hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2007. március 11. vasárnap   16:59
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Back II Black frontembere, Bebe béka lett


  A Back II Black frontembere, Bebe ismét egy rajzfilm betétdalát énekelte fel. A húsvétkor mozikba kerülő A Robinson család titka című egész estés Walt Disney animációs filmben egy békának kölcsönzött magyar hangot. Bebe már korábban is dolgozott együtt a Walt Disney produkcióval, 2005-ben a CsodaCsibe egyik főcímzenéje fűződik a nevéhez, 2002-ben pedig A kincses bolygó című animációs filmben hallhattuk hangját. A mostani Disney-filmben Frankie, az éneklő béka karaoke előadását erősíti Bebe, amiről hamarosan a mozinéző fiatalok személyesen is meggyőződhetnek. Addig is, Bebe szenzációs előadása már hallható egy különleges kis klipben, amely a moziban illendő viselkedésre hívja fel a figyelmet természetesen énekelve.
  
  Bebén kívül a BonBonos Szolnoki Péter, valamint Bereczki Zoltán is hallható egy-egy betétdal erejéig. A magyar hangok között találhatjuk majd Gesztesi Károlyt, Náray Erikát vagy Kálloy Molnár Pétert.
  
  A Robinson család titka című animációs film történetének középpontjában Lewis áll, aki egy igazi csodagyerek, aki tizenkét éves korában máris számos saját találmánnyal büszkélkedhet. Legutóbbi - és ez idáig legambiciózusabb - terve az Emlékszkenner, egy olyan masina, amelynek segítségével tervezi megtalálni vér szerinti édesanyját - akit nem ismer hogy újra egy család lehessenek. De mielőtt Lewis megvalósíthatná tervét, a szerkezetet ellopja tőle a velejéig romlott Kalapos Férfi nem kevésbé gonosz társa, Doris. Lewis azonban nem adja fel, amikor egyszer csak egy Wilbur Robinson nevű fiú bukkan fel nála, s időgépével elviszi a jövőbe, ahol eltöltenek együtt egy napot Wilbur kissé furcsa családjával. Az eljövendő világban, amely nyüzsög a repülő autóktól és ahol a városok a vízen úsznak, a két fiúnak fel kell vennie a harcot Kalapossal, hiszen ezen a harcon múlik, hogy egyáltalán elérkezik-e az a bizonyos jövő.
  
  A William Joyce A Day With Wilbur Robinson című könyve alapján készült animációs Film Stephen J. Andersonnak Az első mozifilmje, aki korábban olyan Disney-filmek látványáért felelt, mint a Mackó testvér és a Tarzan.
  
  Eredeti címe: Meet The Robinsons
  Rendezte: Stephen J. Anderson
  Magyar hangok: Penke Bence, Berkes Bence, Gesztesi Károly, Náray Erika, Szokol Péter, Kerekes József, Kálloy Molnár Péter
  Magyar dalok: Bebe, Szolnoki Péter, Bereczky Zoltán
  Eredeti hangok: Angela Bassett, Tom Selleck, Adam West, Laurie Metcalf
  Írta: William Joyce könyve nyomán Michelle Bochner
  Zene: Danny Elfman



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 müller péter sziámi    endgame    stimmgewalt    katzenjammer    ensign    logan lerman    winter    mila kunis    loch vostok    emma thompson    gutted    as you drown    nin    kapcsolat    michelle rodriguez    mech    mc verse    presidance: hungarythm    battlecross    sentinels     cult of luna    the hellacopters    ashes of ares    the wailers    iron maiden  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!