interjú [külföldi hangok]  2001. január 10. szerda   14:10

nincsen hozzászólás

  -A Street Legal név meglehetősen ismeretlenül cseng a magyar fülek számára. Mondanál egy pár szót a zenekarról?
  -Az egész 1990-ben kezdődött, amikor úgynevezett személyes és zeneiproblémák miatt kirúgtak a Da Vinci-bol. Mivel a zene az életem fő része, úgy határoztam, hogy itt az idő összehozni egy saját zenekart régi jó barátommal, Björn Olav Lauvdallal (BOL). Björn korábban helyi hard rock bandákban zenélgetett, s innen ered a régi ismeretség. Sok közös vonásunk van, mindkettőnknek ugyanaz az elképzelése a zenét illetően, s nem volt kérdéses, hogy hard rock muzsikát fogunk játszani jó sok gitárral fűszerezve. De ami a legfontosabb, hogy mindig is a dallamokon legyen a hangsúly.
   -Könnyű volt összehozni a bandát?
   -Az elején két gitárossal próbálkoztunk, de miután kiderült, hogy sok fontosabb dolguk is akadt a Street Legalnál, így hát elváltak útjaink.
  Persze nem volt semmi harc meg ilyesmi, egyszerűen elbúcsúztunk egymástól. Ekkor találkoztunk Tore Morennel, aki egy nagyon fiatal és tehetséges gitáros, s rögtön be is vettük a bandába. Először feldolgozásnótákat játszottunk Bad Sneakers név alatt, aminek több oka is volt. Először is nagyon szeretjük a hetvenes és nyolcvanas évek rock´n´roll zenéjét, másrészt szükségünk volt némi bevételre, hogy finanszírozni tudjuk a Street Legal lemezének a felvételeit. Olyan számokat játszottunk, - s a mai napig is játszunk - mint Eye of the Tiger (Survivor), Just like Paradise (DLR), Knocking at your Backdoor (Deep Purple), The Sun Goes Down (Thin Lizzy) vagy akár a Rebel Yell (Billy Idol). Természetesen közben írogattuk a számokat a Street Legal albumhoz is. Három év kellett hozzá, hogy összerakjuk a dalokat, annak ellenére, hogy Björn három nap alatt végzett a dobok feljátszásával! A legtöbb időnk az énektémákkal ment el, mivel valamiféle „Motörhead meets Eagles” hangzást akartam létrehozni. A gitárokkal is már majdnem készen voltunk, mikor Tore Moren bejelentette, hogy kilép a bandából, mivel, mint mondta profi zenész akart lenni... S ezt a bejelentést egy órával az egyik fellépésünk előtt tette. Mivel úgy gondoltam, hogy a shownak folytatódnia kell felhívtam Ken Ingwersent, az egyetlen olyan gitárost akiről tudtam, hogy zenekari próbák nélkül is el tudja nyomni a 45 percet. A beállás előtti percekben megbeszéltük a dalokat, s már mentünk is a színpadra. Fantasztikusan sikerült a koncert, s Ken azóta is tagja a Street Legalnak. Tore kilépésekor már szinte teljesen kész volt a Thunderdome című bemutatkozó lemezünk, de úgy határoztunk, hogy Kennel újra felvesszük a gitártémákat, s ő ezt profi módon három hét alatt hozta is. És ami a legfontosabb, hogy rengeteget javított a lemezen az újra felvett gitár, valamint az újrakeverés.

   -Ismertek vagytok otthon Norvégiában?
   -Azon vagyunk, haha. Még korai volna ezt megmondani, mivel még friss a lemez nem nagyon tudjuk az eladási számokat. A korábbi bandám a Da Vinci viszont nagyon népszerű volt itthon, tehát ez azt jelzi, hogy vannak olyan norvégok, akik szeretik a hard rock zenét.
   -És mekkora ez az igény? Mi a helyzet a zenei élettel nálatok?
   -Egy régi ismerősünk a Return nemrég kiadott egy „best of” válogatás albumot, amely eddig 60,000 példányban fogyott el, ami nem egy rossz mutató. De általánosságban a lemezkiadók nem nagyon foglalkoznak az ilyen és ehhez hasonló zenét játszó zenekarokkal. Norvégiában egyedül a Scream magazin törődik a hard rock zenével, hál´ istennek ők sohasem pártoltak el az általunk képviselt zenei iránytól, s mind a mai napig sokat foglalkoznak velünk. Bízom benne, hogy a hard rock hamarosan újra a régi magasságokban fog szárnyalni.
   -A legtöbb norvég banda death vagy black metalt játszik, mi ennek az oka?
   -Na most megfogtál, mivel fogalmam sincs. Valószínűleg rossz gyermekkorral magyarázható a dolog, vagy esetleg a szülők túl gazdagok voltak? Sokat unatkozhattak, s emiatt agresszívvá váltak, ki tudja? Hahaha.
   -Nagyon tapasztalt zenész vagy, több, mint 1000 koncert van mögötted. Mondanál egy pár szót a pályafutásodról?
   -17 éves koromban kezdtem el komolyabban zenélni. Szinte mindenféle zenei stílust kipróbáltam, rengeteg érdekes helyen játszottam, különböző bandákban, szóval nem mondhatom, hogy sokat unatkoztam volna. Rengeteget turnéztam Chris Candyvel, a Da Vincivel, az Evenrude-dal, valamint sok más zenekarral a nyolcvanas években. A későbbiekben inkább producerként dolgoztam különböző előadóknak.
   -Milyen lemezek felvételeiben segédkeztél?
   -Szinte mindenféle stílusú zenével foglalkoztam, az akusztikus anyagoktól kezdve egészen a black metalig. A legutolsó lemez, amelynek producere voltam a The Kovenant énekesének a lemeze volt. Nagyon szeretem ezt a produceri munkát , csakúgy, mint a zenélést.

