nagyjából felkerül a lemezre.

   -A kezdő zenekarok vidéken kezdik, klubokban lépnek fel, ilyesmi. Hogy volt ez veled?
   -A Bla-Blával mi is így kezdtük. Komlón és környékén koncerteztünk, voltunk Dombóváron, Siklóson, Pécsen. A Hiperkarma viszont már fővárosi formáció.. ´99 augusztusában, másfél éve kezdtem foglalkozni egy másfajta lemez gondolatával. Akkor még a neve sem volt meg. Egy éve találtuk ki az egészet. Gyorsan összeraktuk. Még a felvétel előtt két héttel is írtam egy számot, ami felkerült a lemezre.
   -Hogy lettél fővárosi zenész?
   -Bepakoltunk a kisbuszba, és feljöttünk Budapestre. Ennek már négy-öt éve. Volt egy ismerősöm, akivel már évek óta nem beszéltem, csak kicsi koromban. Felhívtam, és nagyon rendes volt. Elváló félben volt a barátnőjétol, egy 22 négyzetméteres lakásban lakott, oda bepakoltuk a dobszerkót, erősítőt. Vicces volt. Másnap már volt próbahely Csepelen. Ennek ellenére az első két hónapban állandóan haza akartam költözni. ´98-ig nem voltam igazán budapesti. Minden hétvégén Komlón voltam. Most már egészen itt vagyok. Már nem akarok annyira haza menni, eddig úgy éreztem, hogy Komló az otthonom, de most már Budapest is. A szüleimnek biztos nagyon hiányzom, és ők is hiányoznak nekem, de nem tudok már ott mit csinálni.
   -Nem érzed fiatalnak magad a szakmában?
   -Hát a zenei klikkhez, amelyikhez sorolnak, ahhoz valóban elég fiatal vagyok, de ez a kor dolog sem igazán érdekel. Múltkor megnézettük jósnővel, hogy a Pite hány éves valójában. Most 23, de a szellemi szintje 30. Én nem nézettem meg, de valószínűleg vagy nagyon fiatal, vagy nagyon öreg is kijöhetne. De ez tök mindegy. Az biztos hogy nem annyi, amennyi vagyok.
   -Hangszerelésben hogy néz ki a zenekar? A lemezt szinte teljesen egyedül vetted fel, de koncerteken csak kell mögéd egy zenekar.
   -Igen, egyedül vettem fel a lemezt, én hangszereltem meg, én játszottam fel, nem minden szólamot írtam én, de a szólókat igen. Koncerteken egy hét tagú zenekarral lépek fel. Összetalálkoztam emberekkel, zenészekkel, akik jó barátaim lettek, és mondták, hogy akkor ők lekísérnek majd. Sok koncertjük van más zenekarokkal, úgyhogy ügyesen kell majd összeszervezni a turnét, mert a saját zenekaraikkal is utaznak, így adódhat pár ütközés, de ezeket igyekszünk majd megoldani. Ezek a zenészek profik, ebből élnek. Na persze nem a Hiperkarmából. Megkapták a cd-t, levették a szólamokat, kicsit beletettek a saját elképzeléseikből. A dob az egészen más, mert a cd-n egyetlen élő dobhang sincs, de ez is jól sikerült. Most már ha csinálok új számokat, akkor velük együtt dolgozom. Leviszem a dalt, és szépen felöltöztetjük.

