hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. február 24. szombat   12:19
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
Keleti Szél Koncert – Vent d’est Concert - Michel Montanaro, Vujicsics Együttes, Baják Andor, Pukkai Attila ( Ex-Ghymes)
2007. március 2. péntek, Budapest - Almássy téri Szabadidőközpont

  Zenei sokszínűségét (népzene, dzsessz, kortárszene) és földrajzi eredetét (mediterrán, szerb, horvát, magyar, szlovák) tekintve a Vents d´Est nevű nemzetközi zenekar a maga nemében kivételes élő „zenei mozaikot” alkot.
  Az utóbbi években újra rangos előadásokat rendező Almássy téren Michel Montanaro, a Vujicsics együttes, illetve az Ghymes zenekar korábbi két tagja, Buják Andor és Pukkai Attila alkotja majd a Keleti Szél produkciót.
  
  Montanaro az etnikai ihletésű szabadzenélés európai vándora. Zenei világa nem ismer határokat, gyökerei a provanszáli muzsikához kötik, de otthonosan mozog Kelet-Európa zenei hagyományaiban is. A francia anyanyelvű, magyarul is beszélő Michael, azaz Miqueu Montanaro húsz éve koncertezik rendszeresen világszerte, Magyarországon pedig visszatérő vendég. Szinte minden hangszeren játszik, de szólistaként szívesen lép fel mint dob-furulyás, mivel a dob és furulya az okcitán népzene jellegzetes hangszerkísérete.
  
  Montanaro egyik fő műve, a Vents d´Est (Keleti Szél) évek óta létező színpadi produkció, mely a dél-európai és az észak-afrikai népek folkzenéjének sajátos ötvözete a közép-európai népek folkzenéjével, változatos jazz-elemekkel színesítve. A most induló, három éves turnésorozatnak Montanaro a D´amor De Guerra nevet adta.
  
  A Vujicsics Együttes a Magyarországon kibontakozó táncház-népzenei mozgalom kezdetén 1974-ben alakult a Budapest-környéki települések (Szentendre, Pomáz, Csobánka, Budakalász) szerb közösségeiben megőrzött népzenei hagyomány ápolására. Később a Duna-menti és dél-magyarországi horvát népzene gyűjtése, feldolgozása, megszólaltatása és e sokszínű népzenei kultúra gyökereinek bemutatása is tudatosan vállalt programjukká vált. A Vujicsics Együttes feldolgozásait a folklór iránti tisztelet és fejlett művészi ízlés jellemzi. Így az archaikus hagyományból kialakított repertoárjuk az ország, Európa és távolabbi földrészek pódiumain egyaránt megbecsült koncertzenévé vált.
  
  Buják Andor (saxofon, brácsa) a Ghymes alapító tagjaként lett ismert és elismert muzsikus, 20 esztendőn át erősítve a sikeres felvidéki zenekart. A közelmúltban a korábbi Ki Mit Tud? Vetélkedőn győztes, és szintén a korábbi Ghymes lemezeken hallható Kis Bernadett nemrég megjelent első szóló albumának volt zeneszerző-producere.
  Pukkai Attila nyolc esztendőn át volt az imént említett zenekar cimbalmosa. A Ghymes után sem távolodott el a muzsikálástól, népzenei fesztiválok vendégzenészeként számos színpadon láthattuk az utóbbi két esztendőben is.
  Az új zeneszámokkal megrendezendő budapesti koncert egy három éves program kezdetét jelenti: a következő években nyolc európai országban turnézik majd a Keleti Szél D´amor De Guerra című produkciója. A nagy turné számos honi koncertállomás után - 2010-ben Isztambulban, Európa akkori kulturális fővárosában zárul.
  
  Az élet egy gyönyörű utazás a zene szárnyán, az utazónak egy dolgot kell figyelemben tartani, ne vigyen magával órát. Mégpedig azért, hogy mindig annyi időt tudjon tölteni a jó helyeken, amennyi kedvére való
  
  (Michel Montanaro)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 harlem gospel choir     bleubird    grammy    living dead army    barbers    ugly kid joe    silent screams    entombed    shades of grey    the treatment    novelists    intercom    when death comes    twister    arkona    alexandra    parkway drive    ned evett    vad fruttik    lowest creature    august strindberg    revolution renaissance    rage    beckinsale    world war z  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!