   -Milyen zenekarok, előadók hatására kezdtél el zenélni?
   -Biztos, hogy van elég idod végighallgatni? Haha. A The Beatles és Tom Jones volt az első, ami nagyon nagy hatással volt rám, mondhatnám úgy is, hogy ezek voltak az első lemezek, amelyeket komoly érdeklődéssel hallgattam. Később kaptam egy Elton John albumot, amelynek „Don´t shoot me, I´m only the piano player” volt a címe, s attól a naptól kezdve a zene és a dalok kerültek életem középpontjába. Az egyik cimborám, aki nagy Nazareth rajongó volt megengedte, hogy átvegyek néhány Nazareth lemezt kazettára, de ez természetesen még azelőtt volt, hogy elkezdtem volna zenélni. Később a bátyám vásárolt egy hi-fi berendezést, ami nagyon profin szólt, s attól kezdve az ő progresszív zenei gyujteményét is hallgattam. Olyan lemezeket vásárolt, mint a King Crimson, Frank Zappa, Wheather Report, Al Jarreau, de hallgatott Elton Johnt és The Beatlest is. Összesen két darab hard rock lemeze volt: a Deep Purpletől a „Made in Japan”, valamint a Uriah Heeptől a „High and Mighty”. Fantasztikus albumok voltak, éveken keresztül csak ezeket hallgattam. Ekkor már egy helyi Sun Wheels nevű hard rock bandában játszottam, úgy, hogy nekem nem is voltak otthon hard rock lemezeim!!! Hamarosan a bátyám elköltözött otthonról, s így tizennégy évesen zene nélkül maradtam. Tennem kellett valamit, így hát elkezdtem hard rock lemezeket vásárolni, Ozzy, Maiden, Lizzy, Van Halen, Michael Schenker, Survivor, Journey, hogy csak néhányat említsek a kedvenceim közül. Basszusgitárosként nagyon tetszett Paul McCartney, Phil Lynott, Steve Harris, Michael Anthony (Van Halen) játéka, de imádtam Jaco Pastoriust és Abraham Laborielt is. Kedvenc gitárosaim közé tartozott Eddie Van Halen, Gary Moore, Randy Rhoades, Scott Gorham, Jeff Beck és sokan mások. De azt hiszem énekesként volt a legtöbb hatásom, rengeteg embertől tanultam különböző dolgokat. Azt hiszem Phil Lynott, Ozzy, David Lee Roth, Jimi Jamison, Steve Perry, Don Henley, Glenn Hughes, David Coverdale, Sting és Gene Simmons is nagyon nagy hatással volt rám. Számomra a fő hangsúly itt is a dallamokon van, de az sem árt, ha ez társul némi erővel és energiával.

  -És mi a helyzet a klasszikus zenével? A Shine On című dalotokban még hegedű is hallható...
   -Klasszikus zenével még nem próbálkoztam, sőt még csak nem is tudok játszani egyetlen klasszikus hangszeren sem. A Shine On hegedűkíséretét az Oslói Filharmonikusok szolgáltatták, s a végén nagyon elégedettek voltak, mivel tetszett nekik a dal.
   -Ki írja a Street Legal nótáit?
   -A Thunderdome-on én írtam majdnem mindent, de ez nem azt jelenti, hogy a jövőben is így lesz. Ha a többieknek is vannak jó ötleteik, akkor összeülünk és megbeszéljük oket. Ezúttal erre nem nagyon volt lehetőség, mivel mint említettem Ken csak röviddel az új lemez befejezése előtt érkezett hozzánk. Szóval bármi előfordulhat a jövőben.
   -A lemezen található egy bonus szám is. Ez saját szerzeményetek vagy feldolgozás?
   -Ezt is én írtam, mint a többi dalt a lemezen. Haha. De ebben egy jó barátom is segédkezett. A Folly Town lényegében egy háborúellenes dal, mivel szerintem ez egy nagyon szemét dolog. Szeretünk szövegeinkben ilyen dolgok ellen felszólalni, hátha valakit érdekel a véleményünk.
   -Hogy került a videó klip a lemezre? Nem jellemző a Frontiers kiadó zenekaraira, hogy klipekkel rukkoljanak elő...
   -Pedig ez az ő ötletük volt. Haha. Mario de Riso találta ki, hogy mi lenne, ha feltennénk ezt a klipet a lemezre, mint egyfajta bonus anyagot. Nekünk is tetszett az ötlet, hogy megmutathassuk mit tud Street Legal élőben, tehát belementünk a dologba. A felvételt 1999 december 15-én készítettük, amikor a Thin Lizzy előzenekaraként léptünk fel. Sajnos csak egy kamerát tudtunk használni a felvételeknél, de azért remélem, hogy szívesen nézik majd meg az emberek.
   -Hogy kerültetek az olasz Frontiers Recordshoz?
   -Egy jó barátunk ajánlott minket a figyelmükbe, s mivel elnyerte a tetszésüket az anyagunk rögtön szerződést is kínáltak. Egyelőre nagyon elégedettek vagyunk a munkájukkal, sokat segítenek a bandának, koncerteket is szerveznek szép számmal, szóval oké a dolog.
   -Van valami üzeneted a magyar hard rock rajongók számára?
   -Természetesen. Mivel imádok főzni tudom, hogy a világ legjobb paprikája nálatok található. Haha. Remélem hamarosan megkóstolhatom nálatok, hogy milyen az igazi gulyás, s jó volna koncerten is fellépni Magyarországon.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: