beszámoló [koncert] 2007. március 4. vasárnap 11:13
nincsen hozzászólás
szerző: UtazóOscar Guzman 2007. február 9. Almássy tér
Oscar Guzman a maga egyszerűségével besétált a szerényen megvilágított színpadra nélkülözhetetlen hangszerével - mely nélkül szinte elképzelhetetlen lenne a flamenco , leült és elkezdte kétrészes, megközelítőleg 60 perces produkcióját. Ekkor már csak az a hat húr és a varázslatos 10 ujj dalolta el Andalúzia több mint 200 éves búját, bánatát, hétköznapjait. Pontosan úgy, ahogy azt néhai mesterétől, Jorge Tomes „El Moro”-tól tanulta, akitől elsajátította a flamenco írott és íratlan szabályait, mert ezt a muzsikát az andalúziai társadalom legalsóbb rétegeiben élők, maga az egyszerű pórnép tagjai - kalandorok, vándorok, földmunkások, bányászok, kovácsok, halászok, kosárfonók, vályogvetők és cigányok - vitték tovább nemzedékről nemzedékre. És ez a lényeg, mert a flamenco ténylegesen elképzelhetetlen lenne cigányok nélkül. Lásd például a nemzetközileg is legismertebb muzsikusunkat, Snétberger Ferencet, aki már jó ideje Berlinben alkot, és ő játéka is szinte elképzelhetetlen lenne a flamenco nélkül.
De megcáfolhatatlan tény, hogy Spanyolországban maradt fenn és innét tudott világhódító útjára lépi ez a tradicionális műfaj. Akárhogy is nézzük, itthon leginkább műkedvelők és hobby flamencoisták űzik ezt a műfajt. Természetesen azért akadnak kishazánkban is igazi vérű muzsikusok, itt van például az előbb emlegetett Snétberger Ferenc is. Épp ezzel kapcsolatban volt jó, hogy felvezetésként a rendezvény legelején láthattunk négy amatőr lányt, akik zászlójukra tűzték a flamenco tánc bemutatását. Bizonyára lelkesek voltak, legalábbis ezt akarták elhitetni a publikummal. Megpróbálták a tanultak alapján és nem az érzelmek alapján bemutatni a flamenco táncot. Sajnos csak demonstrálták azt, mert semmi olyan nem jött le a táncukból, amit érezniük/ éreznünk kellett volna. Pedig mennyi szépséget, tüzet rejt magában ez a műfaj. Tény, hogy a négyesből csak két leányzónak köze ehhez a tánchoz. Mert ugye a flamenco az flamenco, és nem keverendő össze mással. Alig 15 perc alatt többször mentek le, s jöttek vissza a szüleik örömére. De sajnos a flamenco alapszabályait nem tartották be, mert ez nem csupán egy zenei stílus, hanem a génjeikben kellett volna hordozniuk e tánc kifejezését és üzenetét. Mert a flamenco az az élő művészet, mely egyben egy életstílus is, mely megengedi megérteni egy idegennek is a mindennapos létezést. Az ő táncukban nem véltem felfedezni az „El Baile”-t, a mélyről jövő őszinteséget és a táncból felszabaduló nőiesség kihangsúlyozását, azt kihívó eleganciát, mely alapból gyönyörködtette volna a nagyközönséget. Épp azért volt jó látni őket, látni, hogyan nem szabad kiállni a nagyközönség elé.
A bemutatójuk után jött Guzman s mindenkit meggyőzött, hogy kell ezt a műfajt játszani. Igen, meggyőzött mindenkit arról, hogy nem mást, hanem a flamencot a tradíciót hallottuk, ahogy azt Paco de Lucía és sokan mások játsszák. Itt van pl.: Pepe Habichuela, Juan Carlos Romero, José Antonio Rodríguez, José Manuel León, Raimundo y Diego Amador, Gerardo Núńez, Pedro Sierra, Moraíto, Juan Diego, Manolo Sanlúcar, Antonio Rey, Gerardo Núńez, Vicente Amigo, Juan Diego, Tomatito, Vicente Amigo, Serranito, Óscar Herrero, Nińo Josele és végül ebből a felsorolásból látható, hogy nem kevesen űzik ezt a műfajt
Kis kitekintés után újra visszatérek néhány gondolat erejéig Oscar Guzman produkciójára. Nem véletlenül tudta meghódítani a világot az 1971-ben született flamenco-mester, mert ahogy azt a legelején ecseteltem, nagyon szerényen, átéléssel adta át a flamenco muzsikát a publikumnak. Játéka nem csak telis-tele volt flamenco gitáros bravúrral, hanem azon túl is mély tisztelettel mutatta be szerzeményeit a publikumnak. Az elhangzott darabok között igencsak tört angolsággal néhány gondolat erejéig narrálta a dalokat, azután újra és újra elbűvölte hibátlan andalító játékával a közönségét. Mindannyian csodáltuk bravúros fegyelmezett ujjtechnikáját és az egész előadását. Végülis semmi más nem kellett ehhez a produkcióhoz, csak egy igen kiváló muzsikus, aki el tudja feledtetni velünk a múló időt, mert a flamenco ilyen. A produkciója végén mosolyogva távozott, hogy az utána következő Verde Del Mar, azaz a tenger zöldje formáció pattogós és zajos flamencotól sem mentes produkciójával záruljon ez az este. Én nem csalódtam a Verde Del Mar igen sajátos modern és hagyománytörő műsorát. Minden mozdulatuk és hangjuk körbe-körbe járta a flamenco muzsikát. Azonban az aranyos hangulatú melódiáik sok esetben kissé sziruposnak hatottak (de legjobb, ha személyesen győződsz meg róla, hogy igaz-e ez az állítás). Egyébként a négytagú muzsikus gárda legfőbb erényének tartom, hogy a szerteágazó flamenco muzsikájukat olyan elmélyülten és művészien tálalták, hogy elfelejthettük az itthon uralkodó négy évszak legzordabbikát és a hétköznapok gátlástalanságát