hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2007. február 23. péntek   11:45
nincsen hozzászólás

szerző: Eliána
Nulladik Változat, Holt Költők Társasága
2007. február 19. kultiplex

  Elvont, dark zenét hallhattunk a Kultiplexben január végén. Fekete festék, tompított fények, a falak mentén székek, a színpad előtt ugráló fiatalok.
  
  Bizony a Kultiplexben esett meg az eset, és amelyik zenekar ezt a titulust kiérdemelte, az nem volt más, mint a Nulladik Változat és a Holt Költők Társasága. Az Nulladik Változat produkciójának az első fele a régi, szöveg nélküli Colorstart juttatta eszembe, csak épp szöveggel, a zenéjük szinte borongós, egy világszenvedek hagyjatok típusú szöveggel fűszerezve. Tibor az énekes magyartanár, és ennélfogva finoman cizelláltak a versei. Egyébként ebben az együtténeklési mizériában a közönség nagy része nem értett velem egyet, bár azt kijelenthetem, hogy egyik dalszövegük sem tartozik az úgymond fülbemászó kategóriába, többszöri hallgatás után érthetőek és emészthetőek összetettségük miatt. Bár a Holt Költők Társaságának volt lemezbemutatója és a Nulladik Változat csak az előzenekar szerepében tetszelgett mégis mókás volt, hogy a HKT előzenekarára többen voltak kíváncsiak, mint az új lemezesekre. Gondolom a HKT-nál is tanári énekessel vagy karral nyomul a banda, hisz a ballada műfajáról mondott ezt-azt oktatói hangnemben az énekes. Amikor ez elhangzott, akkor jött egy kimagaslóan jó dal, egyébként beleült az egész a HKT által meghonosított vonalba gitártémailag és sámánkodásra hajazó dobbal. A szólógitáros előtt le a kalappal. Volt egy szám, ami már átlendült az agresszív alter irányába, amire végre nem csak ugrálni, de pogózni is lehetett.
  
  A legszebb az egészben, hogy HKT-ék igyekeznek tágítgatni a műfaj korlátait, hol bátrabban, hol félénkebben, hiszen az alternatív rocktól a darkwave-en át a sötét metálig és a már-már popos zenékig mindenből igyekeznek meríteni, ahogy az adott szituáció vagy téma megkívánja. A Szép lesz című alkotásukkal követik az előző nagylemezekre is jellemző Cure-os irányvonalat. Ami talán mássá teszi negyedik lemezüket az előzőktől, hogy jó pár dalban fellelhető a popos, fülbemászó dallam. Ugyanakkor az egészen kemény játékstílustól sem határolódnak el. A CD-n még a Gyönyörűszép vagy című dal koncert videoklippje is megtalálható. De sok olyan apróság van a lemezen, ami az eddigi legszínesebb anyagukká teszi. Először is, jó pár nótában hallani olyan rockos, keményebb témákat, amik régebben csak elvétve fordultak elő. Ilyen pl. Az ördög ringyója, Szép lesz, Hamisan cseng a dal ( az az óriási ősrockos riff!). Akadnak más táncra csábító, élénkebb dalok is, mint az alterockos Gyönyörűszép vagy, ill. a Szeretlek Téged. Mégsem ezek a legnagyobb kedvenceim, hanem a szinte blues-os Jön egy másik, valamint az Eszembe jutottál, aminek az eleje úgy finom és szép, ahogy egyes U2 számok. De persze a többi szerzemény is rendben van.
  
  Összességében azt kell mondjam, hogy hozzáértő előadók hozzáértő produkcióját hallgathattam végig, bár hiába a tökéletesen megkomponált számok tömkelege, három óra elteltével már nem tudtam elválasztani, hogy ki hova tartozik, hogy itt kérem nemhogy számváltás, de zenekarváltás is történt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 avantasia    status quo    om    guns ’    chuck schuldiner    baobinga    cimbaliband    vektor    white stripes    v.i.v fesztivál    wind rose    alight    metalmania    divided multitude    skeletonwitch    a tolvajok városa    axl rose    club ’68    keira knightley    skip the use    rupert grint    alice in wonderland    red sparowes    keepers of jericho    iron maidens  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!