   -Hogyan dolgozol, hogyan írsz?
   -Fecnikre irogatok szövegeket, és ha összeszedem magam, akkor ezeket összeállítom értelmes mondatokká. Elég vicces dolgok szoktak kijönni. Felírok valamit másodikán, meg huszadikán, és összerakom őket, egy-két szótagot még változtatok, de egészen jók jönnek ki. Közben folyamatosan írok zenei témákat. Aztán alakulgat, fejben vannak a szövegek, gitározgatok, és közben motyogok. Halandzsát nyomok, aminek nincs semmi értelme, de kijönnek a ritmusok. A próbák érdekesen zajlanak: egy héten egyszer van vokál, zongora és gitár próba, és egyszer zenekari próba. Mindenkivel külön próbálok, aztán egyszer egy héten mindnyájan összejövünk. Február 10-én lesz a Quimby farsangon az első fellépésünk.
   -Felléptetek a Kispál tavalyi Pecsa-beli év végi koncertjén...
   -Ott bedobtak minket a mélyvízbe: felhívtak, hogy a Lovi szeretné, ha fellépnénk előttük. Jól esett persze, ezért a fellépésért más komoly pénzeket fizet. Nem mondhattam nemet, sürgősen elkezdünk próbálni a billentyűssel. Nem lett rossz koncert, de látszott, hogy össze kell szoknunk. Ez elég hirtelen jött, nem terveztük előre.
   -Úgy érzed, hogy a Hiperkarmával megtaláltad a helyed?
   -Hát azért nem, mert olyan körülmények között élünk, amit mondhatok durvának is. A lakás szerencsére adott, inkább anyagi körülményekre gondolok. Persze bulizunk sokat, és jól érzem magam, van egy csomó barátom, meg csinálgatom az új számokat. De ez nem lesz így örökké. A pénz elfogy.
   -Mikor lesz új lemez?
   -Szerintem ebben az évben biztos, hogy nem. Először meg kell turnéztatni az elsőt. Ezt nem ismeri még senki. Pesten játszanak minket, vidéken egyáltalán nem. Országos rádió nem játssza a dalokat. Pécsen gyanítom, hogy semmit nem mond az, hogy Hiperkarma.
   -Vársz valami áttörést a vidéki koncertektől?
   -Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz rögtön tömeg, pár embert azért csak érdekel. Ha tetszik nekik, eljönnek legközelebb is. Ha ezzel foglalkoznék, az hülyeség lenne. Lemegyünk, nem fogunk ráfizetni, mondjuk keresni sem, de ez nem zavar. Ezen a turnén 40 ezret adnak egy koncertért általában mindenhol, ebből legalább 25 elmegy a szállításra, és vagyunk 8-an. Ha három év múlva is ez lesz, akkor azt mondanám, hogy nem igazán szeretik ezt a zenekart, de még csak most kezdjük. A Lovasiék egyébként nagyon kedvesek. Nagyon sokat promótálják a zenénket, ami baromi jó, sokat segítenek vele. Belekezdenek, idéznek a dalokból a Lecsóval, nagyon kedvesek, és nem is tudom, hová tenni, mert ha most azt mondom, hogy kedvesek, az lekezelően hangzik, pedig nem az. Én sokat hallgattam Kispál-t, Pál Utcai Fiúkat, szerettem őket, most meg ők népszerűsítik a zenémet. Ennek örülök. Ez megtiszteltetés.

   -Hogy találkoztatok?
   -A Sony még a Bla-Blával befizetett minket egy turnéra a Kispál elé. A Bla-Bla pont olyan volt, mint amilyen akkoriban én voltam. Amikor később a Hiperkarmát hallgattuk, Lovi azt mondta, hogy minőségi változáson mentem keresztül az agyamban. Jól esett. Örülök neki, hogy a Hiperkarma tetszik a szakmában.
   -Mit jelent a Hiperkarma?
   -Egy olyan kiskaput, amit magamnak építettem. Hogy legyen miben hinnem. Nem tudom hogy hová vezet, én ezt csinálom, én ez vagyok, tessék. Egy dolog, amiben hihetek, jól esik hinnem. Kitaláltam, hogy csinálok valami olyat, amit én egyedül csinálok, viszek véghez, ez volt a Hiperkarma. Csak kicsit szórakozni akartam, olyat csinálni, amit élvezek. Ha a Hiperkarma munka lenne, az nem lenne jó.. Igaz, most már eléggé elfogyott a pénz, de nem panaszkodom, mindig van valami. Sokan segítenek, sokan szimpatizálnak ezzel a dologgal, ennek nagyon örülök, és mi is segítünk, ahol tudunk, amennyire mi tudunk.
   -Milyennek tervezed a következő pár évet?
   -Nincsenek terveim, nincs értelme ezen gondolkozni. Most ábrándozzak? Vagy mit csináljak? Inkább csinálom a dolgom. De mikor jönnek ilyen jó flash-ek, hogy olvasok egy cikket, és valaki megdicsér, már ezért is megéri. Régen nem tudtam ezeket a jó dolgokat beépíteni, azt hiszem. Vagy hagytam elmenni, vagy pedig beparáztam rajta. A boldogság olyan dolog, hogy ha hagyod beengedni, ha fel tudod dolgozni, akkor jó. Ha viszont nem tudod feldolgozni, akkor egy nagy nyomás a fejeden. És én most jól érzem magam. Most már ki merem mondani. Régebben nem ment volna.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: