szerző: maTherion, Grave Digger, Sabaton 2007. február 4., Petőfi Csarnok
Svédország szimfonikus metal unikuma, a Therion már jó pár alkalommal játszott Budapesten, legutóbb a tavaly márciusi MetalMania fesztivál vastag mezőnyében. A germán zászló alatt érkezett Grave Digger sem először állt ki a heavy metalért nálunk, ellentétben a svéd Sabatonnal. Utóbbiak műsoráról sajnos lemaradtam, mert viszonylag korán elkezdték ütni a vasat, és a játékidejük sem volt hosszú. Leginkább elismerő szavakat hallottam a szemtanúktól a produkciójukat illetően, miszerint a nyitó zenekar szerepét maximálisan teljesítették.
A több, mint negyedévszázados múlttal büszkélkedő így az este legrégebbi csapataként felvonuló Grave Digger az elvártnak megfelelően teljes műsoridőt kapott, és adott is nekünk a jóból, ami jelen esetben tradicionális heavy metal. Tulajdonképpen nem vártam többet annál, mint amikor a Szigeten megnéztem őket, de nem is adták alább az erős, régi vágású fémzene prezentálásánál. Aktuális lemezük, a The Last Supper sem tér le a kitaposott ösvényről, a fogós, epikus dalok viszont mindig jelen vannak munkásságukban, és koncertjeiknek is ez a lényege. Ennek értelmében most is ugyanúgy bólogattam a power metal himnuszokra, mint legutóbb. Bevallom, hogy ha német heavy metal, akkor nálam a Blind Guardian és a Helloween az első, akiket bármikor megnézek, de azért jó hallani a The Dark Of The Sun és a Rebellion egyszerűbben fogalmazott, ám fülbemászó témáit is. Volt Knights Of The Cross és Lionheart is, illetve néhány dal az aktuális korongról. Chris Boltendahl alapító tag és fősírásó remek formában van, nem láttam rajta súlyfelesleget, sőt, inkább ínas, mint Iggy Pop. Az egy dolog, hogy megtévesztésig olyan, mint az utcánkban a sarki vegyesbolt tulajdonosa, hosszú hajjal, de született frontember, persze a németeknél kötelező, jellegzetes akcentussal. Viszont furcsálltam, hogy német létére Budapestet sz-szel ejti, a Szigetet pedig dzs-vel. Tény, hogy karcos hangja nem körözi le a Therion vokalista lányaiét, de nem is azért szeretjük (illetve akkor talán nem is szeretnénk). Negatívumként csupán a vokálok hiányát említeném, amit lemezen mindig olyan vastagon odatesznek, élőben viszont kevésbé ütős, például a Blind Guardian kórusaihoz képest. Ráadásként nem maradhatott el a Heavy Metal Breakdown, így felkerült a pont az i-re, helyesebben az y a heavy-re.
Az átszerelés után felbukkant a színpadon az ezúttal nyolctagú Therion, és egyből megnyugodtam, amikor észrevettem, hogy a két mutatós énekesnő mellett kik is a frontemberek. Ugyanis Christofer Johnsson főnök és gitáros kizárólag a hat húrral foglalkozott, most viszont itt volt nekünk Mats Levén és Snowy Shaw. A legutóbbi önálló Therion koncerten megismert ám a tavalyi turnén (nagyon is) hiányzó Mats karaktere kicsit most is Ville Valót juttata az eszembe, abból az időből, amikor a HIM még inkább metal volt, mint love (illetve lóvé). Nem csupán remek hanggal megáldott énekes, de színpadra termett frontember is egyben, és még a gitárral is jól bánik, amikor kell. Snowy, King Diamond mester mesteri dobosa pedig ugyanolyan ördögien festett, ahogy az utóbbi években a Notre Dame nevű gótikus bandájában láthatjuk és hallhatjuk, és frontemberként is legalább olyan ügyes, mint a dobok mögött. Mats-szal folyamatosan mászkáltak, hol elől voltak, hol a háttérben énekeltek, ahogy a koreográfia épp megkívánta. Piotr Wawrzeniuk egykori Therion dobos és vokalista sajnos most sem jött el, valószínűleg laza t(h)rash punk csapatával, a Robots-szal foglalatoskodik.
A kerek program során előkerültek a fontosabb darabok a Theli lemeztől az aktuális Gothic Kabbalah-ig, így például a Blood Of Kingu, a Deggial, a Wine Of Akuqah, a Birth Of Venus Illegitima, vagy a Rise Of Sodom & Gomorrah. Számomra a Theli korong a már kiforrott és tökéletes Therion mű, az azóta született lemezeik inkább csak szimplán jók, de újat, vagy többet nem nyújtanak - élőben persze nincs üresjárat. A ráadásblokkban elhangzott a Lemuria, majd a dark rockos Nightside Of Eden, és ekkor, a műsor vége felé sejthető volt, hogy már csak a Therion himnusz van hátra. Fel is hangzott a powers of Thagirion kezdés, és dübörgött az Aleister Crowley ás a Celtic Frost után megkeresztelt Nagy Fenevad, vagyis a To Mega Therion. Amikor azt gondoltuk volna, hogy mára tényleg ennyi, akkor Snowy Shaw megszólalt, hogy csináljunk egy kis Manowar-ozást, ami alatt a Thor (The Powerhead) című feldolgozást értették. Remekül állt nekik ez az epikus, és egyébként is húzós dal, közben Snowy egy nagy pörölyt lóbált, mert tudja, hogy mi a dörgés, és mert szereti a Manowart. Jópofák voltak, de ez nem ment a zene rovására.
Volt szerencsém ott lenni a hazai Therion koncertek többségén, amelyek közül a Moonspellel közös, valamint a 2004-es előadásukat élveztem leginkább, de ez a mostani is lehengerlő volt. Ha pedig Ozzy-hoz hasonlóan megkérdeznénk Mr. Crowley-t, ő minden bizonnyal hatszázhatvanhat százalékig egyetértene.
13:53
